Sziasztok!!
Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!! J
A meglepiről:
Ahhoz, hogy megkapjátok, semmi mást nem kell tennetek, csak írni egy kommentet az e-mail címetekkel, vagy küldeni egy mailt a by_ariel@citromail.hu e-mail címre. Ez után a megadott címre én elküldöm a linket, ahonnan letölthetitek a kis ajándékot. ;)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!
Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!! J
A meglepiről:
Ahhoz, hogy megkapjátok, semmi mást nem kell tennetek, csak írni egy kommentet az e-mail címetekkel, vagy küldeni egy mailt a by_ariel@citromail.hu e-mail címre. Ez után a megadott címre én elküldöm a linket, ahonnan letölthetitek a kis ajándékot. ;)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!
Ariel
Pár héttel később minden a megszokott kerékvágásba került, s
amikor nekiindultam a napnak hihetetlen jó kedvem volt. Az album tegnap jelent
meg, s mivel én ezzel, míg Taylor a forgatással volt elfoglalva, már nagyon
vártam, hogy találkozzunk. A gardróbomhoz érve sokáig gondolkoztam, hogy mit
vegyek fel, végül egy bő és kényelmes sort és fehér top mellett döntöttem, mivel
az estére kiválasztott ruha, amit nem igazán lehetett ruhának nevezni már
amennyit látni engedett a testemből, aligha lett volna megfelelő a
takarításhoz. Felöltöztem, majd kimentem a nappaliba, bekapcsoltam a rádiót és
felhangosítottam. Körülnézve kissé elszörnyedtem. Nem volt óriási rendetlenség,
vagy ilyesmi, de biztos voltam benne, hogy így is órákba fog telni, mire minden
a helyére kerül. Végül visszamentem a szobámba és ott kezdtem neki a munkának…
A takarítást csak egy ebédszünettel és pár mobilon lebonyolított
beszélgetéssel szakítottam meg. A szobám után a fürdőbe mentem, majd a nappalit
kezdtem el kitakarítani. Amikor láttam, hogy a postám becsúszik az ajtóm alatt,
ismét hálás voltam Kimnek a diszkréciója miatt. Bizonyára hallotta, hogy itthon
vagyok, mégsem jött be, békén hagyta a magánszférám. Még befejeztem a szőnyeg
tisztítását, majd elpakoltam a használt eszközöket és az ajtóhoz mentem.
Épphogy összeszedtem a leveleket, amikor a zenétől alig hallatszó kopogásra
lettem figyelmes. Na, ennyit a magánszféráról. Anélkül, hogy megnéztem volna,
hogy ki az, kinyitottam az ajtót.
- Nem hiszem el. – ugrottam a teli szájjal vigyorgó Taylor nyakába, majd egy gyors puszi után beljebb húztam és becsuktam az ajtót. Gyorsan a hifihez siettem és lehalkítottam, a leveleket pedig a dohányzóasztalra hajítottam, majd visszasiettem az ajtóban álló Taylor-hoz.
- Mit keresel itt? Azt hittem, hogy még vagy három óra, mire ideérsz. – karoltam át a nyakát. Arcáról még mindig nem hervadt a mosoly, s a szemébe nézve éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul. Az a tekintet, amivel rám nézett, leírhatatlan volt, képes lettem volna elveszni benne, ha ez lehetséges. Mérhetetlen szerelmet sugárzott, és láttam rajta, hogy örül, amiért újra láthat, de azt hittem, sosem fog megszólalni.
- Talán rejtegetsz valakit a fürdőszobában? – kérdezte zsiványan.
- Persze, és a gardróbban is. – kacsintottam.
- Hát, akkor, azt hiszem ideje elküldened őket.
- Talán neked kéne, nem gondolod?
- Talán… - mondta még mindig mosolyogva, majd lehajtotta a fejét, hogy egy lágy csókban forrjunk össze. Finoman becézgette az ajkaim, majd a nyelvével is végigsimította. Aztán egyszer csak véget ért, én pedig kissé kábán húzódtam hátra, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia. – köszönt, s finoman a mellkasához húzott.
- Mmm, szia. – feleltem elégedetten. Még pár másodpercig álltunk ott, aztán a nappaliba húztam és leültettem. – Szóval, hogyhogy itt? – kérdeztem kíváncsian. – Mármint, ilyenkor.
- Korábban el tudtam szabadulni. – somolygott. – De, ugye nem baj?
- Mi, nem, dehogy! – csaptam a vállára. – Csak meglepődtem. Jó értelemben. Ennyi az egész.
- Hát, gondoltam, használjuk ki az időt.
- Jól hangzik. Bár, még korántsem vagyok kész. – fintorodtam el körülnézve a szobában. Az ebédlő még hátra volt, és még a vacsorát sem rendeltem meg. Azért viszont hálás voltam magamnak, hogy a hálószobával kezdtem.
- Miattam nem kellett volna takarítanod. Tudod, hogy nem érdekel.
- Tudom, de én szerettem volna, ha nem a hatalmas rendetlenségbe érkezel.
- Most sincs az. – simított végig a hajamon elgondolkozva.
- Na, ja. – mondtam csüggedten, arra gondolva, hogy milyen borzalmasan festhetek. A ruhám egyáltalán nem volt szexi, még csak csinosnak nevezhető sem, és csak elképzelni tudtam, hogy a hajam milyen kócos lehet mostanra. Taylor elmosolyodott.
- Csodásan festesz ma. – mondta, mintha kitalálta volna a gondolataim. Valószínűleg az arcomra kiült a kételkedés, mivel elnevette magát. – Komolyan mondom, akár elhiszed, akár nem.
- Igen, ez az agyongyötört sort és top biztos remekül áll. – feleltem ironikusan.
- Lehet, hogy egyszerű, de te ebben is jól nézel ki és pont. – erre csak a szemem forgattam, de odahajoltam, hogy egy finom puszit adjak neki.
- Köszönöm. – mondtam, miközben felálltam. – De akkor sem hiszek neked. – kacsintottam rá, mire elnevette magát.
Hozzáfogtam a pakoláshoz, hogy legalább a tisztítószerek ne legyenek útban, de közben elkezdtem faggatni…
- Nem hiszem el. – ugrottam a teli szájjal vigyorgó Taylor nyakába, majd egy gyors puszi után beljebb húztam és becsuktam az ajtót. Gyorsan a hifihez siettem és lehalkítottam, a leveleket pedig a dohányzóasztalra hajítottam, majd visszasiettem az ajtóban álló Taylor-hoz.
- Mit keresel itt? Azt hittem, hogy még vagy három óra, mire ideérsz. – karoltam át a nyakát. Arcáról még mindig nem hervadt a mosoly, s a szemébe nézve éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul. Az a tekintet, amivel rám nézett, leírhatatlan volt, képes lettem volna elveszni benne, ha ez lehetséges. Mérhetetlen szerelmet sugárzott, és láttam rajta, hogy örül, amiért újra láthat, de azt hittem, sosem fog megszólalni.
- Talán rejtegetsz valakit a fürdőszobában? – kérdezte zsiványan.
- Persze, és a gardróbban is. – kacsintottam.
- Hát, akkor, azt hiszem ideje elküldened őket.
- Talán neked kéne, nem gondolod?
- Talán… - mondta még mindig mosolyogva, majd lehajtotta a fejét, hogy egy lágy csókban forrjunk össze. Finoman becézgette az ajkaim, majd a nyelvével is végigsimította. Aztán egyszer csak véget ért, én pedig kissé kábán húzódtam hátra, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia. – köszönt, s finoman a mellkasához húzott.
- Mmm, szia. – feleltem elégedetten. Még pár másodpercig álltunk ott, aztán a nappaliba húztam és leültettem. – Szóval, hogyhogy itt? – kérdeztem kíváncsian. – Mármint, ilyenkor.
- Korábban el tudtam szabadulni. – somolygott. – De, ugye nem baj?
- Mi, nem, dehogy! – csaptam a vállára. – Csak meglepődtem. Jó értelemben. Ennyi az egész.
- Hát, gondoltam, használjuk ki az időt.
- Jól hangzik. Bár, még korántsem vagyok kész. – fintorodtam el körülnézve a szobában. Az ebédlő még hátra volt, és még a vacsorát sem rendeltem meg. Azért viszont hálás voltam magamnak, hogy a hálószobával kezdtem.
- Miattam nem kellett volna takarítanod. Tudod, hogy nem érdekel.
- Tudom, de én szerettem volna, ha nem a hatalmas rendetlenségbe érkezel.
- Most sincs az. – simított végig a hajamon elgondolkozva.
- Na, ja. – mondtam csüggedten, arra gondolva, hogy milyen borzalmasan festhetek. A ruhám egyáltalán nem volt szexi, még csak csinosnak nevezhető sem, és csak elképzelni tudtam, hogy a hajam milyen kócos lehet mostanra. Taylor elmosolyodott.
- Csodásan festesz ma. – mondta, mintha kitalálta volna a gondolataim. Valószínűleg az arcomra kiült a kételkedés, mivel elnevette magát. – Komolyan mondom, akár elhiszed, akár nem.
- Igen, ez az agyongyötört sort és top biztos remekül áll. – feleltem ironikusan.
- Lehet, hogy egyszerű, de te ebben is jól nézel ki és pont. – erre csak a szemem forgattam, de odahajoltam, hogy egy finom puszit adjak neki.
- Köszönöm. – mondtam, miközben felálltam. – De akkor sem hiszek neked. – kacsintottam rá, mire elnevette magát.
Hozzáfogtam a pakoláshoz, hogy legalább a tisztítószerek ne legyenek útban, de közben elkezdtem faggatni…
Órákkal később még mindig beszélgettünk a kanapén,
beszámoltunk egymásnak az elmúlt hetekről, annak ellenére, hogy minden egyes
nap beszéltünk telefonon, akár többször is. De ennek ellenére ez más volt,
sokkal bensőségesebb és persze sokkal jobb is. Miközben az albummal kapcsolatos
dolgokról meséltem, a kis dohányzóasztalra pillantottam, amin a levelek
hevertek. Gyorsan elvettem őket, de nem szakítottam meg a mondókám. Szép lassan
felbontottam őket, s amikor a negyedikhez értem, s megláttam a már ismerősnek
számító írást, éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd verni.
- Baj van? – kérdezte Taylor.
- Nem semmi. – vágtam rá azonnal, talán egy kicsit gyorsabban is a kelleténél. A papírt visszagyömöszöltem a borítékba, s felnézve láttam, hogy Tay vizslat.
- Akkor kérdezem így. Mi a baj?
- Mondom, hogy semmi. – erőltettem mosolyt az arcomra. Valójában korántsem éreztem így, de muszáj volt ezt mondanom.
- Ne hazudj nekem! – mondta komolyan, s a levélért nyúlt, amit még mindig a kezemben szorongattam, mire hátrahőköltem a kanapén, hogy ne tudja elvenni. – Mi az? – kérdezte immáron szigorúan.
- Mi lenne, semmi. Csak egy levél.
- Valakivel levelezel? – kérdezte gyanakodva.
- Jajj, nem dehogy. Téves következtetéseid vannak. Ez csak egy semmiség.
- Ha semmiség, akkor add ide!
- Nem. – jelentettem ki. Hosszasan néztünk egymás szemébe, s egy perc után láttam, hogy elhatározás csillan a szemében, de mire ezt felfogtam, már késő volt. Az egyik kezével könnyedén összefogta a csuklóim, így nem tudtam ellenkezni, a másikkal pedig egyszerűen kivette a levelet. Azonnal kivette a boríték tartalmát, s olvasni kezdett.
- Baj van? – kérdezte Taylor.
- Nem semmi. – vágtam rá azonnal, talán egy kicsit gyorsabban is a kelleténél. A papírt visszagyömöszöltem a borítékba, s felnézve láttam, hogy Tay vizslat.
- Akkor kérdezem így. Mi a baj?
- Mondom, hogy semmi. – erőltettem mosolyt az arcomra. Valójában korántsem éreztem így, de muszáj volt ezt mondanom.
- Ne hazudj nekem! – mondta komolyan, s a levélért nyúlt, amit még mindig a kezemben szorongattam, mire hátrahőköltem a kanapén, hogy ne tudja elvenni. – Mi az? – kérdezte immáron szigorúan.
- Mi lenne, semmi. Csak egy levél.
- Valakivel levelezel? – kérdezte gyanakodva.
- Jajj, nem dehogy. Téves következtetéseid vannak. Ez csak egy semmiség.
- Ha semmiség, akkor add ide!
- Nem. – jelentettem ki. Hosszasan néztünk egymás szemébe, s egy perc után láttam, hogy elhatározás csillan a szemében, de mire ezt felfogtam, már késő volt. Az egyik kezével könnyedén összefogta a csuklóim, így nem tudtam ellenkezni, a másikkal pedig egyszerűen kivette a levelet. Azonnal kivette a boríték tartalmát, s olvasni kezdett.
Láttalak ma vele,
és nem tetszett a dolog. Már megmondtam, hogy ne dühíts fel. De látom, szeretsz
játszani. Egy utolsó esélyt kapsz, aztán nem lesz több figyelmeztetés.
Az arcán tisztán látni lehetett, hogy először meglepődik,
majd dühös lesz. Ezt az aggodalom váltotta fel.
- Ez neked semmiség?
- Igen, az. – fontam magam előtt keresztbe a karom.
- Ron, ez egy fenyegetőlevél! És az illető szavaiból ítélve, ez már nem az első! – mondta egyszerre dühösen, ugyanakkor aggodalmasan.
- És akkor mi van?!
- Hogy mi van?! Szólnod kellett volna!
- Nem, nem kellett. Ne mondd, hogy te még nem kaptál fenyegetőlevelet. Naponta kapsz te is, és én is.
- De nem a személyes postámmal jön. Nem a lakásomra, és nincsenek benne ilyen konkrétumok.
- Mi lettél, nyomozó?
- Nem. De akkor is el kellett volna mondanod.
- Tay, hidd el, ez semmiség.
- Nem, nem az. Tudja, hogy együtt vagyunk. Látott minket. Mióta kapsz leveleket? – kérdezte elgondolkozva. Nem akartam rá válaszolni. Nagyon nem. Így csendben ültem, és úgy tettem, mint aki gondolkozik.
- Azt kérdeztem, mióta?
- Majdnem azóta, hogy összejöttünk. Újból.
- Nem hiszem el!
- Tay, állj le. Ez semmiség, nem akarok vele foglalkozni. – kértem.
- Hát pedig fogunk!
- Nem, nem fogunk! – láttam, hogy ellenkezni akar, így gyorsan hozzátettem. – Legalábbis nem ma. Nem érted? Pont ezt akarja. Azt szeretné, hogy ne legyünk együtt. Pont ma, nem fogja elrontani az esténk. Nem engedem meg, hogy elrontsa. – játszottam ki az utolsó esélyem. Csak reméltem, hogy ez megteszi a hatását, és talán holnapra elfelejti az egészet. A fenébe! De legalább most ne ezzel foglalkozzon.
- Jól van. De holnap megmutatod a többi levelet is, és beszélünk Karennel. Ebből nem engedek. – rázta meg a fejét, nyomatékot adva ezzel a szavainak. – Gyere ide! – húzott az ölébe, így vele szembe kerültem. Pár pillanatig csak néztünk egymásra. – Csak aggódom miattad. Nem szeretném, hogy bajod essen.
- Tudom. És tényleg jól esik. De egy elmebeteg miatt nem fogok rettegésben élni. Amúgy is mindig van velem valaki. Te is tudod, hogy többnyire Ted velem jön mindenhová, csak ha külön szólok, akkor nem alkalmazkodik a napirendemhez.
- Tudom. De…
- Most nincs semmi de. Zárjuk le ezt, oké?
- Jól van. – sóhajtott.
- Akkor? Éhes vagy?
- Egy kicsit.
- Csak egy kicsit?
- Igen, csak egy kicsit. Mielőtt eljöttem, teliettem magam.
- Akkor mi lenne, ha szépen bemennél a szobába, és megvárnál? – kászálódtam ki az öléből.
- Oké. De siess! – mosolyodott el, majd adott egy puszit, s eltűnt a szoba sötétjében. Én a konyhába mentem, elővettem a fagyit, amit annyira szeret, majd egy kanalat nyomtam bele. Nem épp így terveztem az estét, de örültem, hogy együtt lehetünk, a többi az már csak apróság volt.
- Ez neked semmiség?
- Igen, az. – fontam magam előtt keresztbe a karom.
- Ron, ez egy fenyegetőlevél! És az illető szavaiból ítélve, ez már nem az első! – mondta egyszerre dühösen, ugyanakkor aggodalmasan.
- És akkor mi van?!
- Hogy mi van?! Szólnod kellett volna!
- Nem, nem kellett. Ne mondd, hogy te még nem kaptál fenyegetőlevelet. Naponta kapsz te is, és én is.
- De nem a személyes postámmal jön. Nem a lakásomra, és nincsenek benne ilyen konkrétumok.
- Mi lettél, nyomozó?
- Nem. De akkor is el kellett volna mondanod.
- Tay, hidd el, ez semmiség.
- Nem, nem az. Tudja, hogy együtt vagyunk. Látott minket. Mióta kapsz leveleket? – kérdezte elgondolkozva. Nem akartam rá válaszolni. Nagyon nem. Így csendben ültem, és úgy tettem, mint aki gondolkozik.
- Azt kérdeztem, mióta?
- Majdnem azóta, hogy összejöttünk. Újból.
- Nem hiszem el!
- Tay, állj le. Ez semmiség, nem akarok vele foglalkozni. – kértem.
- Hát pedig fogunk!
- Nem, nem fogunk! – láttam, hogy ellenkezni akar, így gyorsan hozzátettem. – Legalábbis nem ma. Nem érted? Pont ezt akarja. Azt szeretné, hogy ne legyünk együtt. Pont ma, nem fogja elrontani az esténk. Nem engedem meg, hogy elrontsa. – játszottam ki az utolsó esélyem. Csak reméltem, hogy ez megteszi a hatását, és talán holnapra elfelejti az egészet. A fenébe! De legalább most ne ezzel foglalkozzon.
- Jól van. De holnap megmutatod a többi levelet is, és beszélünk Karennel. Ebből nem engedek. – rázta meg a fejét, nyomatékot adva ezzel a szavainak. – Gyere ide! – húzott az ölébe, így vele szembe kerültem. Pár pillanatig csak néztünk egymásra. – Csak aggódom miattad. Nem szeretném, hogy bajod essen.
- Tudom. És tényleg jól esik. De egy elmebeteg miatt nem fogok rettegésben élni. Amúgy is mindig van velem valaki. Te is tudod, hogy többnyire Ted velem jön mindenhová, csak ha külön szólok, akkor nem alkalmazkodik a napirendemhez.
- Tudom. De…
- Most nincs semmi de. Zárjuk le ezt, oké?
- Jól van. – sóhajtott.
- Akkor? Éhes vagy?
- Egy kicsit.
- Csak egy kicsit?
- Igen, csak egy kicsit. Mielőtt eljöttem, teliettem magam.
- Akkor mi lenne, ha szépen bemennél a szobába, és megvárnál? – kászálódtam ki az öléből.
- Oké. De siess! – mosolyodott el, majd adott egy puszit, s eltűnt a szoba sötétjében. Én a konyhába mentem, elővettem a fagyit, amit annyira szeret, majd egy kanalat nyomtam bele. Nem épp így terveztem az estét, de örültem, hogy együtt lehetünk, a többi az már csak apróság volt.
Ahogy átmentem a nappalin, szépen lekapcsoltam a lámpákat, s
beérve a szobába kissé meglepődtem. A kikészített gyertyák többsége már égett,
Taylor pedig az ágyon ült, immáron csak egy bokszerben, hátát a keretnek
támasztotta.
- Mit hoztál? – kérdezte kíváncsian, mikor beléptem.
- Csukd be a szemed! – nem kellett sokat várnom, mire láttam, hogy úgy tesz, ahogy mondtam, így elindultam felé, majd az ágyra másztam és befészkeltem magam az ölébe, szinte pontosan ugyanúgy, ahogy a kanapén a combjára ültetett. – Nyisd ki a szád! – kértem mosolyogva, mire egy vigyor terült szét az arcán, majd kinyitotta a száját. Kanalaztam egyet a fagyiból és óvatosan a szájába tettem. A szemei azonnal kipattantak, s mosolyogva nyelte le a kedvenc fagyiját.
- Honnan szerezted? – kérdezte kissé hitetlenkedve.
- Megvannak a forrásaim. – kuncogtam.
- Azt hittem, hogy már nem is lehet kapni ebben a márkában.
- Úgy látszik, mégis. – nyújtottam egy újabb kanállal.
- Mondtam már, hogy szeretlek? – mosolygott, s tekintetéből azonnal kiolvastam, hogy komolyan is gondolja.
- Ma még csak kétszer.
- Akkor nem mondtam még elégszer.
- Nekem elég, hogy itt vagy. – mondtam, miközben lenéztem a dobozra, s én is ettem egy kanállal. Felnézve a tekintetünk összekapcsolódott, s nemcsak a szívem reagált erre hevesen, az egész testem tűz borította el.
- Feljebb csúsztam a combján, hogy egy finom csókot adjak neki, de még mielőtt odahajolhattam volna, megszólalt.
- Ha így fészkelődsz rajtam, nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek a fagyira koncentrálni. – mondta csillogó szemekkel.
- Akkor azt hiszem fészkelődöm még egy kicsit. – mosolyogtam. Szinte abban a pillanatban, hogy kimondtam, a dobozt és a kanalat kikapta a kezemből, s az éjjeliszekrényre tette. Szorosan magához húzott, s olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy mikor egy pillanatra szétváltunk, hogy levegye a felsőm, már szaporábban vettem levegőt…
- Mit hoztál? – kérdezte kíváncsian, mikor beléptem.
- Csukd be a szemed! – nem kellett sokat várnom, mire láttam, hogy úgy tesz, ahogy mondtam, így elindultam felé, majd az ágyra másztam és befészkeltem magam az ölébe, szinte pontosan ugyanúgy, ahogy a kanapén a combjára ültetett. – Nyisd ki a szád! – kértem mosolyogva, mire egy vigyor terült szét az arcán, majd kinyitotta a száját. Kanalaztam egyet a fagyiból és óvatosan a szájába tettem. A szemei azonnal kipattantak, s mosolyogva nyelte le a kedvenc fagyiját.
- Honnan szerezted? – kérdezte kissé hitetlenkedve.
- Megvannak a forrásaim. – kuncogtam.
- Azt hittem, hogy már nem is lehet kapni ebben a márkában.
- Úgy látszik, mégis. – nyújtottam egy újabb kanállal.
- Mondtam már, hogy szeretlek? – mosolygott, s tekintetéből azonnal kiolvastam, hogy komolyan is gondolja.
- Ma még csak kétszer.
- Akkor nem mondtam még elégszer.
- Nekem elég, hogy itt vagy. – mondtam, miközben lenéztem a dobozra, s én is ettem egy kanállal. Felnézve a tekintetünk összekapcsolódott, s nemcsak a szívem reagált erre hevesen, az egész testem tűz borította el.
- Feljebb csúsztam a combján, hogy egy finom csókot adjak neki, de még mielőtt odahajolhattam volna, megszólalt.
- Ha így fészkelődsz rajtam, nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek a fagyira koncentrálni. – mondta csillogó szemekkel.
- Akkor azt hiszem fészkelődöm még egy kicsit. – mosolyogtam. Szinte abban a pillanatban, hogy kimondtam, a dobozt és a kanalat kikapta a kezemből, s az éjjeliszekrényre tette. Szorosan magához húzott, s olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy mikor egy pillanatra szétváltunk, hogy levegye a felsőm, már szaporábban vettem levegőt…
