Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen ritkán van új rész, de mindig igyekszem írni, amikor van egy kis időm. Most is ezernyi más dolgom volna, de már így is nagyon szégyellem magam, úgyhogy leültem és megírtam ezt a részt. Remélem tetszeni fog, bár egy kicsit „vérszegény” lett. Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen ritkán van új rész, de mindig igyekszem írni, amikor van egy kis időm. Most is ezernyi más dolgom volna, de már így is nagyon szégyellem magam, úgyhogy leültem és megírtam ezt a részt. Remélem tetszeni fog, bár egy kicsit „vérszegény” lett. Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!
Ariel
Másnap reggel több mint boldog voltam. Taylor mellett
ébredni az egyik legcsodásabb dolog volt, amit el tudtam képzelni. Testünk
szorosan egymás mellett volt, hátam a mellkasának feszült, keze a derekam körül
pihent, s mivel ki akartam élvezni ezt a pillanatot, csukva tartottam a szemem.
Ugyan még csak két hónapja voltunk újra együtt Taylor-ral, de valahogy mégis
olyan érzésem volt, hogy mi mindig is összetartoztunk. Azt persze nem
mondhatom, hogy a hat év szünet olyan, mintha nem is lett volna, mert nem csak
a külsőmön, de a lelkemen is rajta hagyta a nyomát. De ez is része volt a
kapcsolatunknak, és talán pont emiatt fogunk túlélni mindent együtt, mert én
legalábbis biztos voltam benne, hogy tudnék, de egyszerűen nem akarok nélküle
élni. Óvatosan nyitottam ki a szemem, hogy a besütő nap ne vakítson el
teljesen, majd mikor teljesen hozzászokott a fényhez, megfordultam úgy, hogy a
keze továbbra is rajtam maradjon, aztán a könyökömre támaszkodtam, s tökéletes
arcát kezdtem nézni. Próbáltam minden egyes vonását az emlékezetembe égetni,
mert sosem akartam elfejteni sem őt, sem azt az érzést, amit csak ő tudott
előidézni. Az egyik pillanatról a másikra immáron már rajta feküdtem, s a szám
az övére tapadt. Finoman kezdtük becézgetni egymás ajkát, aztán végigsimított
az alsó ajkamon a nyelvével, s ezután már a nyelvünk is táncba kezdett. Egyre
elmélyültebb lett a csókunk, s mikor kissé pihegve szétváltunk, az alkarommal a
mellkasára támaszkodtam és hagytam magamnak egy másodpercet, hogy lenyugodjak.
- Ennél egyértelműbben a tudtomra sem hozhattad volna, hogy felébredtél. – kuncogtam, miközben a szemébe néztem.
- Most mondd, hogy nem tetszett?! – felelte zsiványan.
- Nem mondom, hogy nem, mert nagyon nem volna igaz. Igazából el tudnám viselni, ha minden reggel így ébredhetnék, mint ma. Még az orvtámadásod is tökéletes volt. – mosolyogtam, s láttam, hogy minden arcvonása ellágyul.
- Ami azt illeti, én is örülnék neki. – felelte komolyan, miközben egy előre hullott hajtincsemet visszatűrt a fülem mögé.
- Miattam keltél fel? – kérdeztem.
- Nem, már egy ideje fent vagyok, csak jólesett egy kicsit feküdni itt veled. – húzott magához egy apró puszira. Láttam, hogy valamin nagyon gondolkozik, s mintha kissé félne a témától. Csak reméltem, hogy nem a fenyegetőlevelekre gondol ismét, mert nekem egész más jutott az eszembe, s ettől a témától talán jobban féltem, de kétségkívül kellemesebb dolog, mint az előbbi.
- Gondolkoztam ezen. – mondtuk egyszerre, mire mindketten elmosolyodtunk.
- Mondd előbb te. – kértem, s legördültem mellé, a fejemet pedig ismét a kezemmel támasztottam meg.
- Az is lehet, hogy ugyanarra gondoltunk. – kezdett bele. – Tulajdonképpen… csak azon gondolkoztam, amit az előbb beszéltünk. Hogy jó lenne minden reggel egymás mellett ébredni. És arra gondoltam, talán… de csak ha te is akarod…
- Azt hiszem, tényleg ugyanarra gondoltunk. – mosolyodtam el, mire láttam, hogy megkönnyebbül.
- Hát… azt hittem, hogy gyorsnak fogod találni ezt a tempót.
- Nem. Egyáltalán nem. Nézd, persze, még csak két hónapja vagyunk ismét együtt, de előtte másfél évig. Azt hiszem nincs okunk várni. Igen, lehet, hogy meg fognak mások lepődni, de amúgy is idő, mire… úgy értem… áhhh! – hördültem fel. Idegesített, hogy nem találom a szavakat, de ahogy Taylor szemébe néztem, megnyugodtam. Nem volt olyan dolog, amit nem mondhattam el neki, s rájöttem, hogy tulajdonképpen ugyanazt szeretnénk, csak talán más az elképzelésünk.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Nem tudom, te hogy gondoltad, de… szerintem kereshetnénk egy közös házat. – böktem ki végül a szememet lesütve. Pár másodperc után éreztem, hogy az arcomhoz nyúl, majd a hüvelykujjával finoman simogatni kezdett.
- Én is erre gondoltam.
- Tényleg? – kérdeztem bizonytalanul.
- Igen, tényleg. Persze, nem árt, ha megtartjuk a lakásunk. – ezen kicsit meglepődtem. Ha meg akarja tartani a lakását, az azt jelenti… - Csak… nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én nem Los Angeles-ben szeretnék keresgélni. Talán Santa Monica, Oxnard környéke jó lenne.
- Én is erre gondoltam. – mondtam meglepődve azon, hogy mennyire egyezik az elképzelésünk. – Jobban örülnék neki, ha tengerparton lenne, de ha nem ott találunk, én azt sem bánom. – fejtegettem a véleményem.
- Én sem bánom, ha nincs tengerparton, bár nem lenne hátrány.
- Akkor te is keresgélj, meg én is. Aztán kitaláljuk. Van még időnk. – mosolyodtam el.
- Igen, van. Bár… én örülnék neki, ha még a nyár vége előtt beköltözhetnénk. – húzott ismét magához, s egy csókkal belém fojtotta a szót.
Amikor szétváltunk, felvettem a köntösöm, s kimentem a fürdőszobába, hogy a szokásos reggeli dolgokat elintézzem, s visszaérve a szobába, kérdőn tekintettem Taylor-ra, ugyanis a telefont a fülén tartotta.
- Ma van Alyson szülinapja. – suttogta, mire bólintottam egyet, megfogtam az elolvadt fagyit s kivittem a szemetesbe.
- Ennél egyértelműbben a tudtomra sem hozhattad volna, hogy felébredtél. – kuncogtam, miközben a szemébe néztem.
- Most mondd, hogy nem tetszett?! – felelte zsiványan.
- Nem mondom, hogy nem, mert nagyon nem volna igaz. Igazából el tudnám viselni, ha minden reggel így ébredhetnék, mint ma. Még az orvtámadásod is tökéletes volt. – mosolyogtam, s láttam, hogy minden arcvonása ellágyul.
- Ami azt illeti, én is örülnék neki. – felelte komolyan, miközben egy előre hullott hajtincsemet visszatűrt a fülem mögé.
- Miattam keltél fel? – kérdeztem.
- Nem, már egy ideje fent vagyok, csak jólesett egy kicsit feküdni itt veled. – húzott magához egy apró puszira. Láttam, hogy valamin nagyon gondolkozik, s mintha kissé félne a témától. Csak reméltem, hogy nem a fenyegetőlevelekre gondol ismét, mert nekem egész más jutott az eszembe, s ettől a témától talán jobban féltem, de kétségkívül kellemesebb dolog, mint az előbbi.
- Gondolkoztam ezen. – mondtuk egyszerre, mire mindketten elmosolyodtunk.
- Mondd előbb te. – kértem, s legördültem mellé, a fejemet pedig ismét a kezemmel támasztottam meg.
- Az is lehet, hogy ugyanarra gondoltunk. – kezdett bele. – Tulajdonképpen… csak azon gondolkoztam, amit az előbb beszéltünk. Hogy jó lenne minden reggel egymás mellett ébredni. És arra gondoltam, talán… de csak ha te is akarod…
- Azt hiszem, tényleg ugyanarra gondoltunk. – mosolyodtam el, mire láttam, hogy megkönnyebbül.
- Hát… azt hittem, hogy gyorsnak fogod találni ezt a tempót.
- Nem. Egyáltalán nem. Nézd, persze, még csak két hónapja vagyunk ismét együtt, de előtte másfél évig. Azt hiszem nincs okunk várni. Igen, lehet, hogy meg fognak mások lepődni, de amúgy is idő, mire… úgy értem… áhhh! – hördültem fel. Idegesített, hogy nem találom a szavakat, de ahogy Taylor szemébe néztem, megnyugodtam. Nem volt olyan dolog, amit nem mondhattam el neki, s rájöttem, hogy tulajdonképpen ugyanazt szeretnénk, csak talán más az elképzelésünk.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Nem tudom, te hogy gondoltad, de… szerintem kereshetnénk egy közös házat. – böktem ki végül a szememet lesütve. Pár másodperc után éreztem, hogy az arcomhoz nyúl, majd a hüvelykujjával finoman simogatni kezdett.
- Én is erre gondoltam.
- Tényleg? – kérdeztem bizonytalanul.
- Igen, tényleg. Persze, nem árt, ha megtartjuk a lakásunk. – ezen kicsit meglepődtem. Ha meg akarja tartani a lakását, az azt jelenti… - Csak… nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én nem Los Angeles-ben szeretnék keresgélni. Talán Santa Monica, Oxnard környéke jó lenne.
- Én is erre gondoltam. – mondtam meglepődve azon, hogy mennyire egyezik az elképzelésünk. – Jobban örülnék neki, ha tengerparton lenne, de ha nem ott találunk, én azt sem bánom. – fejtegettem a véleményem.
- Én sem bánom, ha nincs tengerparton, bár nem lenne hátrány.
- Akkor te is keresgélj, meg én is. Aztán kitaláljuk. Van még időnk. – mosolyodtam el.
- Igen, van. Bár… én örülnék neki, ha még a nyár vége előtt beköltözhetnénk. – húzott ismét magához, s egy csókkal belém fojtotta a szót.
Amikor szétváltunk, felvettem a köntösöm, s kimentem a fürdőszobába, hogy a szokásos reggeli dolgokat elintézzem, s visszaérve a szobába, kérdőn tekintettem Taylor-ra, ugyanis a telefont a fülén tartotta.
- Ma van Alyson szülinapja. – suttogta, mire bólintottam egyet, megfogtam az elolvadt fagyit s kivittem a szemetesbe.
Mivel nem volt kedvem semmivel sem
pepecselni, az előkészített gofrikat bedobtam a sütőbe, s előkerestem a lekvárt
illetve összedobtam egy kis pudingot is, hátha Taylor azzal enné. Amikor az
első adag megsült, betettem a következőt, s a pudingot kavargattam tovább, hogy
besűrűsödjön.
- A gofrihoz csinálod? – ölelte át Tay a derekamat hátulról, s egy puszit nyomott a nyakamra, majd állát a vállamra támasztotta.
- Igen. Nem tudtam, hogy mivel ennéd, de nem akartam megkérdezni, mivel nem lett volna túl szerencsés, ha Alyson meghallja a hangom.
- Ez igaz. Bár, ha össze akarunk költözni, akkor hamarosan úgyis kiderül. – mutatott rá.
- De nem most. – vettem le a kis fazekat a tűzhelyről. Kivettem a gofrikat is és a többi mellé tettem, majd az egészet letettem az asztalra. Taylor a pudingot illetve a lekvárt hozta, no meg hozzá kanalat. Visszamentem a konyhába, kivettem egy doboz gyümölcslevet és két poharat, majd ismét vissza az asztalhoz.
- Jó étvágyat! – kívántam, amikor leültem Taylor-ral szemben.
- Köszönöm, neked is. – mosolygott, majd enni kezdett. – Ma tartja Alyson a buliját… - kezdte pár perccel később, s kihallottam a kérdést a hangjából.
- Tudom. De nem terveztem, hogy elmegyek.
- Nem?
- Nem. – ráztam meg a fejem.
- Miért?
- Mert szerintem neki feltűnne, hogy megint együtt vagyunk.
- Nem feltétlenül. – mondta sejtelmesen.
- Mire gondolsz?
- Mi lenne, ha elhívnál magaddal valakit? – somolygott mindentudóan. Valószínűleg leolvasta a kérdést az arcomról, mert folytatta. – Kellan-ra gondoltam. Akkor úgy lehetnénk együtt, hogy senkinek sem tűnne fel.
- Beth-t is el akarná hozni.
- Ó, Beth amúgy is ott lesz, nem tudtad?
- Nem, ezt valahogy senki sem említette.
- Ő és Alyson elég jó barátnők. Segít neki az esküvőt szervezni is.
- Nagyszerű. De akkor végképp nem hívhatom el őt. Ha amúgy nem akar elmenni Beth-szel, annak biztos van valami oka.
- Csak annyi, hogy nem nagyon ismer senkit, és nem akar Beth nyakán lógni. No meg, az enyémen sem. Teljesen be van golyózva.
- Akkor őt rád bízom. Hívd el te. Én meg elhívom Sofiát. Ha minden igaz, akkor már a városban van, és ő biztos szívesen eljön velem. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan jó ötlet. Minél több az ismerős, annál nagyobb az esélye, hogy elszóljuk magunk. – mondtam két falat között. Taylor már a hetedik gofrit ette, míg én csak akkor tartottam a harmadiknál, és már úgy éreztem, hogy jól laktam.
- Szerintem akkor is el kellene jönnöd. Alyson örülne neki és én is.
- Jól van, csak felhívom Sofiát, oké? Ha ő jön, akkor én is.
- Megegyeztünk. – mosolyodott el.
- Szerencse, hogy vettem neki ajándékot, hogy el tudjam küldeni.
- Mi az?
- A legújabb Jimmy Choo, tudod, amiről a múltkor meséltél, hogy szeretné.
- Igen, emlékszem. De várj! Nem azt mondtad, hogy az csak szeptemberben lehet leghamarabb megszerezni?
- De igen, azt mondtam.
- De akkor te hogy… ó, Istenem! Ugye nem azt mondod, hogy te…
- De igen, pontosan azt. – mosolyodtam el. – Tudhatnád már, hogy amit akarok, azt meg is szerzem. Akkor egy cipővel miért volna másképp?
- Az én ajándékom emellett el fog törpülni.
- Miért, te mit adsz neki? – kérdeztem, miközben elkezdtem elpakolni.
- Egy karkötőt vettem neki, amin békás medálok vannak.
- Hogy mi?
- Gyerekkorunkban Alyson odavolt a békákért. Megláttam egy üzletben és muszáj volt megvennem neki.
- Szerintem a te ajándékodat jobban fogja értékelni. – kacsintottam, majd bementem a szobámba a mobilomért.
- A gofrihoz csinálod? – ölelte át Tay a derekamat hátulról, s egy puszit nyomott a nyakamra, majd állát a vállamra támasztotta.
- Igen. Nem tudtam, hogy mivel ennéd, de nem akartam megkérdezni, mivel nem lett volna túl szerencsés, ha Alyson meghallja a hangom.
- Ez igaz. Bár, ha össze akarunk költözni, akkor hamarosan úgyis kiderül. – mutatott rá.
- De nem most. – vettem le a kis fazekat a tűzhelyről. Kivettem a gofrikat is és a többi mellé tettem, majd az egészet letettem az asztalra. Taylor a pudingot illetve a lekvárt hozta, no meg hozzá kanalat. Visszamentem a konyhába, kivettem egy doboz gyümölcslevet és két poharat, majd ismét vissza az asztalhoz.
- Jó étvágyat! – kívántam, amikor leültem Taylor-ral szemben.
- Köszönöm, neked is. – mosolygott, majd enni kezdett. – Ma tartja Alyson a buliját… - kezdte pár perccel később, s kihallottam a kérdést a hangjából.
- Tudom. De nem terveztem, hogy elmegyek.
- Nem?
- Nem. – ráztam meg a fejem.
- Miért?
- Mert szerintem neki feltűnne, hogy megint együtt vagyunk.
- Nem feltétlenül. – mondta sejtelmesen.
- Mire gondolsz?
- Mi lenne, ha elhívnál magaddal valakit? – somolygott mindentudóan. Valószínűleg leolvasta a kérdést az arcomról, mert folytatta. – Kellan-ra gondoltam. Akkor úgy lehetnénk együtt, hogy senkinek sem tűnne fel.
- Beth-t is el akarná hozni.
- Ó, Beth amúgy is ott lesz, nem tudtad?
- Nem, ezt valahogy senki sem említette.
- Ő és Alyson elég jó barátnők. Segít neki az esküvőt szervezni is.
- Nagyszerű. De akkor végképp nem hívhatom el őt. Ha amúgy nem akar elmenni Beth-szel, annak biztos van valami oka.
- Csak annyi, hogy nem nagyon ismer senkit, és nem akar Beth nyakán lógni. No meg, az enyémen sem. Teljesen be van golyózva.
- Akkor őt rád bízom. Hívd el te. Én meg elhívom Sofiát. Ha minden igaz, akkor már a városban van, és ő biztos szívesen eljön velem. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan jó ötlet. Minél több az ismerős, annál nagyobb az esélye, hogy elszóljuk magunk. – mondtam két falat között. Taylor már a hetedik gofrit ette, míg én csak akkor tartottam a harmadiknál, és már úgy éreztem, hogy jól laktam.
- Szerintem akkor is el kellene jönnöd. Alyson örülne neki és én is.
- Jól van, csak felhívom Sofiát, oké? Ha ő jön, akkor én is.
- Megegyeztünk. – mosolyodott el.
- Szerencse, hogy vettem neki ajándékot, hogy el tudjam küldeni.
- Mi az?
- A legújabb Jimmy Choo, tudod, amiről a múltkor meséltél, hogy szeretné.
- Igen, emlékszem. De várj! Nem azt mondtad, hogy az csak szeptemberben lehet leghamarabb megszerezni?
- De igen, azt mondtam.
- De akkor te hogy… ó, Istenem! Ugye nem azt mondod, hogy te…
- De igen, pontosan azt. – mosolyodtam el. – Tudhatnád már, hogy amit akarok, azt meg is szerzem. Akkor egy cipővel miért volna másképp?
- Az én ajándékom emellett el fog törpülni.
- Miért, te mit adsz neki? – kérdeztem, miközben elkezdtem elpakolni.
- Egy karkötőt vettem neki, amin békás medálok vannak.
- Hogy mi?
- Gyerekkorunkban Alyson odavolt a békákért. Megláttam egy üzletben és muszáj volt megvennem neki.
- Szerintem a te ajándékodat jobban fogja értékelni. – kacsintottam, majd bementem a szobámba a mobilomért.
Miután beszéltem Sofiával, visszamentem a nappaliba, de
szívem szerint vissza is fordultam volna, mivel Taylor ült a kanapén, kezében a
levéllel.
- Hozd ide a többit is! – kérte.
- Nem tudom idehozni, mivel kidobtam. Egyet sem tartottam meg… nos… kivéve ezt.
- Meg kellett volna tartanod őket. De most már mindegy. – mondta kimérten. – Szóval azt mondod, hogy majdnem azóta kapod őket, hogy együtt vagyunk.
- Igen. – ültem le mellé, a lábaimat magam alá húzva. Az arca kissé megvonaglott, de gyorsan rendezte a vonásait. Azonban a szeméből ki tudtam olvasni mindent, annak ellenére, hogy mereven a levelet bámulta. – Nem a te hibád. Nem miattad kapom őket.
- Részben miattam. – felelte keserűen, mire elkaptam a fejét és erővel magam felé fordítottam.
- Azt mondtam, hogy nem! Mindegy kivel lennék, valószínűleg kapnám őket. Az is lehet, hogy ez csak egy rajongóm beteges játéka… Nem tudom. De komolyan mondtam, hogy nem akarok vele különösebben foglalkozni. Ha ez megnyugtat, beszélek Karennel és szólok Tednek is. Így jó lesz? – néztem mélyen a szemébe, s miután becsukta a szemét, egy aprót bólintott.
- De azt szeretném, hogy még ma beszélj Karennel. – húzott magához.
- Jól van, majd felhívom. – egyezetem bele.
- Mit mondott Sofia? – váltott témát, amiért rettentő hálás voltam.
- Eljön velem. – somolyogtam…
- Hozd ide a többit is! – kérte.
- Nem tudom idehozni, mivel kidobtam. Egyet sem tartottam meg… nos… kivéve ezt.
- Meg kellett volna tartanod őket. De most már mindegy. – mondta kimérten. – Szóval azt mondod, hogy majdnem azóta kapod őket, hogy együtt vagyunk.
- Igen. – ültem le mellé, a lábaimat magam alá húzva. Az arca kissé megvonaglott, de gyorsan rendezte a vonásait. Azonban a szeméből ki tudtam olvasni mindent, annak ellenére, hogy mereven a levelet bámulta. – Nem a te hibád. Nem miattad kapom őket.
- Részben miattam. – felelte keserűen, mire elkaptam a fejét és erővel magam felé fordítottam.
- Azt mondtam, hogy nem! Mindegy kivel lennék, valószínűleg kapnám őket. Az is lehet, hogy ez csak egy rajongóm beteges játéka… Nem tudom. De komolyan mondtam, hogy nem akarok vele különösebben foglalkozni. Ha ez megnyugtat, beszélek Karennel és szólok Tednek is. Így jó lesz? – néztem mélyen a szemébe, s miután becsukta a szemét, egy aprót bólintott.
- De azt szeretném, hogy még ma beszélj Karennel. – húzott magához.
- Jól van, majd felhívom. – egyezetem bele.
- Mit mondott Sofia? – váltott témát, amiért rettentő hálás voltam.
- Eljön velem. – somolyogtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése