11. Love on Top

Hazaérve nem lepődtem meg, hogy Taylor azonnal felpattant, és odasietett hozzám. Akármennyire is nehezemre esett haragudni rá, nem felejtettem el a délelőtti érdektelenségét.
- Szia, merre jártál? – húzott magához a derekamnál fogva, amint levettem a cipőm.
- Szia, sokfelé. – bontakoztam ki a karjaiból, s indultam el a szoba felé.
- Most miért vagy ilyen? – jött utánam.
- Milyen?
- Ilyen!
- Nem tudom, mire gondolsz. – vontam vállat, s a fürdőbe érve összeszedtem az elöl hagyott holmim, s betettem a bőröndömbe.
- Ha ezt csinálod, nem tudjuk megbeszélni. – nézett rám kissé dühösen.
- Most hagyd abba! Ne próbáld úgy beállítani, mintha miattam lenne az egész!
- Én nem próbálom, csak nem tudom, hogy mit csináltam. Egyik pillanatról a másikra elviharzol, majd amikor hazaérsz, akkor haragszol rám.
- Hogy nem tudod? Látod ez a baj! Egyszerűen nem figyelsz rám. Bambulod azt a szaros tévét, én meg mintha a falnak beszélnék.
- A fal nem válaszol a kérdéseidre. – váltott át durcásra.
- Talán még az is jobb lett volna, ha nem válaszolsz!
- Ezentúl meccset sem nézhetek?
- Te is tudod, hogy én is megnézném veled. De amikor fontosabb dolgunk van, akkor szeretném, ha nem így viselkednél. De nem akarok veszekedni, jó?
- Én sem akarok veszekedni, bár nem értek egyet veled… - vonult be a fürdőbe. Szarul éreztem magam. Nagyon. Ha valakinek sértődésre lett volna oka, az én vagyok, nem ő. Ilyenkor tényleg igaz a mondás, hogy a pasik olyanok, mint a nagy gyerekek… Legalábbis van ebben valami igazság, az biztos! Míg bent volt, rendeltem két taxit, az egyik öt perc múlva érkezik, míg a másik csak huszonöt perc múlva.
- Én öt perc múlva indulok, a te taxid huszonöt perc múlva érkezik. – mondtam, amikor kijött.
- Oké…
- De most megyek is, ha leszálltunk, találkozunk. – nyomtam a szájára egy puszit, majd megfogtam a bőröndöm, s még gyorsan magamra kaptam a cipőm.

Az utazás remek volt, nem volt semmi gond, s még paparazzikat sem láttam a reptéren, így remélhetőleg senkinek sem fog feltűnni, hogy ugyanakkor utaztunk. Amikor leszálltunk, én elszötyörögtem az időt, hogy ő valamivel hamarabb üljön taxiba, s amikor úgy éreztem, hogy már elég időt hagytam neki, kimentem.
Odaérve kifizettem a taxit bőséges jattal, majd kiszállva kissé félve és fáradtan emelgettem a lábam a lépcsőkön, mely a házhoz vezetett. Ami először feltűnt, az a japán cseresznyefa, mely teljes pompájában állt a veranda előtt, s rózsaszín virágai és vörös levelei harmonizáltak az ablakok spalettájával, melyek közül csak kettő volt nyitva, a többit már becsukták, ami fél egy körül nem is olyan meglepő. A verandára érve nem bámészkodtam tovább, hiszen nappal biztosan szebb az egész, mint most, így gyorsan bekopogtam, s pár másodperc múltán Dan nyitott ajtót.
- Szia Ronnie, örülök, hogy rendben megérkeztél. – tessékelt beljebb halkan.
- Szia Dan. – mosolyogtam rá, majd gyorsan megöleltem, amint becsukta az ajtót. – Örülök, hogy itt lehetek.
- Nem vagy éhes, szomjas?
- Valami innivalót elfogadnék, köszönöm! – feleltem, s követtem a konyha felé. A házban is kellemes hangulat uralkodott, az egész nagyon otthonos volt, családias.
- Mit kérsz? Van minden.
- A sima víz tökéletes.
- Ne haragudj, hogy csak én fogadtalak, de a többiek már alszanak. – mondta, miközben a kezembe adta a poharat.
- Ugyan! Késő van már, és holnap, vagyis ma szükség lesz az energiára.
- Az biztos! Ha nem baj, Make-kel leszel egy szobában.
- Dehogy, tökéletes lesz. – biztosítottam.
- Mehetünk?
- Persze. – azzal elindultunk, s miközben haladtunk megmutatta, hogy mit merre találok. Amikor lent végeztünk, megfogta a bőröndöm, s felmentünk az emeletre, ahol négy szoba és két fürdőszoba volt, s az egyik szoba előtt megállt.
- Ez volna az. Lehet, hogy Make fent van még, mert meg akart várni, bár amennyit rohangált ma, nem csodálnám, ha már aludna.
- Oké, köszönöm. Jó éjt Dan! – öleltem meg.
- Neked is Ron, aludj jól! – mondta még, majd bement a sajátjukba, s én is ugyanígy tettem. Halkan nyitottam be, s szerencse, hogy nem voltam hangosabb, ugyanis Make már aludt, meglehetősen vicces látványt nyújtva. A hasára fordult, s míg bal keze a fejénél nyugodott, addig jobbja az ágyról lelógva éktelenkedett, jobb lába teljesen nyújtva, a bal pedig a csípőjéig felhúzva. A másik ágyhoz mentem, s a bőröndömből előkerestem pár szükséges holmit, amit a telefonom fényének köszönhetően pár perc alatt sikerült megoldanom, majd olyan halkan, ahogy bejöttem, kimentem a fürdőszobába. 

Amint becsuktam magam mögött az ajtót, s be akartam zárni, meglepődtem, hogy nincs kulcs, sem semmi más záró eszköz az ajtón, bár ahogy jobban belegondoltam, nekik teljesen fölösleges is volna, és remélhetőleg senki sem fog rám nyitni. Gyorsan levetkőztem, felfogtam a hajam, majd a zuhanykabinba léptem, s hagytam, hogy a meleg víz ellazítson egy kicsit, aztán megmosakodtam, s még pár percig folyattam magamra a vizet. Kilépve a zuhanytálcából, magam köré csavartam a törülközőm, majd a maradék sminket is lemostam az arcomról, s csak ezután kezdtem fogat mosni. Már meglehetősen fáradt voltam, lehunytam a szemeim, ráadásul a Taylor-ral való veszekedés miatt is rosszul éreztem magam, s eldöntöttem, hogy ezt másnap (illetve már aznap) mindenképpen megbeszélem vele valahogy, mert nem akartam, hogy feszült legyek. Az ajtó jellegzetes hangjára nagy lendülettel fordultam ijedtemben hátra, s automatikusan tettem egy lépést előre, mikor felfogtam, hogy Taylor jött be.
- A frászt hoztad rám! – korholtam le.
- Ne haragudj! – mondta olyan érzékenyen, hogy egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez csak az ijedelmemnek szól.
- Nem haragszom… te is tudod, hogy nem tudnék sokáig haragudni rád… és azt hiszem, én is túlreagáltam egy kicsit és… - kezdtem bele, de az egyik ujját a számra tette, ezzel belém fojtva a szót.
- Nem, tényleg… igazad volt. – mondta ki, s a szívem olyan vad kalapálásba kezdett, hogy kételkedtem benne, hogy a helyén marad. Nem igazán értettem a reakcióm, de éreztem, hogy a boldogság végigjárja a testem.
- Köszönöm! – feleltem, s egy lágy csókra húztam magamhoz. Amint ajkai a sajátoméhoz értek, rájöttem, hogy már milyen régen csókoltam meg, s nem értem be egy egyszerű, de kellemes csókkal, sokkal szenvedélyesebbre váltottam, de hamar észrevettem, hogy ő is hasonlóképpen reagált. Egy pillanatra elvesztettem a fejem, de amint megéreztem, hogy elkezdi lazítani a törülközőt körülöttem, észhez tértem. – Ne! Ne most!
- Miért? – kérdezte, miközben a nyakammal volt elfoglalva.
- Mi van, ha valaki meghallja?
- Majd halkak leszünk. – mosolygott fel rám zsiványan. Igen, tudom ez gyenge volt még tőlem is.
- És mi van, ha ránk nyitnak?
- Mindenki alszik már, különben is látják, hogy van bent valaki, majd a másikhoz mennek. – felelte, és ismét visszatért a nyakam kényeztetéséhez. – Egyéb?
- Nem, nincs több ellenvetésem. – mosolyodtam el, s húztam magamhoz.

Az ágyban fekve még mindig nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, s nemcsak boldog, hanem izgatott is voltam. No, persze a tény, hogy mindent megbeszéltünk, alapból elégedettséggel töltött el, de olyan tulajdonságát mutatta meg, ami roppantmód tetszett. Régen nem mert ekkora kockázatot vállalni, s most nemhogy vállalta, még ő vett rá a dologra. Ez tetszett. Méghozzá nagyon, bár egy apró, ám nem elhanyagolható dolog még az ő fejéből is kiment, s ha nincs bent a neszesszeres táskám, akkor fuccsa az egésznek, akármennyire is egymásra hangolódtunk. Megpróbáltam elterelni a gondolataimat az együtt töltött percekről, mert olyannyira pezsegtem még mindig, hogy csak a szobában alvó Make tartott vissza attól, hogy felpattanjak, és átmenjek Taylor-hoz. Inkább a holnapra gondoltam. Vártam a reggelt, bár kissé féltem, hogy le fogunk bukni a család előtt, s ez nem tett volna jót a kapcsolatunknak, az biztos. Ezen elmélkedve sikerült elaludnom…

10. Excitement

Sziasztok!!
Meghoztam az új részt, nem is fűznék hozzá semmit. Kellemes olvasást!!

Puszi, Ariel

Valamivel több, mint négy óranyi tanácskozás után végül meglett a lista, s elégedett voltam, hiszen azok a dalok, amikhez ragaszkodtam, mert Taylor-ral mindketten azt mondtuk rá, hogy ezt mindenkeppen rá kell, hogy kerüljön, piacképesek voltak, így még győzködnöm sem kellett őket.
Mire hazaértem már nagyon fáradt voltam, s örültem, amiért a következő három napot pihenéssel tölthetem, ugyanis nem sok lehetőségem volt erre az elmúlt időszakban. Viszont ha arra gondoltam, hogy ezután már a fellépések következnek, akkor ismét izgatott lettem, hiszen a kedvenc részem az egészben az, ha a színpadon állhatok, énekelhetek és táncolhatok.
Egészen idáig elő sem vettem a telefonom, le voltam halkítva, így gyorsan elővettem, hiszen úgy sejtettem, Tay hívott már. Ahogy a kijelzőre pillantottam, sejtésem beigazolódott, már kétszer hívott, de valószínűleg rájött, hogy miért nem vettem fel, így egy SMS-t irt.

Szia kincsem,
gondolom sokáig vagy ma bent, mert nem vetted fel. Mindegy, ha jössz, csörgess meg.
Szeretlek, T.

Végigolvasva kicsit sietősebbre fogtam, összepakoltam azokat a dolgokat, amik kelleni fognak a következő napokban, s most a pizsamát sem felejtettem el. Még gyorsan lezuhanyoztam, megvacsoráztam, majd bepattantam a kocsimba, s Taylor-hoz hajtottam, csak a parkolóból csörgettem meg.
Szinte vánszorogva tettem meg a lakásáig az utat, s hálát adtam, amiért van lift, és nem lépcsőznöm kellett.
Az ajtó elé érve bekopogtam, s pár másodperc múlva kitárult előttem az ajtó.
- Szia. - mosolyodtam el, amikor megláttam.
- Szia. - mondta ő is, s belépve azonnal megcsókolt, a lábával lökte be az ajtót.
- Ennyire hiányoztam?
- Még ennél is jobban.
- Te is nekem. - somolyogtam még mindig, levettem a cipőm, s azonnal a szoba felé vettem az irányt, majd lepakolva vissza kimentem a konyhába, mivel a nappaliban nem láttam Tay-t.
- Tessék. - nyomott a kezembe egy vízzel teli poharat, s ő is kortyolt párat, majd letette a pultra, és megállt.
- Köszi. - mondtam, miután leküldtem az egészet.
- Szívesen. De most menjünk aludni, mert mindjárt összeesel. Ellentétben velem, ugyanis nem keltettel fel.
- Benne vagyok. Amúgy meg megmondtam, hogy nem keltelek fel. - ragadtam kézen, s mentünk be így a szobába, majd gyorsan átöltöztem, s befészkeltem magam az ágyba, szorosan Tay mellé. Finoman cirógatni kezdte a hátam, csak néztünk egymásra, s éreztem, hogy a pillaim elnehezednek, s pár perc múltán elnyomott az álom...

Reggel, pontosabban délelőtt a telefonomra keltem, s meglepődtem, hogy már tizenegy óra van, ráadásul Taylor sem volt mellettem. Átaludtam az éjszakát, egyszer sem ébredtem meg.
- Szia Kim, mondd. – hangom még meglehetősen reszelősen csengett.
- Szia Ronnie. Csak szólni akartam, hogy el ne felejtsd ma háromtól az interjút, illetve a jövő héttel kapcsolatban egyeztetnünk kellene. Van néhány új fellépési lehetőség.
- Tudod, hogy mire szoktam igent mondani, azokra bólints rá.
- Rendben. Illetve ma négytől a szalonba is be vagy jelentve.
- Jó, hogy mondod, mert teljesen kiment a fejemből. Köszi Kim, ez minden?
- Igen.
- Holnapra van valami?
- Még nem terveztünk semmit.
- Akkor ne is vállalj el semmit, mert dolgom van.
- Oké, ki is húztam azt a napot. - nevetett fel, s halkan én is kuncogtam.
- Akkor szia, Karennek mondd meg, hogy majd felhívom.
- Oké. Szia Ronnie. - köszönt el ő is, majd bontottam a vonalat. Nagyot sóhajtva visszadőlte az ágyba, majd egy kis nyújtózkodás után előbb a fürdőszobába, aztán a nappaliba mentem, ahol Taylor-t sejtettem, s nem lepődtem meg, hogy éppen a TV-ben nézett valami meccset.
- Jó reggelt! – sétáltam mögé, s öleltem át hátulról.
- Neked is álomszuszék. – mondta, miközben megfogta a kezeim, lejjebb húzott, s így nyomott az arcomra egy puszit. Gyorsan megkerültem a kanapét, és befészkeltem magam a válla tövébe, hátam simogatta, de a TV-re koncentrált.

Pár percig bírtam így, ugyanis muszáj volt valamit ennem, így a konyhába siettem, felkaptam egy almát, majd vissza a nappaliba és ismét leültem a díványra. Azon gondolkoztam, hogyan is alakítsam a napom. Háromtól van egy rádiós interjú, ami negyed óránál több nem lehet, és telefonon keresztül bonyolítjuk le. Négyre a szalonba kell mennem, ez már időigényesebb, legalább két óra, így hatnál előbb semmiképpen sem végzek.
- Mikor indul a gép?
- Kilenckor. – felelte egyszerűen.
- Szerintem csak holnap…
- Már elintéztem, együtt megyünk. Illetve külön, de egy gépen. – még mindig ugyanolyan monoton hangon beszélt, és nem figyelt rám. Ugyan megnyugtatott, hogy ezt már ő elintézte, kedves volt tőle, de zavart, hogy rám se hederít. Egy nagyot sóhajtva felálltam és betrappoltam a szobába, majd a bőröndömből kivettem egy fehér nadrágot és egy lila felsőt. Ha megérkezünk, akkor sem fogok fázni, annak ellenére sem, hogy az időeltolódás miatt éjfélre érünk oda. Gyorsan magamra kaptam a ruháim, feldobtam egy szolid sminket, igazítottam a hajamon, és bedobáltam mindent a táskámba, amire szükségem lehet. Felvéve a cipőmet is, Taylor-hoz mentem, s egy puszit nyomtam az arcára.
- Majd jövök. – mondtam, s éreztem, amint kérdő tekintete a hátamba fúródik, de nem foglalkoztam vele, legalább megérti, hogy milyen érzés nekem az, amikor nem figyel rám. Beültem a kocsimba, és a Starbucks-hoz hajtottam. Kint ültem le, s nem lepődtem meg, hogy vagy tíz papi máris vad fotózásba kezdett.
- Szia Karen, mit csinálsz?
- Éppen az album cover fotózását beszélem meg Marc-kal.
- Veled van, vagy telefonon?
- Itt van mellettem.
- Akkor mi lenne, ha találkoznánk a szokásos Starcucks-ban? Én már itt vagyok, szóval bármikor jöhettek.
- Jó, egy tíz-tizenöt perc múlva ott vagyunk, úgyis egyeztetnünk kell pár dolgot.
- Rendben, várlak titeket. Szia.
- Szia Ron. – azzal bontottam a vonalat, s a kávémat kezdtem szürcsölni.

Amint megérkeztek, munkához láttunk, egyeztettük a fellépéseket, a fotózás időpontját, illetve az interjúk és egyéb fotózások pontos időpontját és helyszínét.
- Karen, ha megkérlek eljönnél velem. Tudom, hogy rengeteg dolgod van, de most nem bírnám ki egyedül.
- Ümm, persze, de miért nem Kim megy veled?
- Szegény lányt túlterheltem mostanában, jár neki egy kis pihenő. – mosolyodtam el.
- És nekem nem? – nevetett fel.
- De, természetesen neked is. Amikor csak szeretnéd…
- Tudod, hogy csak vicceltem. – vágott közbe, mire már én is csak nevetni tudtam. Imádtam Karenben, hogy odavan a munkájáért, és sosem panaszkodik, még akkor sem, amikor kibírhatatlan munkákkal láttam el. Egyszerűen mindig csak teszi a dolgát, magától értetődően, s sokat tudtam tanulni tőle az elmúlt években, hiszen nem tudom, hogyan vészeltem volna át nélküle egy-egy húzósabb időszakot, és ezért borzasztó hálás voltam.
- Imádlak. – mondtam egészen komolyan, mire szeretetteljes mosoly terült szét finom arcán.
- Ne mondj nekem ilyeneket, mert elbőgöm magam. – felelte kissé elérzékenyülten.
- Elég legyen lányok, mert férfi létemre én is mindjárt bőgök, amúgy is két perc múlva interjú.
- Így elszaladt az idő? Huhh… Jut eszembe, beszéltél Kimmel? – fordultam ismét Karenhez.
- Igen, mindent letisztáztunk. Megtudhatom, hová készülsz? – mosolyodott el mindentudóan.
- Persze, hogy megtudhatod. Taylor nagymamájához. Most lesz hetven éves, és mivel már nem bujkálunk egymás elől, így Make külön kérésére én is odautazom.
- Örülök, hogy végre sikerült túllendülnötök a múlton. Merőben megkönnyítettétek vele a dolgom. – mosolyodott el ismét.
- Igen, már kezdett megzakkanni. – nevetett fel Marc.
- Nem is! – bökte őt oldalba, majd a telefonjára lettünk figyelmesek, ugyanis csörögni kezdett. – Szóltam Kimnek, hogy hozzám irányítsa a hívást, mert együtt vagyunk. – tért vissza a hivatalos hangjához.
- Jól van.
- Készen állsz?
- Persze. – bólintottam megerősítésképp.

Az interjú jól ment, bejelentettem az album címét, illetve, hogy pár napon belül nyilvánosságra hozzuk a tracklistát, majd egy kis ízelítőt is kap a közönség. A szokásos kérdésekre a már megszokott válaszokat adtam, bár nem éreztem monotonnak az egészet, nem bántam volna, ha valami új is történik. Mindenesetre, ahogy végeztünk, még pár percet eltöltöttünk a kávézóban, majd ismét kocsiba ültem, és a szalonhoz hajtottam. Jól esett egy kis kényeztetés, hogy ismét mindenem normálisan néz ki, nem mellesleg, hogy elfogadhatóan jelenhetek meg Taylor családja előtt. Tudom, hogy őket nem annyira érdekli a külső, de nem akartam, hogy úgy tűnjön, a fiukhoz nem vagyok elég jó… ez sokkal inkább foglalkoztatott most, hogy újra együtt vagyunk. Hiszen előbb-utóbb ők is meg fogják tudni, és félelemmel töltött el a gondolat, hogy mit fognak gondolni. A múlt fényében nem csodálnám, ha nem örülnének a dolognak, hiszen fájdalmat okoztam Taylor-nak, akármennyire is próbálom elhinni, hogy tényleg helyesen döntöttem, hogy próbáltam neki adni egy esélyt a normális életre…

9. Offset

Sziasztok!

Ez a rész ismét egy kicsit „lazulósabb” rész, bár azt hiszem ilyenre is szükség van! :)) Kellemes olvasást, ha van kedvetek, komizzatok!!

Puszi, Ariel

Ahogy sejtettem, elképzelése sem volt arról, hogy miben fog segíteni, s ez roppantmód tetszett. Egy perc hallgatás után azonban az arcán bizonytalan mosoly terült szét.
- Találd ki.
- Hát... az első gondolatomnak nincs köze az albumodhoz. - kacsintott rám. - A második az, hogy írtál dalokat, és én leszek a tesztalany.
- Az első természetesen nem az, amit csinálni fogunk, akármennyire is csábító. A második már közelebb jár. – vettem elő neki egy tányért, s kivettem a zacskóból a neki szánt ételt, amit még reggel megvettem.
- Szabad a gazda. – ölelte át a derekam, s nyomott egy puszit a nyakamra.
- Elhoztam az összes eddig felvett dalom... - mondtam, miközben egy serpenyőre tettem a húst, és elkezdtem felmelegíteni.
- És meghallgatjuk? – kérdezte izgatottan.
- Igen.
- De ebben mi az én feladatom? Véleményeznem kell?
- Több mint hét órányi anyagról beszélünk, és igen, nagyjából.
- Akkor értem, miért kell annyi kávé. Van bőven, nézz csak be a szekrénybe. Szerintem még marad is.
- Hát... ha elalszunk, akkor biztosan. - kuncogtam, s nyitottam ki a pult alatt lévő szekrényt, ahol két karton kávé (az egyik cukormentes, míg a másik normál) volt, illetve szinten két karton energiaital, ugyanolyan felosztásban, mint a kávé, no meg a vizek.
- Energiaitalt is hoztál. - mosolyogtam, s néztem hátra.
- Arra az esetre, ha megunnánk a kávét. - somolygott.
- Jó ötlet. - tettem még hozzá, majd megvártam, hogy a hús átmelegedjen, a zöldséget is odatettem egy kicsit, a rizst viszont kénytelen voltam mikroba tenni, noha nem szerettem használni. Kiszedtem egy tányérra az egészet és elé tettem, majd leültem vele szemben.
- Köszi!
- Jó étvágyat! - kívántam.
- Köszönöm. Te nem eszel?
- Otthon már ettem.
- Biztos?
- Biztos. Megígértem, vagy nem?
- Igaz. - bólintott. - Amúgy meg nem is tudom, ki akar kinek a kedvében járni... - bazsalygott a steak-re nézve.
- Néha én is kedveskedhetek neked, nem?
- De, persze. Bár, ha nem tennéd, akkor is ugyanennyire szeretnélek.
- Helyes. - vigyorogtam. - Amíg eszel, nem bánod, ha elmegyek zuhanyozni? Arra nem maradt időm.
- Dehogy, menj nyugodtan. - mosolyodott el.
- Mire megeszed, készen leszek. - álltam fel, s adtam a fejére egy puszit, majd bevonultam a fürdőszobába, és gyorsan lezuhanyoztam, majd megtörölköztem, s magam köré csavarva azt, kissé mérgesen vonultam ki a szobába, ahol Taylor már várt, hátát az ágy támlájának vetette, s a tévét nézte. Dühödten araszoltam a táskámhoz, hátha ott találom, amit keresek, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem hoztam.
- Mi a baj? - kérdezte kuncogva, s ahogy elképzeltem magam, amint mérgesen fel-alá járkálok, én is elmosolyodtam.
- Otthon hagytam a pizsim. - sóhajtottam nagyot.
- Minek az? - kérdezte, mintha ez annyira magától értetődő lenne.
- Rajtad is van alsónadrág. - mutattam rá.
- Vegyél fel egy bugyit... - nevetett még mindig. - Adok egy pólót, úgyis rajtad jobban állt, mint rajtam. - tette gyorsan hozzá, valószínűleg látta rajtam, hogy mérges vagyok. Felállt, majd a gardróbhoz ment, s elővett egy kék pólót, és egy puszival kísérve a kezembe nyomta. - Tessék.
- Köszönöm. - néztem rá hálásan, s gyorsan magamra húztam a pólóját. - Nehogy azt hidd, hogy rád vagyok mérges, csak magamra, hogy kiment a fejemből. - mondtam gyorsan.
- Előfordul. De most gyere, hosszú lesz az éjszakánk. - somolygott.
- Hozok be néhány kávét. - azzal kiszaladtam, s kivettem hármat-hármat, majd vissza a szobába, s letettem az éjjeliszekrényre, majd én is leültem az ágy tetejére, mire Tay mellém húzódott, átkarolta a derekam, így a hátam egy részét neki támasztottam, s magamhoz húztam a lap-topom, bedugtam a pendrive-ot, és végigpörgettem a listán.
- Hány szám ez? - kérdezte nevetve.
- Több, mint százhúsz, de mindjárt megnézem. - mondtam, s kijelölve a dalokat kiírta a gép a bűvös számot, ami a százhuszonnyolc volt. - Százhuszonnyolc.
- Tényleg kelleni fog a kávé. De az energiaital is. - mosolygott. - Nem baj, úgyis kíváncsi vagyok, ráadásul az elsők között hallhatom őket. - nyomott egy puszit az arcomra. - Egyébként, ha egész éjjel fent leszünk, hogy akarsz bemenni a stúdióba? - kérdezte kíváncsian.
- Alszom négy órát, nem megyek konditerembe, és ennyi. Holnap vesszük fel az utolsó három dalt, bár egyik sem tetszik annyira, ezért is hoztam el ma őket.
- Oké... bár azt reméltem, hogy holnap délután végig az enyém leszel.
- Nem holnap, de holnapután esetleg. Csak egy interjú van betervezve aznapra. Este úgyis utazol...
- Te is jössz, nem?
- Nem tudom mennyire tudnánk eltitkolni a család előtt, hogy együtt vagyunk...
- Simán. Hidd el, akkor sem vénnek észre, ha előttük csókolóznánk. Mindenki rendíthetetlenül hisz abban, amit mondunk. – kacsintott.
- Biztos vagy benne? Nem hiszem, hogy meg tudnám játszani magam a családod előtt…
- Biztos vagyok benne. Majd segítek. – felelte lágyan, s csókolt meg nagyon finoman.
- Akkor megyek. Mégsem hagyhatom ki a nagyid hetvenedik szülinapját. – somolyogtam.
- Nagyon helyes. Főleg, hogy Make külön megkért.
- Igaz. - mondtam, majd felvettem az összes számot a lejátszási listára, s elkezdtük hallgatni őket...

Az utolsó szám után kissé elegem volt a saját hangomból, nem álltunk meg egy pillanatra sem, illetve csak akkor, ha Tay kiment a mosdóba. Sikerült leszűkítenünk a listát, noha volt olyan, amikor nem értettünk egyet, de százhuszonnyolcból mindössze harmincötöt választottunk ki, s még ezt is le kell szűkítenem tizenegynéhányra. Már csak egymás mellett feküdtünk, egy papírral a kezemben, s halkan beszélgetni kezdtünk.
- Komolyan nem tudom elhinni, hogy ez mind te vagy. Mármint... sok szám olyan...
- Nem illik hozzám, ugye?
- Igen. De azért tetszenek, csak nem te vagy.
- Igen, rengetegnél éreztem ezt.
- Hány szám maradt?
- Harmincöt az Only Girl-el együtt.
- Felsorolod?
- Ühüm. Beautiful (Drop Dead), Best Thing I Never Had, Born this Way, California King Bed, Cheers (Drink to That), Complicated, Criminal, Fading, Fashion Of His Love, Funky Town, Gasoline, Hypnotico, I'm Into You, I Wanna Go, Killer Love, Love On Top, Love The Way You Lie part II., Man Down, Marry the Night, Move Your Body, On the Floor, Papi, Poison, Power's Out, Raining Man, Run the World (Girls), S&M, Seal It with a Kiss, Skin, Till The World Ends, Trouble for Me, We Belong to the Music, Wet, What's My Name és persze az Only Girl. - mondtam végig.
- Elég vegyes.
- Igen, de az album címének megfelelnek.
- Mi a címe? - nézett ram kérdőn, de egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy nem mondom meg neki.
- Loud.
- Miért pont Loud?
- Amikor ünnepeltük az új klipet ma… Beugrott, hogy mostanában annyira hangos volt körülöttem minden, s ezeket a hangokat sikerült legyőznöm. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, ez lesz a címe.
- Találó. - mosolyodott el.
- Köszi.
- De azt hiszem aludnunk kellene. Már fél hat van, kilenckor kelned kell.
- Tudom. Nem foglak felkelteni.
- De nyugodtan kelts fel.
- Nem. Szeretném, ha legalább te kipihennéd magad.
- Úgyis fel fogok kelni.
- Majd meglátjuk. - kuncogtam, majd egy apró csókot adtam a szájára, s hozzábújva hagytam, hogy elnyomjon az álom...

Kilenckor az ébresztőmre keltem a tervezettek szerint, s gyorsan kinyomtam, hogy Tay ne keljen fel. A fürdőbe vonultam, majd felöltöztem, s gyorsan megreggeliztem. Mielőtt elindultam volna, még gyorsan beszaladtam, s egy puszit nyomtam kedvesem arcára, de nem ébredt fel, édesen aludt.
A papírt még eltettem, majd a stúdióba hajtottam, s még mielőtt az utolsó felvételeknek is nekikezdtünk volna, szóltam Kim-nek, hogy szervezzen meg egy megbeszélést ma este hétre, addigra biztosan felvesszük az utolsó dalokat is, bár biztos voltam benne, hogy egyiket sem tetetem fel az albumra.

A munka jól ment, csak egy ebédszünetet tartottunk, ami kemény húsz percet jelentett. Hétkor azonban beültünk a tárgyalóba, s mindenkinek a kezébe nyomtam a listám.
- Mindenkinek köszönöm, hogy eljött, annak ellenére, hogy az utolsó pillanatban szóltam, de sürget az idő, így azt hiszem, most mindent be kell vetnünk. Mint látjátok, összeírtam azokat a számokat, amik szerintem megfelelnek, de még mindig szűkítenünk kell a listán. Remélem mindenki tisztában van vele, hogy mely számokról beszélünk, mert tényleg kevés az időnk. – zártam le, s vártam, hogy végre megszólaljon valaki.
- Mi az album témája? - hangzott el a kérdés.
- Csak a címet döntöttem el, az pedig a Loud lesz.
- Nem túl egyszerű? Ilyen dalt nem is vettél fel.
- De az összes dalra igaz. Muszáj most selejteznünk, a rajongok már várjak a tracklistát.
- Javaslom, haladjunk sorban, mindenki elmondja az adott dalról a véleményét. Így láthatjuk az eladhatóságot is. - vetette fel Jenny, s mivel mindenki beleegyezett, én sem tiltakoztam, bár azt tudtam, hogy hosszú estének nézek még elébe...