20. No problems

Tovább indultunk, és annak ellenére is csak követtük az ingatlanos nőt, hogy tudtuk a címet. Amíg ő nem ér oda, addig felesleges sietnünk. Míg oda nem értünk, Tay telefonon beszélt valamit a munkájával kapcsolatban, de amikor megérkeztünk, letette, így egy hálás mosolyt küldtem felé. Sokat számított számomra, hogy száz százalékosan itt legyen velem, és ne csak kényszerszerűen jöjjön, de ebből leszűrtem, hogy neki is fontos ez az egész.
 - Minden oké? – kérdeztem meg azért.
 - Persze, csak pontosítani kell egy-két dolgot, semmi komoly – kacsintott rám, majd még nyomott egy puszit az arcomra, aztán mindketten kiszálltunk.
Ez a ház már egész közel volt a parthoz, és a szomszédokkal sem volt gond, ugyanis elég nagy birtok tartozott a házhoz. Már az is tetszett, hogy elektromos vezérlésű a kapu, de ahogy a házat is megnéztem egy kicsit jobban, megragadott az egésznek a hangulata. Modern volt, és annak ellenére is mosolyogva sétáltam beljebb, hogy a garázskapu zöld volt. Nem olyan csúnya, de azért nem a legszebb.
 - Mit gondolsz? – néztem Tayre.
 - Eddig jónak tűnik. Tetszik. Neked?
 - Nekem is – feleltem mosolyogva. Ahogy beléptünk a házba, nem csalódtam. Egy kis előszoba vezetett a hatalmas nappaliba, ami csupa ablak volt, így az egész fényárban úszott.
 - Ezt a házat kilencvenkilencben építették, felújítva legutóbb két évvel ezelőtt lett. A birtok százötven hektár, de ebben benne van a medence és minden egyéb is. A part nagyjából másfél mérföldre van innen – magyarázta Adeline, de míg Taylor odafigyelt rá, én leszakadtam tőlük és saját magam jártam be a házat. A nappali tulajdonképpen egybe volt az ebédlővel is csak egy fallal volt elválasztva, de azon is volt egy lyuk, amin ki lehetett látni, illetve pár dísznövény volt rajta, így hasznosítani is lehetett.  Az ebédlőt és a konyhát csak egy pult határolta, de így mégis megvolt az az érzete az embernek, hogy két helyiség, nem csak egy. Pedig ez is amerikai konyhának volt mondható. Visszafordultam, és az ellenkező irányba mentem, hogy megnézzem a szobákat, illetve a fürdőt.

Amikor elértem, Taylor ölelte át a derekam hátulról, aztán az oldalához húzott, és ismét együtt folytattuk a felderítést. Két szoba volt, amihez két fürdő is tartozott, de kissé elkámpicsorodtam, ugyanis azt reméltem, hogy a szobák nagyobbak, és talán az egyiket ketté tudjuk választani. De ha ezt megtesszük, akkor inkább hasonlított volna már mindkét helyiség egy sufnira, mintsem egy hálóra. Ettől függetlenül megnéztük a kertet is, ami nagyon szép volt, a medence is tetszett, főleg, hogy egy része jakuzzis volt.
 - Szerinted? – néztem Taylorra. Láttam, hogy gondolkozik egy kicsit, aztán egy sóhajjal kísérve beszélni kezdett.
 - Szerintem túl kicsi. Mármint a ház. Nagyon tetszik, de a két szoba kevés lesz nekünk, legalábbis remélem, hogy nemcsak egy gyereket szeretnél, és akkor vendégszobánk nincs is. Nem tudjuk átépíteni úgy, hogy elég legyen a szobák száma, de a nagysága is. – rázta meg a fejét. Meglepett, hogy ennyire egyetértünk, az meg különösen tetszett, hogy már előre gondolkozik, és a gyerek dolgot is számításba veszi.
 - Mintha csak az én gondolataimat mondtad volna ki. – mosolyogtam rá, mire egy olyan édes csókot kaptam válaszul, amitől a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett dobogni.
 - Ezt miért kaptam?
 - Mert elismerted, hogy gyereket akarsz, és nem is csak egyet. – felelte magabiztosan. Csak a szememet forgattam miatta, de örültem, hogy ennyire tetszett neki, és így be van zsongva.
 - Erre azért majd visszatérünk. – fordultam meg, s együtt indultunk vissza Adeline-hoz.
 - Alig várom. – suttogta még a fülembe.
 - Döntöttetek?
 - Igen. Ez a ház nagyon tetszett mindkettőnknek, de túl kicsi.
 - Sejtettem, hogy ezt fogjátok mondani. – mosolyodott el kedvesen a nő, aztán előre engedve minket kimentünk, hogy folytassuk a keresgélést.

A hatodik ház után kezdtem kissé reményvesztett lenni, ugyanis mindig volt valami gond. Vagy a kert volt kicsi, vagy maga a ház, túl giccses, vagy túl régimódi volt.
 - Nagyon remélem, hogy még ma megtaláljuk a megfelelő házat. – mondtam Taylornak a kocsiban ülve, a hetedik ház felé tartva.
 - Én is. Jó lenne még a nyár vége előtt beköltözni.
 - Szerintem is. – mosolyogtam rá, aztán nyomtam egy puszit az arcára. Ellenőriztem a mobilom, hogy volt-e valami fontos hívás, és láttam, hogy Karen kétszer is keresett. Mivel nem többször, tudtam, hogy nem lehet olyan fontos a dolog, mert akkor megállás nélkül hívott volna, illetve vagy ezer SMS-t is kaptam volna már nagy S.O.S. szöveggel.
Ezúttal szinte végig a part mentén haladtunk, a házak egyre ritkábbak lettek, mígnem az útnak vége nem lett, és egy kicsi leágazáson feljebb nem mentünk. Amikor az előttünk lévő autó lassított, sejtettem, hogy nemsokára ott vagyunk, s ahogy megállt, hogy megvárja, amíg a kapu ki nem nyílik, majdnem elájultam ültömben is. Nemcsak a kapu és a kerítés, de ahogy beljebb mentünk a fákkal szegélyezett úton, az előttünk lévő ház is hatalmasnak hatott. Azonban csak akkor jöttem rá, hogy nemcsak annak hatott, hanem az is, amikor ott álltam előtte, és immáron teljes valójában mértem végig. Tulajdonképpen egy épületegyüttes volt, mert több épületből állt, amit mintha folyosók kötöttek volna össze.
 - Látom, eddig tetszik. – mosolyodott el Adeline. – Gyertek. – bíztatott minket, így bementünk, és amikor beléptem a lélegzetem is elállt. Az előtérből – merthogy szobának nem volt nevezhető, akkora volt – egy gardrób is nyílt, amiben rengeteg fogas, akasztó, cipőtartó és miegymás volt, majd ahogy tovább mentünk egy tolóajtón keresztül, megérkeztünk a nappaliba, ami ugyancsak óriási volt, nem beszélve az ablakokról. Ki lehetett látni a medencére, ami hasonló méretekkel rendelkezett, de eldöntöttem, hogy előbb idebent nézek szét, az után ámuldozom odakint.
 - Kétezer-tízben építették a házat, tavaly végeztek rajta egy kisebb felújítást, de nem voltak nagy munkálatok. Összesen hat hálószoba van, kettő-négy megosztásban, - mutatott előbb le, majd fel. – nyolc fürdő, vagyis mindegyik szobához tartozik egy, de a konditeremhez is van, plusz még egy nyílik itt a folyosón – mutatott ezúttal jobbra. – van továbbá odalent egy mozi terem, egy mondhatni borospince. Fent kapott helyet a dolgozószoba is. A billiárdtér ott van, - mutatott ismét jobbra. – az amerikai konyha, mint látjátok, balra. Kint van egy játszótér is, illetve medence, grillező. A kosár és teniszpályát pedig láthattátok már. Az üvegek és ajtók hangszigeteltek, a falak úgyszintén. Nézzetek körül, itt megvárlak titeket. – fejezte be végül. Tay megszorította a kezem, mire visszaszorítottam.

Hagytam, hogy ő vezessen, és előbb a nappalit jártuk be, majd jobbra indultunk, így megnézhettük a billiárdteret, amiben egy kis bár is helyet kapott. Aztán visszafordultunk, és a folyosón, a lépcső mellett megnéztük a különálló fürdőt, majd ismét vissza jobbra, végig egy kis folyosón, amiből két szoba nyílt, azokból meg egy-egy fürdő. Úgy gondoltam, hogy ezeket vendégszobáknak szánhatták, legalábbis a berendezésből ítélve. Visszamentünk a nappaliba, és kicsit megnéztük a konyhát is, majd elmentünk balra, le egy lépcsőn, ami egy folyosóra vezetett. Itt az első ajtó egy mozi terembe nyílt, ami nagyon-nagyon tetszett, a második pedig egy borospince szerűséghez. Volt még egy ajtó, ami egy újabb folyosót leplezett, s ezen is végigsétálva eljutottunk a konditeremhez, de ehhez egy fel kellett mennünk egy pár lépcsőn, gondolom ez is összeköttető volt az egyik épülethez, aztán még tovább sétálva a folyosón, eljutottunk egy nagy garázsba. Ennek örültem, mivel a főépülethez tartózó csak két férőhelyes volt. Visszamentünk, továbbra is szótlanul, és nem mertem Taylorra nézni, mert féltem, hogy neki nem tetszik. Megszólalni pedig azért nem akartam, hogy nehogy befolyásoljam.
Amikor visszaértünk a nappaliba, felmentünk a lépcsőn, s rájöttem, hogy innen is remek a kilátás, aztán előbb balra indultunk, mert ott kétfelé ágazott a folyosó. Az egyik szobába belépve rájöttem, hogy ez lehet az egyik háló, mert volt benne kandalló meg egy csomó kényelmi berendezés, illetve az ágy is, meg az egész valami fantasztikus volt. Rögtön mellettünk volt az ágy – amire le is huppantam, hogy megnézzem milyen, és elsőre nagyon jónak tűnt – amivel szemben a falon egy hatalmas tévé kapott helyet, de jobbra volt a kandalló is, illetve a fürdő. Ahogy oda is bementünk előbb egy dupla mosdót láttunk, majd balra fordulva elértünk a kádhoz, ahol egy üvegfal is volt. Csak ekkor jöttem rá, hogy ki lehet látni a hálóba, mert ott hevertek a farönkök az üveg előtt. De még tovább mentünk, így elértük a zuhanyzót is, aminek a fala és ajtaja is szintén üvegből volt. Mellőle nyílt a gardrób, amit egy kicsit sötétnek találtam az előzőek után, de azért tetszett. Végül visszamentünk a hálóba, és kimentünk az erkélyre. A kilátás fenomenális volt, le lehetett látni a medencére illetve a tengerpart felé nézett, ami csak emelte az összképet.

Kimentünk ebből a szobából, és kicsit arrébb tőle, egy gyerekszoba kapott helyet, ami valami rózsaszínes színben pompázott, de alapvetően tetszett. Bár a gyerek nemét sohasem lehet előre tudni, hiszen ez nem rendelésre ment, azért tetszett a dolog. Éreztem, hogy Taylor figyel, így felé fordultam, s amikor a szemébe néztem, olyan sokatmondó volt a tekintete, hogy szavak nélkül is megértettem, mire céloz. Rákacsintottam, aztán a fürdő felé húztam, aminek a kialakítása megfelelt egy baba számára, vagyis annak anyukája számára, illetve egy lánynak is. Ez szintén tetszett.

Kimentünk a szobából, és tovább sétáltunk, ami egy újabb gyerekszobához vezetett, az elrendezése is hasonló volt, csak ez kék volt, így csak gyorsan körbejártuk, aztán elindultunk a folyosó jobb szárnya felé, de előbb megnéztük a dolgozószobát, ami még egy szinttel feljebb volt, s ami nekem annyira nem tetszett a sötét bútorok miatt, de nem volt vészes, mivel rengeteg fény szűrődött be. Innen ki lehetett menni a tetőteraszra, de a folyosóról is nyílt egy ajtó, amin keresztül megtehettük ezt, és ott pár szék, illetve asztal is helyet kapott, ami nagyon jó ötletnek tűnt.
Végül az utolsó szobába is eljutottunk, ami szintén hálóként funkcionált, és itt a kandalló az ággyal szemben, a tévé alatt volt, illetve az erkély oldalán nyílt a fürdő és a gardrób.
Amikor leértünk, Adeline épp pötyögött valamit a telefonján, így nem zavartattuk magunk, kimentünk a kertbe is. Előttünk rögtön a méretes medence volt jakuzzis résszel, attól balra a kerti grill, vagy inkább konyha, egy hatalmas kerti asztallal. Jobbra volt egy kis játszótér szerűség, ami egyszerűen lenyűgözött. Ha nekem lett volna egy ilyenem kiskoromban…
A keretet egy kis ösvény szelte át, s vezetett egyre lejjebb, majd egy kis dombra, ahonnan csodás volt a kilátás, és ahol egy pad is volt. Innen pedig egy kis kapuval volt elzárva egy nagyon meredek lépcső, ami a partra vezetett, oda ezúttal nem mentünk le. Leültem a padra, és lehúztam magam mellé Taylort is.
 - Tetszik? – kérdezte mosolyogva.
 - Nagyon! Én… csak ámultam és bámultam. Ez valami fantasztikus. Minden van, amiről csak álmodhatunk. És neked? Tetszik? De őszintén! – hadartam.
 - Hááát… - húzta el a szót, a szemeit pedig összehúzta. – Azt hiszem… talán…
 - Jajj, mondd már!
 - Azt hiszem, hogy megtaláltuk a közös házunk! – nevetett fel. Előbb fejbe vágtam, aztán nyomtam a szájára egy puszit, amin szintén csak nevetett. – De túl jónak tűnik minden, jobb lenne megkérdezni Adeline-t, hogy mi a bökkenő.
 - Oké… ha te mondod. Menjünk vissza. – álltunk fel, s kényelmes tempóban visszasétáltunk.

 - Hogy tetszik? – kérdezte azonnal a nő, ahogy beléptünk.
 - Nagyon jó, de valami bibi biztosan van, különben már rég megvette volna valaki. – magyarázta Tay.
 - Az ára… egy kicsit drága.
 - Mennyi az a kicsit? – néztem rá kíváncsian.
 - Tizenhétmillió-nyolcszázezer dollár a bútorokkal és a rendszerrel együtt, ez kedvezményes ár, benne van a névre íratás, illetve minden egyéb költség is. Tizenhétmillió szimplán a ház, természetesen a telekkel és saját partszakasszal együtt. – majdnem seggre ültem ennek hallatán. Azért erre nem számítottam.
 - Magunkra hagynál minket egy pillanatra? – kérdezte Tay a nőt, mire az készségesen kiment a kertbe, és behúzta a tolóajtót.
 - Ez túl drága. – fordultam Taylor felé, és jelentettem ki azonnal, ahogy kettesben maradtunk.
 - De mindkettőnknek tetszik, és jó helyen is van, továbbá a szomszédok sincsenek a nyakunkon.
 - De ez akkor is sok! – ellenkeztem.
 - Ron, ennél olcsóbban nem igazán fogunk házat kapni, vagy legalábbis nem ilyet.
 - De… nem tudom. Hadd gondolkodjak egy kicsit. – kértem őt, így csendben maradt. Tudtam, hogy igaza van, de valahogy akkor is soknak tűnt ez a pénz. Nem arról volt szó, hogy nem tudtam volna kifizetni, csak… ez akkor is baromi sok. Viszont igaza volt, ha nem is teljesen, de megéri az árát. – Oké. De ahogy megbeszéltük, felezünk, kettőnk nevére íratjuk, és én szeretném a bútorokat is. Nem az összest, de van néhány, ami tetszik.
 - Egyetértek. – csókolt meg, majd ahogy szétváltunk, vigyorogva ment az ajtóhoz, hogy szóljon Adeline-nak. Elmondta neki, hogy mire jutottunk, így kiment az aktatáskájáért, aztán visszaérve ismét magyarázni kezdett, de ezúttal már az ebédlőasztalhoz is leültünk.
 - Szóval az árban benne van a biztonsági, a locsoló, illetve mindenféle elektronikai rendszer, gondolok itt a hőfok, vagy zuhany beállításra satöbbi, az előszerződésben is benne van, amit máris oda is adok.  – nyújtotta oda nekünk, így olvasni kezdtünk, de folytatta. – Ez még nem kötelez semmire, csak amolyan foglalás. Gondolom, az ügyvédeitekkel át akarjátok nézni a rendes szerződést, ami tessék itt is van. – tolt elénk egy mappát, amiben gondolom minden szükséges papír benne volt.
Pár perccel később végeztünk az előszerződéssel, és előbb én, majd Taylor is kitöltötte a megfelelő részeket, aztán aláírtuk. Ez után Adeline feltett néhány általános kérdést, mint például készpénzzel vagy átutalással fizetünk-e, meg ilyenek. Ez már nem igazán érdekelt, csak boldog voltam, hogy végre valahára összeköltözhetek Taylor-ral, és most már tényleg együtt leszünk, a szó minden értelmében. Vagy legalábbis majdnem minden…


A házat ITT tudjátok megnézni.

19. Some problems are...

Valamivel több, mint egy héttel később izgatottan vártam, hogy Taylor megérkezzen. Alapvetően gyorsan eltelt az idő, mivel meglehetősen eseménydúsak voltak a napjaim, de nem felhőtlenek. Az albumom kiválóan teljesített az eladási listákon, a kritikák is jók voltak, a közönség pedig majd’ megőrült tőle. A maradék szabadidőmben, hogy lekössem a figyelmem, keresgélni kezdtem. Házakat. Nem tudtam, hogy Taylor mennyire gondolta komolyan a dolgot, de reméltem, hogy igen, és mivel a promóció és egyéb munkálatokon kívül is maradt időm, ezt csináltam. Rengeteg címet kiírtam, s amikor pár nappal ezelőtt beszéltem róla Tay-nek, azt mondta hívjam fel az ingatlanosokat. Így hát telefonáltam, és készen voltam arra, hogy egy egész napot nézelődéssel töltsek, Taylor-ral karöltve. Mindenkitől diszkréciót kértem, nem alacsony prémium összeget ajánlva érte, már amennyiben nem tudódik ki semmi. Ezt az egészet újabb, három fenyegetőlevél árnyékolta be, és akármennyire is igyekeztem erősnek mutatni magam, a harmadik már hatással volt rám. Nem mondanám, hogy féltem kimenni az utcára, de a szavak, melyekkel leírta, hogy miként fog elkapni, és jobb belátásra bírni azaz őrült, megrémített. Próbáltam kizárni a gondolataimból a dolgot, csak hát nem éppen sikerült, és feszültebb voltam, mint kellett volna, ami a kapcsolatunkra is kihatott. Bár csak telefonon beszéltünk Tay-el, gyakran összekaptunk minden hülyeségen, és ugyan utána kibékültünk, és megbeszéltük a dolgot, majdnem minden hívás veszekedésbe torkollott. Kétségeim támadtak az összeköltözést illetően, de tudtam, hogy csak azon múlik az egész, hogy képesek vagyunk-e megoldani a problémáinkat, vagy sem. És mivel szerettem őt, hittem benne, hogy sikerülni fog, ha igazán akarjuk. Ettől függetlenül türelmetlenül nézegettem a mobilom kijelzőjét, hogy ellenőrizzem az időt. 

Már éppen azon voltam, hogy megcsörgetem Tay-t, amikor kopogást hallottam az ajtómon, s egy gyors ellenőrzés után kinyitottam, és berántottam őt magamhoz, hogy a lehető leggyorsabban tapasszam a számat az övére. Nem volt rest, szorosan magához húzott, s olyan hevesen csókolt, hogy abban a percben még a nevemet is elfelejtettem.
- Szia! – mosolyogtam fel rá, amikor szétváltunk.
- Szia, szépségem! – nyomott egy puszit a számra, majd csak egy picit, de arrébb tolt magától, hogy végigmérjen. Ahogy a szeme az arcomról a mellkasomra siklott, lefejtette magáról a kezeimet és egy lépést hátrálva, dühös képet vágva fejezte be a kémlelést. Nem tudtam, hogy mi nem tetszik neki, így gyorsan magamra néztem. A felsőm se átlátszó nem volt, még csak túlzottan rám sem tapadt és melltartó is volt rajtam, a sort pedig, amit viseltem, ugyancsak egy egyszerűbb darab volt. Értetlenül kaptam fel a fejem, hogy mogorva tekintetét álljam. Már szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mi baja van, amikor megszólalt.
- Megint fogytál! – mondta valamivel hangosabban, mint a normál hangerő lett volna, a hangja pedig méreggel telt meg.
- Csak egy kicsit, nem olyan vészes. – próbáltam megbékíteni, oda is léptem hozzá, de ellépett mellőlem.
- Nem vészes? Ron, néztél tükörbe? Csont és bőr vagy!
- Ez nem igaz! – mondtam ingerülten. Elegem volt, hogy minden ismerősöm ezzel jön. Hol a francban élnek ezek?! Pontosan tudhatnák, hogy a tökéletes megjelenés kötelező a szakmámban, nem engedhetem meg magamnak, hogy elhízzak.
- Ne ellenkezz. A lapockád majdnem átszúrta a kezem, amikor megöleltelek! Össze foglak törni, ha így folytatod! – immáron az aggodalom is kicsendült a szavaiból, s nem tudtam rá tovább haragudni.
- Tay, csak… sok az edzésem érted? Ez most egy kemény időszak, de ennek is vége lesz, oké?
- Nem Ronnie! Nem oké! Egyáltalán nem az! Ne mondd, hogy az edzések miatt van, mert ez nem igaz! A francba is, eszed azokat a vackokat, már ha eszedbe jut ugye, mert van, hogy elfelejted! Ez nem normális értsd meg! Ahogy az sem igaz, hogy vége lesz, mert a próbák után jön a turné, az ugye még keményebb lesz. Szóval nem, marhára nem oké.
- Befejezted?
- Nem! – csattant fel, már majdnem kiabált.
- Nagyon gyorsan halkítsd le magad, vagy húzz a fenébe! Azért jöttél, hogy kritizálj? Mert én ebből nem kérek! – indultam el a nappaliba, de elkapta a kezem, és visszafordított magához.
- Én… nem akartam veszekedni veled. De kiborít a gondolat, hogy a legközelebbi találkozónk alkalmával már azzal is eltöröm valamid, hogy megölellek, érted? – bár nyugtatólag mondta, sikerült még jobban felhúznia.
- Összetörsz? Hol hagytad az eszed? Nem porcelánból vagyok, ha nem tűnt volna fel! – húzódtam el tőle, s végül a konyhába mentem, hogy igyak pár korty vizet, talán az egy kicsit lehűt.
- Hány kiló vagy?
- Hogy?
- Hány kiló vagy? – ismételte meg a kérdését. Elsőre is hallottam, csak hát nem akartam válaszolni, mert tudtam, hogy kiakasztaná a dolog.
- Ötvennyolc. – mondtam végül.
- Ne hazudj! – kiabált rám. Sokáig habozhattam, mert ezt azonnal rávágta.
- Ötvennégy, most boldog vagy?!
- Nem, egyáltalán nem vagyok az. Ron, az ég szerelmére! – kezdett bele, a hangja kérlelő volt, mire a szívem összefacsarodott. Az arcára szomorúság és aggodalom ült ki, amit egyszerűen nem tudtam elviselni. – Te is tudod, hogy imádlak, nem kritizálni akarlak, de aggódom érted. Egy hete még ötvenhat voltál, és ez… kiborít érted? Lassan izomból kezdesz majd fogyni, mert más nem maradt. Én…
- Jó, megígérem, hogy oda fogok figyelni, hogy többet egyek, így jó lesz? – sétáltam oda hozzá, a kezeimet pedig a dereka köré fontam, mire magához húzott, és a hajamba fúrta az arcát. – Tudom, hogy vészesen néz ki, de egészséges vagyok, és jól érzem magam. Csak… mostanában sokat stresszelek, vagy nem is tudom. Nem akarok veled veszekedni.
- Ahogy én sem. De el sem tudod képzelni, hogy milyen ezt látnom. Amikor… amikor tavaly megtaláltalak a táncteremben… majd’ beleőrültem abba, hogy elveszíthetlek, pedig akkoriban nem voltunk együtt igazán.
- Igazán? Miért máshogy igen? – néztem fel rá immáron mosolyogva.
- Te elfelejtettél egy percre is? Mert én nem. – mondta őszintén.
- Nem, soha nem feledkeztem meg rólad. Rengetegszer előfordult, hogy arra gondoltam, de jó lenne felhívni téged, és elmondani mi történt, vagy megmutatni, hogy mit vettem, vagy csak jó éjszakát kívánni, hogy a te hangod legyen az utolsó, amit hallok. Ez nagyon nyálas?
- Nem, nem az. – nevetett fel. – Pláne így, hogy megkérdezted.
- Akkor jó. – nyomtam az ajkaira egy puszit. – Mit gondolsz, indulhatunk?
- Igen, már alig várom. – vigyorgott, és a derekamnál fogva átölelve tartott, míg leértünk az autóhoz. 

Bár nem haragudtam már rá, mert megértettem, hogy aggódik, azért nem estek jól a lelkemnek a szavai, és kissé lelombozódtam. Annak viszont nagyon örültem, hogy sikerült megbeszélnünk a dolgot, és őszinték voltunk egymáshoz.
- Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen, és ahogy feleszméltem, rájöttem, hogy már majdnem ott vagyunk az első helyen, vagyis jó’ harmincöt perce csendben voltunk.
- Semmire.
- Semmire? Szerintem biztos gondolsz valamire az okos fejeddel, nem vagy üresfejű.
- Jó, ha tudni akarod, akkor kettőnkre gondoltam. Hogy jól esett, hogy sikerült megbeszélnünk a dolgokat, és hogy őszintén el tudjuk egymásnak mondani az érzéseink. Meg hogy nagyon remélem, ezen az sem fog változtatni, hogy összeköltözünk.
- Nem fog. – simított végig a karomon. – Megérkeztünk. – állt be egy ház elé. A környék jó volt, de kissé közelinek éreztem a többi házat, illetve nem a tengerparton volt, de a hirdetés alapján elég jónak ígérkezett, így kiszálltunk, majd kézen fogva a felé az ingatlanos felé vettük az irányt, aki az első pár házat meg fogja mutatni.
- Jó napot! Ha jól sejtem mi beszéltünk telefonon. Adeline Wilmer. – fogott velem kezet mosolyogva. Azonnal feltűnt, hogy nem jött zavarba, de még csak nagyon meg sem nézett minket, ugyan azt mondtam neki, hogy a barátom elkísér, de azt nem, hogy ez Taylor lesz.
- Veronica Harris. – mosolyogtam rá én is, mire mintha egy kicsit felengedett volna. Lehet, hogy hozzászokott a híresebb emberekhez, de az aggodalmát meg tudtam érteni. Sosem lehetett tudni, hogy az ügyfél egy hárpia, vagy egy aránylag normális ember. Úgy sejtettem könnyen együtt tudunk majd működni.
- Taylor Lautner, örvendek. – nyújtott kezet Tay is, mire a nő szélesebben mosolygott, mint eddig. Nem pocsékoltam tovább rájuk a figyelmem, a házat kezdtem szemrevételezni, és elég mulatságos dolgokat vettem észre.
- Úgyszintén. Készen állnak? Bemehetünk? Veronica? – nézett rám Adeline, mire megembereltem magam, és bólintottam.
- Ha nem veszi sértésnek, tegeződjünk. Csak Ronnie.
- Rendben, ez nekem is jobban tetszik. – indult el befelé, majd magyarázni kezdett. – A házat, ahogy a hirdetésben is szerepelt, még kettőezer-kettőben építették, aztán a múlt évben újították fel. Az orosz vonások meglehetősen feltűnőek, az első tulajdonos ugyanis ilyen nemzetiségű volt.
- Már értem mi ez a rengeteg szín meg…
- Giccs? – fejezte be helyettem Tay, mire mosolyogva bólintottam egyet. Még csak az ajtóig jutottunk, de már az sem tetszett, ugyanis a fa ajtó kék elemekkel volt tűzdelve, ami szép szín, csak nem ebben az esetben. Ennek ellenére bementünk, de azonnal tudtam, hogy ez bizony nem az a ház, amit mi keresünk. Kezdetben kőpadló volt, aztán ezt fa váltotta fel, de a lépcső mellett, a nappali résznél megint kő volt letéve, valami istenverte sárga színben, így olyan volt, mintha egy kutyasereg vizelte volna le. A fal tört fehér volt, de az ajtókeretek illetve az ablak kialakítása is… furcsán hatott.
- Tay?
- Hmm?
- Szerintem ne is menjünk tovább. Nem tetszik. Túl habos az egész. – magyaráztam neki, mire Adeline is megállt. – Persze, ha te meg…
- Egyetértek. – nyomott egy puszit az arcomra. – Menjünk a következőhöz. – fordult meg velem, majd előrementünk, és míg a nő bezárta az ajtót és bekapcsolta a riasztót, mi beültünk a kocsiba.
- Biztos, hogy neked sem tetszett? – kérdeztem azért.
- Egész biztos. De ha tetszett volna sem számít, mert csak olyan házat veszünk meg, ami mindkettőnknek megfelel. – jelentette ki, mire csak hülyén vigyorogni kezdtem…