Sziasztok!
Meg is érkezett a következő rész, hamarosan hozom a következőt is!!! :)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek, komizzatok!!
Meg is érkezett a következő rész, hamarosan hozom a következőt is!!! :)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek, komizzatok!!
Puszi, Ariel
Reggel boldogan ébredtem fel, s mivel Taylor még aludt,
halkan kimentem a fürdőbe, majd kijőve onnan felvettem a földön heverő pólóját,
belebújtam, s elkezdtem összeszedni a ruhadarabokat, amiket szétszórtunk. Kiérve
a konyhába kerestem valami ehetőt, de a diétámnak köszönhetően semmit sem
találtam, így palacsintát kezdtem sütni, legalább ő egyen valami finomat, én pedig
magamba döntöttem egy liter vizet, mert az egy kicsit eltelített. Ahogy végeztem
a tésztával, elővettem a serpenyőt, s sütni kezdtem. Boldognak éreztem magam,
na nem mintha eddig nem lettem volna boldog egy-egy pillanatban, de ez másfajta
boldogság volt. Nem olyan, mint amikor a színpadon álltam, vagy találkoztam a
rajongóimmal, esetleg egy dalom sikereket ért el. Ez más volt, valami
leírhatatlan. Nem tudtam rá jó szót, hiszen az, hogy szeretem, vagy szerelem, a
közelében sem volt annak, amit éreztem, de még az imádom sem fejezte ki azt,
amit éreztem.
- Jó reggelt! - köszönt rám hirtelen álmos hangján, s adott egy puszit az arcomra. Hiányzott már ez a hang is, hiszen ilyenkor úgy brummogott, mint egy medve.
- Neked is! - mosolyogtam, majd gyorsan fordítottam a palacsintán. - Én keltettelek fel?
- Nem... csak megébredtem, és láttam, hogy nem vagy mellettem, aztán hallottam, ahogy öntötted a serpenyőbe a tésztát, és megkordult a gyomrom. - vigyorgott.
- Á, értem.
- Jól áll a pólóm. - nevetett fel.
- Ugye? Szerintem is! - somolyogtam én is, majd tányérra tettem az utolsó palacsintát is. Nem sütöttem sokat, csak hatot, annyi talán elég lesz neki, bár eddig elég volt... - Üres még a hűtőd, csak egy tojást találtam, így gondoltam ez jó lesz reggelire.
- Tökéletes. - adott a számra egy puszit, amikor letettem elé.
- Tessék, itt a szirup is. - tettem le, majd leültem vele szemben.
- Köszönöm. De tudod, hogy nem kell kiszolgálnod.
- Hidd el, szívesen teszem. - bazsalyogtam.
- Akkor jó. Csak nehogy elkényeztess.
- Azt várhatod! - kuncogtam. - De tényleg szívesen csináltam. Régen volt már alkalmam arra, hogy bármit is elkészítsek neked. Meg amúgy is szeretek sütni-főzni, csak nincs időm... most is lassan mennem kell.
- Akartam is kérdezni, hogy miért keltél ilyen korán. Még csak hét óra lesz.
- Haza kell mennem átöltözni, aztán megyek a konditerembe, utána pedig ismét a stúdióba.
- Akkor gondolom, csak este találkozunk.
- Valószínűleg. De... amúgy is meg akartam veled beszélni ezt az egészet... - vezettem fel a témát, amitől egy kicsit féltem.
- Mit?
- Hát, hogy újra együtt vagyunk... – kissé furcsa volt, de jól esett kimondanom ezt a pár szót. – szerintem hagynunk kéne magunknak egy kis időt, hogy minden a helyére kerüljön, illetve ne legyünk azonnal szétcincálva... Persze, ha te nem akarod, akkor...
- Nem, én is így gondoltam. - helyeselt.
- Biztos? - néztem rá komolyan.
- Teljesen. Szerintem egyelőre a barátoknak és a családnak sem kellene elmondani...
- Ezt megbeszéltük! - mosolyogtam, s hagytam, hogy befejezze a reggelijét, majd amikor végzett bepakolt a mosogatógépbe, és visszaült hozzám.
- Mikor kell indulnod?
- Negyed órája kellett volna otthonról. - mosolyogtam.
- Akkor én vagyok az oka, hogy elkésel. – jelentette ki pimasz mosollyal.
- Nem kések sehonnan. Majd kicsit kevesebbet edzem, akkor odaérek a stúdióba. - vontam vállat.
- Helyes. - tette a kezét az enyémre, s kezdte el finoman simogatni. - Jut eszembe! Te mit ettél?
- Még semmit. Otthon vár a kajám.
- Jobb lesz, ha itt is tartasz olyat, amit hajlandó vagy legyömöszölni a torkodon, mert sokat leszel itt.
- Miből gondolod? – vigyorogtam.
- Csak nem képzeled, hogy feláldozom azokat a napokat, amit veled tölthetnék?! Na nem. Épp elég, hogy csak este lehetünk együtt.
- Te is átjöhetnél hozzám. - emeltem meg az egyik szemöldököm.
- A parkolás miatt lebuknánk. Eddig szerencsénk volt, de inkább ne kísértsük. - mutatott rá, s igazat kellett, hogy adjak neki.
- Igaz. Akkor este kaja után átjövök. Csak azért utána, mert Kim-nek feltűnne, hogy nem eszem meg a kajám.
- Oké. - bólintott.
- De most megyek, összeszedem magam. - álltam fel, s adtam neki egy puszit, majd a szobába mentem, s felöltöztem. Miután a hajamat felfogtam, és elfogadhatónak véltem, kimentem, és a vállamra vettem a táskám.
- Akkor este. - csókoltam meg.
- Igen. Már várom. - mosolygott, s húzott vissza magához. - kilépve tőle a lifthez siettem, majd beszállva még intettem neki egyet. A parkolóba érve kicsit elgondolkoztam, hogy hol hagytam a kocsit, aztán elindultam, s szerencsére a memóriám nem csalt, így bepattantam, s azonnal hazahajtottam. Mivel enni már nem volt időm, csak felhívtam Kim-et, hogy ma az ebéddel ne foglalkozzon, mert nem voltam éhes reggel, majd gyorsan összeszedtem a holmim, és elmentem edzeni.
A konditerem után csak annyi időm maradt, hogy lezuhanyozzak, a kajálás ismét elmaradt, s csak egy üveg vizet vittem magammal a stúdióba, amit ihatok, ha már nagyon éhes vagyok. A munka jól ment, a dalok elmentek, az egyetlen nehézséget az okozta, hogy elég sokszor megszédültem, így alig vártam már, hogy este hét legyen, s mikor végre elhangzott a “Mára ennyi!” mondat, mindenkitől villámtempóban köszöntem el, s hazarongyoltam.
- Jó reggelt! - köszönt rám hirtelen álmos hangján, s adott egy puszit az arcomra. Hiányzott már ez a hang is, hiszen ilyenkor úgy brummogott, mint egy medve.
- Neked is! - mosolyogtam, majd gyorsan fordítottam a palacsintán. - Én keltettelek fel?
- Nem... csak megébredtem, és láttam, hogy nem vagy mellettem, aztán hallottam, ahogy öntötted a serpenyőbe a tésztát, és megkordult a gyomrom. - vigyorgott.
- Á, értem.
- Jól áll a pólóm. - nevetett fel.
- Ugye? Szerintem is! - somolyogtam én is, majd tányérra tettem az utolsó palacsintát is. Nem sütöttem sokat, csak hatot, annyi talán elég lesz neki, bár eddig elég volt... - Üres még a hűtőd, csak egy tojást találtam, így gondoltam ez jó lesz reggelire.
- Tökéletes. - adott a számra egy puszit, amikor letettem elé.
- Tessék, itt a szirup is. - tettem le, majd leültem vele szemben.
- Köszönöm. De tudod, hogy nem kell kiszolgálnod.
- Hidd el, szívesen teszem. - bazsalyogtam.
- Akkor jó. Csak nehogy elkényeztess.
- Azt várhatod! - kuncogtam. - De tényleg szívesen csináltam. Régen volt már alkalmam arra, hogy bármit is elkészítsek neked. Meg amúgy is szeretek sütni-főzni, csak nincs időm... most is lassan mennem kell.
- Akartam is kérdezni, hogy miért keltél ilyen korán. Még csak hét óra lesz.
- Haza kell mennem átöltözni, aztán megyek a konditerembe, utána pedig ismét a stúdióba.
- Akkor gondolom, csak este találkozunk.
- Valószínűleg. De... amúgy is meg akartam veled beszélni ezt az egészet... - vezettem fel a témát, amitől egy kicsit féltem.
- Mit?
- Hát, hogy újra együtt vagyunk... – kissé furcsa volt, de jól esett kimondanom ezt a pár szót. – szerintem hagynunk kéne magunknak egy kis időt, hogy minden a helyére kerüljön, illetve ne legyünk azonnal szétcincálva... Persze, ha te nem akarod, akkor...
- Nem, én is így gondoltam. - helyeselt.
- Biztos? - néztem rá komolyan.
- Teljesen. Szerintem egyelőre a barátoknak és a családnak sem kellene elmondani...
- Ezt megbeszéltük! - mosolyogtam, s hagytam, hogy befejezze a reggelijét, majd amikor végzett bepakolt a mosogatógépbe, és visszaült hozzám.
- Mikor kell indulnod?
- Negyed órája kellett volna otthonról. - mosolyogtam.
- Akkor én vagyok az oka, hogy elkésel. – jelentette ki pimasz mosollyal.
- Nem kések sehonnan. Majd kicsit kevesebbet edzem, akkor odaérek a stúdióba. - vontam vállat.
- Helyes. - tette a kezét az enyémre, s kezdte el finoman simogatni. - Jut eszembe! Te mit ettél?
- Még semmit. Otthon vár a kajám.
- Jobb lesz, ha itt is tartasz olyat, amit hajlandó vagy legyömöszölni a torkodon, mert sokat leszel itt.
- Miből gondolod? – vigyorogtam.
- Csak nem képzeled, hogy feláldozom azokat a napokat, amit veled tölthetnék?! Na nem. Épp elég, hogy csak este lehetünk együtt.
- Te is átjöhetnél hozzám. - emeltem meg az egyik szemöldököm.
- A parkolás miatt lebuknánk. Eddig szerencsénk volt, de inkább ne kísértsük. - mutatott rá, s igazat kellett, hogy adjak neki.
- Igaz. Akkor este kaja után átjövök. Csak azért utána, mert Kim-nek feltűnne, hogy nem eszem meg a kajám.
- Oké. - bólintott.
- De most megyek, összeszedem magam. - álltam fel, s adtam neki egy puszit, majd a szobába mentem, s felöltöztem. Miután a hajamat felfogtam, és elfogadhatónak véltem, kimentem, és a vállamra vettem a táskám.
- Akkor este. - csókoltam meg.
- Igen. Már várom. - mosolygott, s húzott vissza magához. - kilépve tőle a lifthez siettem, majd beszállva még intettem neki egyet. A parkolóba érve kicsit elgondolkoztam, hogy hol hagytam a kocsit, aztán elindultam, s szerencsére a memóriám nem csalt, így bepattantam, s azonnal hazahajtottam. Mivel enni már nem volt időm, csak felhívtam Kim-et, hogy ma az ebéddel ne foglalkozzon, mert nem voltam éhes reggel, majd gyorsan összeszedtem a holmim, és elmentem edzeni.
A konditerem után csak annyi időm maradt, hogy lezuhanyozzak, a kajálás ismét elmaradt, s csak egy üveg vizet vittem magammal a stúdióba, amit ihatok, ha már nagyon éhes vagyok. A munka jól ment, a dalok elmentek, az egyetlen nehézséget az okozta, hogy elég sokszor megszédültem, így alig vártam már, hogy este hét legyen, s mikor végre elhangzott a “Mára ennyi!” mondat, mindenkitől villámtempóban köszöntem el, s hazarongyoltam.
Nem voltam túl rózsásan, de ahogy leküldtem pár
falatot a gyomromba, valamivel jobban lettem, de még mindig erőtlennek éreztem
magam. Mindenesetre tanulva a tegnapiból, elővettem a reggelire szánt
gyümölcstálat, betettem egy zacskóba, és kocsiba ültem, hogy Taylor-ral
tölthessem az éjszakát. Ugyanoda parkoltam le, mint legutóbb, hogy el ne
felejtsem.
- Szia. - nyitott mosolyogva ajtót, s amint becsukta, finoman megcsókolt.
- Szia. - somolyogtam, s bújtam ki gyorsan a cipőmből.
- Sápadt vagy. - állapította meg.
- Csak elfáradtam. - mentem be a konyhába, s tettem be a reggelimet az immáron feltöltött hűtőbe.
- Tényleg? Mit ettél ma?
- Jajj Tay, ne kezd. - fogtam meg a kezét, s néztem rá kérlelően.
- Csak azt kérdeztem, mit ettél ma. De a reakciód alapján nem sokat... - jött azonnal rá.
- Igen, ma kevés időm volt, és egyszerűen elfelejtettem enni. Volt már ilyen. De most hoztam magammal reggelit, az edzőcuccom a kocsiban van, így nem kell rohannom reggel. Ne mondd, hogy veled még nem fordult elő.
- Nem fordult még elő... enni mindig kell. Ahogy elnézlek, semmi cukrot nem vittél be ma, valószínűleg a vérnyomásod is leesett.
- Jó, hagyjuk, oké? - trappoltam a nappaliba, s ültem le a kanapéra.
- Abbahagyom, ha megígéred, hogy mostantól rendesen eszed legalább azokat a vackokat.
- Megígérem. - mosolyodtam el. - Na és, mi jót csináltál ma?
- Otthon voltam.
- És?
- Hát látnod kellett volna anyu arcát! Majdnem elröhögtem magam, de sikerült megtartanom a póker arcom.
- De miért?
- Kérdezte, hogy mi van veled. Erre vállat vontam, és mondtam, hogy tegnap találkoztunk, de melózol, szóval most azzal vagy elfoglalva, egyébként meg nem tudom. Teljesen kiakadt!
- Igen, még mindig reménykedik abban, hogy újra egymásra találunk...
- Már nem csak remény...
- De ő ezt még nem tudja. - kuncogtam.
- Ezért volt vicces. Bár sajnáltam is egy kicsit, de.. ha megtudja, biztos örülni fog.
- Apukáddal ellentétben.
- Miért, ő is imád téged. - nézett rám értetlenül.
- Ez igaz. De ő volt az egyetlen, aki részben igazat adott a döntésemben.
- Lehet, de hidd el, örülni fog.
- Remélem. - sóhajtottam nagyot, pedig aggódtam, hogy Dan mit fog szólni ahhoz, hogy hirtelen megváltoztatom a döntésem.
- Biztosan. Egyébként Make azt mondta, ha esetleg beszélnék veled, mondjam meg, hogy holnap hívni fog.
- Oké... Nem mondta, mikor?
- Nem. De gondolom valamikor délután. - vont vállat.
- Jól van. - mondtam még, majd a tévét kezdtük el nézni, mert mint kiderült, ő is nézi azt a tehetségkutató műsort, ami tavaly kezdődött, és már a második szériát adják...
- Szia. - nyitott mosolyogva ajtót, s amint becsukta, finoman megcsókolt.
- Szia. - somolyogtam, s bújtam ki gyorsan a cipőmből.
- Sápadt vagy. - állapította meg.
- Csak elfáradtam. - mentem be a konyhába, s tettem be a reggelimet az immáron feltöltött hűtőbe.
- Tényleg? Mit ettél ma?
- Jajj Tay, ne kezd. - fogtam meg a kezét, s néztem rá kérlelően.
- Csak azt kérdeztem, mit ettél ma. De a reakciód alapján nem sokat... - jött azonnal rá.
- Igen, ma kevés időm volt, és egyszerűen elfelejtettem enni. Volt már ilyen. De most hoztam magammal reggelit, az edzőcuccom a kocsiban van, így nem kell rohannom reggel. Ne mondd, hogy veled még nem fordult elő.
- Nem fordult még elő... enni mindig kell. Ahogy elnézlek, semmi cukrot nem vittél be ma, valószínűleg a vérnyomásod is leesett.
- Jó, hagyjuk, oké? - trappoltam a nappaliba, s ültem le a kanapéra.
- Abbahagyom, ha megígéred, hogy mostantól rendesen eszed legalább azokat a vackokat.
- Megígérem. - mosolyodtam el. - Na és, mi jót csináltál ma?
- Otthon voltam.
- És?
- Hát látnod kellett volna anyu arcát! Majdnem elröhögtem magam, de sikerült megtartanom a póker arcom.
- De miért?
- Kérdezte, hogy mi van veled. Erre vállat vontam, és mondtam, hogy tegnap találkoztunk, de melózol, szóval most azzal vagy elfoglalva, egyébként meg nem tudom. Teljesen kiakadt!
- Igen, még mindig reménykedik abban, hogy újra egymásra találunk...
- Már nem csak remény...
- De ő ezt még nem tudja. - kuncogtam.
- Ezért volt vicces. Bár sajnáltam is egy kicsit, de.. ha megtudja, biztos örülni fog.
- Apukáddal ellentétben.
- Miért, ő is imád téged. - nézett rám értetlenül.
- Ez igaz. De ő volt az egyetlen, aki részben igazat adott a döntésemben.
- Lehet, de hidd el, örülni fog.
- Remélem. - sóhajtottam nagyot, pedig aggódtam, hogy Dan mit fog szólni ahhoz, hogy hirtelen megváltoztatom a döntésem.
- Biztosan. Egyébként Make azt mondta, ha esetleg beszélnék veled, mondjam meg, hogy holnap hívni fog.
- Oké... Nem mondta, mikor?
- Nem. De gondolom valamikor délután. - vont vállat.
- Jól van. - mondtam még, majd a tévét kezdtük el nézni, mert mint kiderült, ő is nézi azt a tehetségkutató műsort, ami tavaly kezdődött, és már a második szériát adják...
2020.06.16.
Az elmúlt napok a megszokottak szerint zajlottak, míg Taylor próbált mindenkivel összefutni, addig én a stúdióban munkálkodtam, és az új klipemmel voltam elfoglalva, ami éppen ma startol, pont emiatt nem tudtam elmenni Liz szülinapjára, pedig valóban el akartam, de tegnap este tízkor vettük fel az interjút az MTV-vel, amit ma leadnak a premier előtt. Már vártam, hogy milyen visszajelzéseket fogok kapni, hiszen szerencsére nem szivárgott ki a dal, csak egy harminc másodperces részletet tettünk fel a netre, ami még csak nem is a refrénből volt, de az is eléggé tetszett a közönségnek. Ma azonnal a stúdióba mentem reggel, s délután háromkor együtt ültünk le a csapattal a tévé elé, és néztük meg a felvételt, ezzel egyidejűleg feltették a honlapomra, illetve a csatornámra is a klipet, és vártuk, hogy mit írnak. Úgy egy órával később elkönyvelhettük, hogy nagy sikernek örvend mind a dal, mind a klip, s nem csak a közönségnek tetszett. A rádiókban ugyan csak holnaptól lesz hallható a dal, de a régebbi számaim közül rengeteget kértek, ha már az “Only Girl” nem volt elérhető. Pezsgőt bontottunk, hiszen rengetegen dolgoztunk rajta, s úgy látszott megérte, mindenki boldog volt, fellélegeztünk. Ekkor fogalmazódott meg bennem az album témája, s még nem mondtam el senkinek, csak kikértem az összes dalt, amit eddig felvettünk. Ötkor a telefonom csörgésére lettem figyelmes, s amint megláttam, hogy Tay keres, félrevonultam, s boldogan vettem fel a telefont.
- Szia!
- Szia! Csak gondoltam gratulálok!
- Köszönöm! Neked is tetszett?
- Már hogyne tetszett volna, imádom! - nevetett.
- Akkor jó, örülök neki. Ma egy kis segítségre lesz szükségem.
- Mihez?
- Az albumhoz.
- Oké, szívesen segítek, ha tudok. - kuncogott. – De ugye nem énekelnem kell?
- De, pontosan erre gondoltam.
- Akkor füldugót is szerezz be.
- Megpróbálok. Egyébként egész másról van szó, de majd elmondom.
- Oké, akkor most hagylak ünnepelni, gondolom, azt teszitek.
- Még szép! Hatalmas kő esett le a szívemről.
- Elhiszem. Tudom milyen sokat dolgozol ezért. – felelte komolyan. - Vigyázz magadra! Este várlak.
- Jól van, kilenc körül ott leszek.
- Olyan későn?
- Folytatjuk a munkát, szóval...
- Jól van, szeretlek. Akkor kilenckor.
- Én is... és tankolj fel kávéval! - mosolyodtam el sunyin, hiszen sejtése sem volt arról, hogy mit kértem tőle az imént.
- Umm, oké. Csók kicsim.
- Csók, szia. - azzal bontottam a vonalat, de épphogy letettem, sorban jöttek a hívások az ismerősöktől, barátoktól. Szerencsére az olyan hívások, amik a munka miatt intéztek, egy gombbal átirányítottam Kim telefonjára, így csak annak vettem fel, aki valóban csak gratulálni akart. Ahogy visszamentem a terembe nagyot sóhajtottam, és jeleztem a többieknek, hogy ideje visszatérnünk a munkához, ugyanis az album kiadási dátuma vészesen közeleg, így este nyolcig dolgoztunk, utána pedig egy rádiós interjú következett, amit telefonon bonyolítottunk le, s miután ez is megvolt, elkértem a pendrive-ot, hazamentem, összeszedtem a holmim illetve a lap-topom, megettem a vacsim, s kocsiba ültem, hogy kilencre odaérjek Taylor-hoz, úgy gondoltam, hogy amíg ő eszik, addig lezuhanyozok.
Az elmúlt napok a megszokottak szerint zajlottak, míg Taylor próbált mindenkivel összefutni, addig én a stúdióban munkálkodtam, és az új klipemmel voltam elfoglalva, ami éppen ma startol, pont emiatt nem tudtam elmenni Liz szülinapjára, pedig valóban el akartam, de tegnap este tízkor vettük fel az interjút az MTV-vel, amit ma leadnak a premier előtt. Már vártam, hogy milyen visszajelzéseket fogok kapni, hiszen szerencsére nem szivárgott ki a dal, csak egy harminc másodperces részletet tettünk fel a netre, ami még csak nem is a refrénből volt, de az is eléggé tetszett a közönségnek. Ma azonnal a stúdióba mentem reggel, s délután háromkor együtt ültünk le a csapattal a tévé elé, és néztük meg a felvételt, ezzel egyidejűleg feltették a honlapomra, illetve a csatornámra is a klipet, és vártuk, hogy mit írnak. Úgy egy órával később elkönyvelhettük, hogy nagy sikernek örvend mind a dal, mind a klip, s nem csak a közönségnek tetszett. A rádiókban ugyan csak holnaptól lesz hallható a dal, de a régebbi számaim közül rengeteget kértek, ha már az “Only Girl” nem volt elérhető. Pezsgőt bontottunk, hiszen rengetegen dolgoztunk rajta, s úgy látszott megérte, mindenki boldog volt, fellélegeztünk. Ekkor fogalmazódott meg bennem az album témája, s még nem mondtam el senkinek, csak kikértem az összes dalt, amit eddig felvettünk. Ötkor a telefonom csörgésére lettem figyelmes, s amint megláttam, hogy Tay keres, félrevonultam, s boldogan vettem fel a telefont.
- Szia!
- Szia! Csak gondoltam gratulálok!
- Köszönöm! Neked is tetszett?
- Már hogyne tetszett volna, imádom! - nevetett.
- Akkor jó, örülök neki. Ma egy kis segítségre lesz szükségem.
- Mihez?
- Az albumhoz.
- Oké, szívesen segítek, ha tudok. - kuncogott. – De ugye nem énekelnem kell?
- De, pontosan erre gondoltam.
- Akkor füldugót is szerezz be.
- Megpróbálok. Egyébként egész másról van szó, de majd elmondom.
- Oké, akkor most hagylak ünnepelni, gondolom, azt teszitek.
- Még szép! Hatalmas kő esett le a szívemről.
- Elhiszem. Tudom milyen sokat dolgozol ezért. – felelte komolyan. - Vigyázz magadra! Este várlak.
- Jól van, kilenc körül ott leszek.
- Olyan későn?
- Folytatjuk a munkát, szóval...
- Jól van, szeretlek. Akkor kilenckor.
- Én is... és tankolj fel kávéval! - mosolyodtam el sunyin, hiszen sejtése sem volt arról, hogy mit kértem tőle az imént.
- Umm, oké. Csók kicsim.
- Csók, szia. - azzal bontottam a vonalat, de épphogy letettem, sorban jöttek a hívások az ismerősöktől, barátoktól. Szerencsére az olyan hívások, amik a munka miatt intéztek, egy gombbal átirányítottam Kim telefonjára, így csak annak vettem fel, aki valóban csak gratulálni akart. Ahogy visszamentem a terembe nagyot sóhajtottam, és jeleztem a többieknek, hogy ideje visszatérnünk a munkához, ugyanis az album kiadási dátuma vészesen közeleg, így este nyolcig dolgoztunk, utána pedig egy rádiós interjú következett, amit telefonon bonyolítottunk le, s miután ez is megvolt, elkértem a pendrive-ot, hazamentem, összeszedtem a holmim illetve a lap-topom, megettem a vacsim, s kocsiba ültem, hogy kilencre odaérjek Taylor-hoz, úgy gondoltam, hogy amíg ő eszik, addig lezuhanyozok.
Kilenc előtt tíz perccel odaértem, gyorsan a lakásához
siettem, s meglepetésemre éppen akkor lépett ki az ajtón.
- Szia. - mosolyogott, s hajolt le egy apró csókért.
- Szia, hova mész? - kérdeztem meg.
- Csak leugrom a boltba, mert elfogyott a vized, és azt nem vettem észre, amikor elmentem vásárolni. - forgatta a szemeit.
- Ugyan, megfelel nekem a másik is.
- Semmiből sem tart lemennem, kocsival három perc az egész. Várj meg itt. - lépett mellem, s arcomra nyomott egy puszit.
- Jól van. - vontam vállat, s mentem beljebb, majd lepakoltam, a lap-topom letettem az ágyra, a töltőt bedugtam a konnektorba, s mire ezzel végeztem, hallottam, hogy Tay megjött, így kimentem a konyhába.
- Látom feltankoltál. - nevettem, ahogy a karton vizet betette a szekrénybe.
- Nehogy víz nélkül maradj. Kávét, ha nem bánod, akkor dobozosat vettem. - nézett ram kételkedve. – Neked cukormenteset. - tette hozzá, s majdnem kiugrottam a bőrömből.
- Köszönöm. - szeltem át a köztünk lévő távolságot pár gyors lépéssel, s csókoltam meg őt kissé szenvedélyesen.
- Ezt miért kaptam?
- Csak mert folyamatosan a kedvemben jársz, azért. - mosolyogtam fel rá.
- Igazán?
- Igazán.
- Akkor jó. – mosolygott. – Mihez is kell a kávé?
- Ahhoz, hogy fent maradjunk. - kuncogtam.
- Jó, ezt gondoltam. De miért kell fent maradnom, miben is segítek? - kérdezte, mire felnevettem...
- Szia. - mosolyogott, s hajolt le egy apró csókért.
- Szia, hova mész? - kérdeztem meg.
- Csak leugrom a boltba, mert elfogyott a vized, és azt nem vettem észre, amikor elmentem vásárolni. - forgatta a szemeit.
- Ugyan, megfelel nekem a másik is.
- Semmiből sem tart lemennem, kocsival három perc az egész. Várj meg itt. - lépett mellem, s arcomra nyomott egy puszit.
- Jól van. - vontam vállat, s mentem beljebb, majd lepakoltam, a lap-topom letettem az ágyra, a töltőt bedugtam a konnektorba, s mire ezzel végeztem, hallottam, hogy Tay megjött, így kimentem a konyhába.
- Látom feltankoltál. - nevettem, ahogy a karton vizet betette a szekrénybe.
- Nehogy víz nélkül maradj. Kávét, ha nem bánod, akkor dobozosat vettem. - nézett ram kételkedve. – Neked cukormenteset. - tette hozzá, s majdnem kiugrottam a bőrömből.
- Köszönöm. - szeltem át a köztünk lévő távolságot pár gyors lépéssel, s csókoltam meg őt kissé szenvedélyesen.
- Ezt miért kaptam?
- Csak mert folyamatosan a kedvemben jársz, azért. - mosolyogtam fel rá.
- Igazán?
- Igazán.
- Akkor jó. – mosolygott. – Mihez is kell a kávé?
- Ahhoz, hogy fent maradjunk. - kuncogtam.
- Jó, ezt gondoltam. De miért kell fent maradnom, miben is segítek? - kérdezte, mire felnevettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése