18. As two friends

Miután Taylor elment még elintéztem pár dolgot, s ahogy ígértem neki, felhívtam Karent is, és beszéltem vele. Nem sok kedvem volt hozzá, de tudtam, hogy Taylor így vagy úgy megtudná, hogy nem beszéltem vele, és emellett hazudni sem akartam neki. Ha ez megnyugtatta, akkor ennyit megtehettem. Nem tetszett, hogy Karen is azonnal átkapcsolt készenléti üzemmódba, de hosszas rábeszélés után sikerült elérnem, hogy ne küldje nulla-huszonnégybe rám a testőröket. Akkor végképp nem lenne semmi magánéletem.

Szép lassan elkezdtem készülődni, lezuhanyoztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Nem akartam nagyon kiöltözni, de végül egy ezüst, öves ruha mellettdöntöttem, amihez egy platform cipőt választottam. Nem szerettem Taylor mellett ilyenekben mászkálni, de mivel nem együtt megyünk, és azt sem akartam, hogy valaki kiszúrja, hogy egy laposabb darabot választottam, inkább az ilyen alkalmakkor megszokott formámat hoztam. Miután felöltöztem, feldobtam egy kis sminket is. Nem vacakoltam vele sokat, a szememet cicásra festettem, a számra pedig egy leheletnyi szájfényt tettem, amivel el is készültem. Az órára nézve azonban meglepődtem, hiszen nagyon elszaladt az idő, s már csak pár percem volt, hogy bekapjak néhány falatot. Ezután kocsiba ültem, s Sofia házához hajtottam, hogy felvegyem.
- Szia! – ült be a kocsimba.
- Szia! – öleltem magamhoz, majd ismét elindultam.
- Jól nézel ki!
- Ó, kössz. Remélem nem túl sok.
- Egyáltalán nem. De nagyon szexi vagy. – öltötte magára azt a vagány mosolyt, amiben verhetetlen volt.
- Ne kezdd megint!
- Mit?
- A „szerezned kéne magadnak egy pasit, legalább a szex kedvéért” dumát.
- Én csak azt mondtam, hogy irtó szexi vagy ebben a cuccban. De… hé! Te szexeltél! Részleteket akarok!
- Nem szexeltem.
- Akkor nem tudom, miért ragyogsz ennyire, de le mertem volna fogadni, hogy volt egy izgalmas éjszakád. Vagy kettő. – nevetett, mire belőlem is kitört a nevetés annak ellenére, hogy szinte pontosan beletrafált.
- Téged meg sem merlek kérdezni. – kuncogtam, mikor kiszálltam a kocsimból és kivettem az ajándékot. Rákapcsoltam a riasztót, majd a megadott lakás felé indultam. Szerettem Alyson visszafogott bulijait, nagyjából hetven-száz ember volt jelen, nem több. Általában egy szálloda lakosztályában rendezte, egyszer viszont a Hard Rock Café-t bérelte ki, ami nekem különösen tetszett. 

Miután bediktáltam az őrnek a nevem, felmentünk a hatalmas lakosztályba, amiben most kellemes félhomály uralkodott. Azonnal ott termett egy pincér és pezsgővel kínált minket, amit én visszautasítottam, viszont Sofia  egy csábos mosoly kíséretében megköszönte az italt. Elindultunk beljebb, hogy legalább az ajándékot oda tudjam adni Alyson-nak.
- Boldog szülinapot! – öleltem magamhoz, mikor megtaláltam. Gyönyörűen festett a sötétkék ruhájában, s az arcán elterülő vigyor jelezte, hogy nagyon boldog.
- Köszönöm! Örülök, hogy eljöttél! – vette át az ajándékdobozt. A karjára nézve felfedeztem egy karkötőt, amin kis kövekkel kirakott békamedálok fityegtek, vagyis Taylor már megérkezett. Amikor kinyitotta a dobozt, figyeltem a reakcióját, s örültem, amiért örömet okozhattam neki. A boldog sikolyra többen odafordultak, s egy perccel később megjelent valaki mögötte, s megnézte, mit is kapott Aly.
- Szia Ronnie! – köszönt rám Beth.
- Szia Beth! – köszöntem én is, s a szememmel körbepillantottam, hátha találok egy régi ismerőst, akivel kimenthetem magam.
- Milyen kedves ajándék.
- Reméltem, hogy örülni fog neki.
- De még mennyire, hogy örülök! De ki mondta el? – nézett rám értetlenül, s a Beth arcán elterülő kárörvendő mosoly láttán kissé dühös lettem, de nyugodt hangon feleltem.
- Taylor említette, én meg gondoltam, mikor máskor lephetnélek meg valami klassz dologgal.
- Nem tudom, hogy sikerült megszerezned, de nagyon köszönöm! – ölelt magához még egyszer. Egy újonnan érkezett kisebb csoport lépett oda hozzánk, így félreálltunk Sofiával az útból, s egy kicsit szabadabb rész felé vonultunk. Még oda sem értünk, amikor Kellan és Taylor odajöttek hozzánk.
- Sziasztok! – mosolyodtam el. Előbb Kel-t, majd Taylor-t is megöleltem, próbáltam laza maradni közben. Amikor Sofia is köszönt nekik, négyesben kezdtünk beszélgetni, próbáltam megosztani a figyelmem, de lopva Taylor-ra pillantottam néha, s nem tudtam nem mosolyogni, amikor találkozott a tekintetünk. Szerencsére sem Kellan-nak, sem Sofiának nem tűnt fel a dolog.
- Merre jártál? – kérdezte Kellan, Sofiától hirtelen.
- New York-ban. Csak tegnap jöttem haza.
- Nem is említetted. – vetettem közbe.
- Mert még nem volt alkalmam mesélni. David-del is találkoztam. – mondta, s közben félrenézett, amiből azonnal leszűrtem több dolgot is.
- Aha, gondolom, hogy mit értesz találkozás alatt. És előre szólok, nem vagyok kíváncsi a bátyám szexuális életére. – rázkódtam össze színpadiasan, mire mindhárman nevetésben törtek ki.
- Pedig tudnék mesélni. – kuncogott. – Ha családi vonás nálatok a szex ilyen fokú művelése, biszexuális leszek! – magyarázta. Nem rökönyödtem meg rajta, ugyanis ez volt Sofi egyik legjobb és legrosszabb tulajdonsága is. Kegyetlenül őszinte volt, de emiatt csak még jobban szerettem, noha nem mindig jött jól... Mikor Taylor-ral találkozott a tekintetünk, egy pillanatra elmosolyodott, amit persze mindkét kívülálló fél észrevett, és nem is hagyott szó nélkül.
- Tudtam! – vágta rá Sofia.
- Igen, azt hiszem, erről Taylor mesélhetne a legtöbbet.
- Álmodozz csak! – mondta az említett.
- Le lehet szállni a szexuális életemről! Inkább mondd el, hogy van David! – forgattam a szemem.
- Nehéz nem arról beszélni, amikor köztetek úgy szikrázik még mindig a levegő, hogy meg tudnék gyulladni! – bökött a fejével előbb felém, majd Taylor felé. Ezek szerint mégis feltűntek nekik a lopott pillantások.
- Akkor is ejthetnéd a témát! Szóval?
- Jól van. Dolgozik. Dolgozik. Amikor pedig nem, akkor próbál kikapcsolódni… - mondta sejtelmesen. –Ó, és üzeni, hogy nagyon tetszik neki az új albumod. Bár Willy fiú kicsit kibukott, hogy pont az ő szülinapján adattad ki… Biztosra vette, hogy őt akartad vele idegesíteni.
- Legalább célt ért az üzenetem. – mosolyodtam el gunyorosan. Arra pedig már nem is reagáltam, hogy így szólította az apámat…
- A legjobb az egészben, hogy David direkt otthon hallgatta meg az egész albumot, és nem a lakásán.
- Csak nem elköltözött?
- De igen, úgy egy hónapja.
- Épp itt volt az ideje. – jegyezte meg Kel.
- Na ja. Valamikor fel kéne hívnom.
- Te is hiányzol már neki.
- Bármikor meglátogathatna.
- Ez nem teljesen igaz, de amúgy meg fordítva teljesen az.
- Te is tudod, hogy nem szívesen megyek haza. Az, hogy nem utálom a szüleim, nem jelenti azt, hogy megbocsájtok nekik mindent, főleg azok után, ahogy Taylor-ral beszéltek. – füstölögtem. A többiek másról kezdek el beszélgetni, de nem tudtam rájuk odafigyelni, bár próbáltam felvenni a fonalat. 

Vettem pár mély levegőt, de mivel csak nem akartam lenyugodni, egy fél órával később kimentem az erkélyre, hogy szívjak egy kis friss levegőt. A karomat a korlátnak támasztottam. Igazából azért voltam dühös, mert újra leperegtek a képek a szemem előtt, ahogy Taylor-ral viselkedtek, a hangjukat pedig szinte a fejemben hallottam.
- A szüleid miatt húztad fel magad? – kérdezte Taylor, miközben pár perccel később csatlakozott hozzám, s ő is a korlátnak dőlt, tartva a baráti távolságot.
- Nem. Nem egészen.
- Ha az miatt, amit nekem mondtak, akkor ne aggódj, engem nem érdekel. – noha nem teljesen, de egy kicsit megnyugodtam ettől.
- Örülök neki. Egyébként nagyon szép Alyson karkötője. – váltottam témát. – Biztos nagyon örült neki.
- Igen. Nem gondoltam volna, hogy még sírni is fog. – mosolygott.
- Lehet, hogy apróság, de nagy jelentése van, és ez a fontos. – kacsintottam rá.
- Egyébként nagyon… csinos vagy ma. – mondta, miközben a szemét végigfutatta rajtam.
- Köszönöm. – somolyogtam.
- Igazából nem ezt akartam mondani.
- Hát mit?
- Sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy kimondjam. – felelte sejtelmesen.
- Akkor azt hiszem, jobb lenne, ha bemennénk. – fordultam meg, s indultam vissza.

Miután visszamentünk, még megvártam a köszöntőt, s még egy órát maradtam, hogy ne tűnjön úgy, hogy azonnal lelépek, mihelyst alkalmam nyílik rá. Meglepetésemre Kellan és Beth is távozni készültek, így Taylor is elköszönt Alyson-tól, illetve még pár ismerősétől. Együtt indultunk le a parkolóba, majd amikor leértünk szépen elköszöntem Kellan-tól és Beth-től, majd immáron tőlük szétválva tovább mentünk a saját kocsink felé, mert mint kiderült, Taylor abban az irányban parkolt le, mint én. Épphogy Sofia elköszönt tőle, a lány kapott egy SMS-t, így a telefonját kezdte babrálni.
- Hát akkor, szia. – köszöntem el.
- Szia! – ölelt meg.
- Átjössz? – kérdeztem halkan.
- Át. Csak összeszedek pár dolgot.
- Oké. Akkor nálam. – mosolyodtam el, s beültem Sofia mellé. Miután őt kitettem, én is hazafelé vettem az irányt…

Díjak! :)

Sziasztok!
Mint a cím is mutatja, most díjakkal jelentkezem, amiket nagyon köszönök Bee-nek!!! Jól esik, hogy gondolt rám! :D
Puszi mindenkinek!! =)

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 blogírónak, linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

6 dolog rólam:

1. Mostanában, csak úgy hirtelen beugranak "képek", amik teljesen összefüggéstelenek, de leírom őket, mert tudom, hogy később a történet alakulásának megfelelő időpontjában be tudom őket illeszteni.
2. Amikor írok, mindig megy a zene. Nekem nagyon sokat segít, inspirál.
3. Rengeteget olvasok, és sokszor nehéz tartanom a saját stílusom, mivel egy-egy könyv, de főleg könyvsorozat esetében "beleég" az adott író/nő stílusa a fejembe, és miután elkezdek egy részt, csak akkor kapcsolok, hogy "Hoppá! Ez így nem lesz jó!"
4. Rengeteget finomítok minden egyes részen. Sokszor túl durva vagy érzelmes, vagy az erotikus részek túl részletesek, így ezeket inkább kivágom. Nem vagyok benne biztos, hogy szerencsés lenne ilyen tartalmakat is feltennem...
5. Amikor késő este, lefekvés előtt írok, sokszor ébredek úgy, hogy a szereplőkkel álmodom. Az álmok is sokat segítenek az írásban. :)
6. Mindig változik, hogy éppen melyik történetet tudom folytatni. Van, hogy a "The Success itself - A Siker maga", de van hogy a "DreamDust - Álompor" az, amit folytatni tudok. Szerintem a hangulatomtól függ, ugyanis teljesen más az érzelmi töltete a két történetnek. Ezért van az, hogy ritkán teszek fel új részt, illetve az időhiány sem segít. De mindig igyekszem írni, ha van egy kis időm. :)

Akiknek tovább adom:

1. Eslina:  http://eslina-eternalmagic.blogspot.com/
2. Viki:  http://vikkiisztoriik.blogspot.com/
3. Lady:  http://neverforgivelove.blogspot.com/
4. BlackLove17:  http://slytherinsorgryffindors.blogspot.com/
5. Pletyus:  http://a7xfanfic.blogspot.com/

17. A perfect morning

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen ritkán van új rész, de mindig igyekszem írni, amikor van egy kis időm. Most is ezernyi más dolgom volna, de már így is nagyon szégyellem magam, úgyhogy leültem és megírtam ezt a részt. Remélem tetszeni fog, bár egy kicsit „vérszegény” lett. Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!

Ariel

Másnap reggel több mint boldog voltam. Taylor mellett ébredni az egyik legcsodásabb dolog volt, amit el tudtam képzelni. Testünk szorosan egymás mellett volt, hátam a mellkasának feszült, keze a derekam körül pihent, s mivel ki akartam élvezni ezt a pillanatot, csukva tartottam a szemem. Ugyan még csak két hónapja voltunk újra együtt Taylor-ral, de valahogy mégis olyan érzésem volt, hogy mi mindig is összetartoztunk. Azt persze nem mondhatom, hogy a hat év szünet olyan, mintha nem is lett volna, mert nem csak a külsőmön, de a lelkemen is rajta hagyta a nyomát. De ez is része volt a kapcsolatunknak, és talán pont emiatt fogunk túlélni mindent együtt, mert én legalábbis biztos voltam benne, hogy tudnék, de egyszerűen nem akarok nélküle élni. Óvatosan nyitottam ki a szemem, hogy a besütő nap ne vakítson el teljesen, majd mikor teljesen hozzászokott a fényhez, megfordultam úgy, hogy a keze továbbra is rajtam maradjon, aztán a könyökömre támaszkodtam, s tökéletes arcát kezdtem nézni. Próbáltam minden egyes vonását az emlékezetembe égetni, mert sosem akartam elfejteni sem őt, sem azt az érzést, amit csak ő tudott előidézni. Az egyik pillanatról a másikra immáron már rajta feküdtem, s a szám az övére tapadt. Finoman kezdtük becézgetni egymás ajkát, aztán végigsimított az alsó ajkamon a nyelvével, s ezután már a nyelvünk is táncba kezdett. Egyre elmélyültebb lett a csókunk, s mikor kissé pihegve szétváltunk, az alkarommal a mellkasára támaszkodtam és hagytam magamnak egy másodpercet, hogy lenyugodjak.
- Ennél egyértelműbben a tudtomra sem hozhattad volna, hogy felébredtél. – kuncogtam, miközben a szemébe néztem.
- Most mondd, hogy nem tetszett?! – felelte zsiványan.
- Nem mondom, hogy nem, mert nagyon nem volna igaz. Igazából el tudnám viselni, ha minden reggel így ébredhetnék, mint ma. Még az orvtámadásod is tökéletes volt. – mosolyogtam, s láttam, hogy minden arcvonása ellágyul.
- Ami azt illeti, én is örülnék neki. – felelte komolyan, miközben egy előre hullott hajtincsemet visszatűrt a fülem mögé.
- Miattam keltél fel? – kérdeztem.
- Nem, már egy ideje fent vagyok, csak jólesett egy kicsit feküdni itt veled. – húzott magához egy apró puszira. Láttam, hogy valamin nagyon gondolkozik, s mintha kissé félne a témától. Csak reméltem, hogy nem a fenyegetőlevelekre gondol ismét, mert nekem egész más jutott az eszembe, s ettől a témától talán jobban féltem, de kétségkívül kellemesebb dolog, mint az előbbi.
- Gondolkoztam ezen. – mondtuk egyszerre, mire mindketten elmosolyodtunk.
- Mondd előbb te. – kértem, s legördültem mellé, a fejemet pedig ismét a kezemmel támasztottam meg.
- Az is lehet, hogy ugyanarra gondoltunk. – kezdett bele. – Tulajdonképpen… csak azon gondolkoztam, amit az előbb beszéltünk. Hogy jó lenne minden reggel egymás mellett ébredni. És arra gondoltam, talán… de csak ha te is akarod…
- Azt hiszem, tényleg ugyanarra gondoltunk. – mosolyodtam el, mire láttam, hogy megkönnyebbül.
- Hát… azt hittem, hogy gyorsnak fogod találni ezt a tempót.
- Nem. Egyáltalán nem. Nézd, persze, még csak két hónapja vagyunk ismét együtt, de előtte másfél évig. Azt hiszem nincs okunk várni. Igen, lehet, hogy meg fognak mások lepődni, de amúgy is idő, mire… úgy értem… áhhh! – hördültem fel. Idegesített, hogy nem találom a szavakat, de ahogy Taylor szemébe néztem, megnyugodtam. Nem volt olyan dolog, amit nem mondhattam el neki, s rájöttem, hogy tulajdonképpen ugyanazt szeretnénk, csak talán más az elképzelésünk.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Nem tudom, te hogy gondoltad, de… szerintem kereshetnénk egy közös házat. – böktem ki végül a szememet lesütve. Pár másodperc után éreztem, hogy az arcomhoz nyúl, majd a hüvelykujjával finoman simogatni kezdett.
- Én is erre gondoltam.
- Tényleg? – kérdeztem bizonytalanul.
- Igen, tényleg. Persze, nem árt, ha megtartjuk a lakásunk. – ezen kicsit meglepődtem. Ha meg akarja tartani a lakását, az azt jelenti… - Csak… nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én nem Los Angeles-ben szeretnék keresgélni. Talán Santa Monica, Oxnard környéke jó lenne.
- Én is erre gondoltam. – mondtam meglepődve azon, hogy mennyire egyezik az elképzelésünk. – Jobban örülnék neki, ha tengerparton lenne, de ha nem ott találunk, én azt sem bánom. – fejtegettem a véleményem.
- Én sem bánom, ha nincs tengerparton, bár nem lenne hátrány.
- Akkor te is keresgélj, meg én is. Aztán kitaláljuk. Van még időnk. – mosolyodtam el.
- Igen, van. Bár… én örülnék neki, ha még a nyár vége előtt beköltözhetnénk. – húzott ismét magához, s egy csókkal belém fojtotta a szót.
Amikor szétváltunk, felvettem a köntösöm, s kimentem a fürdőszobába, hogy a szokásos reggeli dolgokat elintézzem, s visszaérve a szobába, kérdőn tekintettem Taylor-ra, ugyanis a telefont a fülén tartotta.
- Ma van Alyson szülinapja. – suttogta, mire bólintottam egyet, megfogtam az elolvadt fagyit s kivittem a szemetesbe. 

Mivel nem volt kedvem semmivel sem pepecselni, az előkészített gofrikat bedobtam a sütőbe, s előkerestem a lekvárt illetve összedobtam egy kis pudingot is, hátha Taylor azzal enné. Amikor az első adag megsült, betettem a következőt, s a pudingot kavargattam tovább, hogy besűrűsödjön.
- A gofrihoz csinálod? – ölelte át Tay a derekamat hátulról, s egy puszit nyomott a nyakamra, majd állát a vállamra támasztotta.
- Igen. Nem tudtam, hogy mivel ennéd, de nem akartam megkérdezni, mivel nem lett volna túl szerencsés, ha Alyson meghallja a hangom.
- Ez igaz. Bár, ha össze akarunk költözni, akkor hamarosan úgyis kiderül. – mutatott rá.
- De nem most. – vettem le a kis fazekat a tűzhelyről. Kivettem a gofrikat is és a többi mellé tettem, majd az egészet letettem az asztalra. Taylor a pudingot illetve a lekvárt hozta, no meg hozzá kanalat. Visszamentem a konyhába, kivettem egy doboz gyümölcslevet és két poharat, majd ismét vissza az asztalhoz.
- Jó étvágyat! – kívántam, amikor leültem Taylor-ral szemben.
- Köszönöm, neked is. – mosolygott, majd enni kezdett.  – Ma tartja Alyson a buliját… - kezdte pár perccel később, s kihallottam a kérdést a hangjából.
- Tudom. De nem terveztem, hogy elmegyek.
- Nem?
- Nem. – ráztam meg a fejem.
- Miért?
- Mert szerintem neki feltűnne, hogy megint együtt vagyunk.
- Nem feltétlenül. – mondta sejtelmesen.
- Mire gondolsz?
- Mi lenne, ha elhívnál magaddal valakit? – somolygott mindentudóan. Valószínűleg leolvasta a kérdést az arcomról, mert folytatta. – Kellan-ra gondoltam. Akkor úgy lehetnénk együtt, hogy senkinek sem tűnne fel.
- Beth-t is el akarná hozni.
- Ó, Beth amúgy is ott lesz, nem tudtad?
- Nem, ezt valahogy senki sem említette.
- Ő és Alyson elég jó barátnők. Segít neki az esküvőt szervezni is.
- Nagyszerű. De akkor végképp nem hívhatom el őt. Ha amúgy nem akar elmenni Beth-szel, annak biztos van valami oka.
- Csak annyi, hogy nem nagyon ismer senkit, és nem akar Beth nyakán lógni. No meg, az enyémen sem. Teljesen be van golyózva.
- Akkor őt rád bízom. Hívd el te. Én meg elhívom Sofiát. Ha minden igaz, akkor már a városban van, és ő biztos szívesen eljön velem. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan jó ötlet. Minél több az ismerős, annál nagyobb az esélye, hogy elszóljuk magunk. – mondtam két falat között. Taylor már a hetedik gofrit ette, míg én csak akkor tartottam a harmadiknál, és már úgy éreztem, hogy jól laktam.
- Szerintem akkor is el kellene jönnöd. Alyson örülne neki és én is.
- Jól van, csak felhívom Sofiát, oké? Ha ő jön, akkor én is.
- Megegyeztünk. – mosolyodott el.
- Szerencse, hogy vettem neki ajándékot, hogy el tudjam küldeni.
- Mi az?
- A legújabb Jimmy Choo, tudod, amiről a múltkor meséltél, hogy szeretné.
- Igen, emlékszem. De várj! Nem azt mondtad, hogy az csak szeptemberben lehet leghamarabb megszerezni?
- De igen, azt mondtam.
- De akkor te hogy… ó, Istenem! Ugye nem azt mondod, hogy te…
- De igen, pontosan azt. – mosolyodtam el. – Tudhatnád már, hogy amit akarok, azt meg is szerzem. Akkor egy cipővel miért volna másképp?
- Az én ajándékom emellett el fog törpülni.
- Miért, te mit adsz neki? – kérdeztem, miközben elkezdtem elpakolni.
- Egy karkötőt vettem neki, amin békás medálok vannak.
- Hogy mi?
- Gyerekkorunkban Alyson odavolt a békákért. Megláttam egy üzletben és muszáj volt megvennem neki.
- Szerintem a te ajándékodat jobban fogja értékelni. – kacsintottam, majd bementem a szobámba a mobilomért.

Miután beszéltem Sofiával, visszamentem a nappaliba, de szívem szerint vissza is fordultam volna, mivel Taylor ült a kanapén, kezében a levéllel.
- Hozd ide a többit is! – kérte.
- Nem tudom idehozni, mivel kidobtam. Egyet sem tartottam meg… nos… kivéve ezt.
- Meg kellett volna tartanod őket. De most már mindegy. – mondta kimérten. – Szóval azt mondod, hogy majdnem azóta kapod őket, hogy együtt vagyunk.
- Igen. – ültem le mellé, a lábaimat magam alá húzva. Az arca kissé megvonaglott, de gyorsan rendezte a vonásait. Azonban a szeméből ki tudtam olvasni mindent, annak ellenére, hogy mereven a levelet bámulta. – Nem a te hibád. Nem miattad kapom őket.
- Részben miattam. – felelte keserűen, mire elkaptam a fejét és erővel magam felé fordítottam.
- Azt mondtam, hogy nem! Mindegy kivel lennék, valószínűleg kapnám őket. Az is lehet, hogy ez csak egy rajongóm beteges játéka… Nem tudom. De komolyan mondtam, hogy nem akarok vele különösebben foglalkozni. Ha ez megnyugtat, beszélek Karennel és szólok Tednek is. Így jó lesz? – néztem mélyen a szemébe, s miután becsukta a szemét, egy aprót bólintott.
- De azt szeretném, hogy még ma beszélj Karennel. – húzott magához.
- Jól van, majd felhívom. – egyezetem bele.
- Mit mondott Sofia? – váltott témát, amiért rettentő hálás voltam.
- Eljön velem. – somolyogtam…

Boldog 20. Születésnapot, Taylor!