Hazaérve nem lepődtem meg, hogy Taylor azonnal
felpattant, és odasietett hozzám. Akármennyire is nehezemre esett haragudni rá,
nem felejtettem el a délelőtti érdektelenségét.
- Szia, merre jártál? – húzott magához a derekamnál fogva, amint levettem a cipőm.
- Szia, sokfelé. – bontakoztam ki a karjaiból, s indultam el a szoba felé.
- Most miért vagy ilyen? – jött utánam.
- Milyen?
- Ilyen!
- Nem tudom, mire gondolsz. – vontam vállat, s a fürdőbe érve összeszedtem az elöl hagyott holmim, s betettem a bőröndömbe.
- Ha ezt csinálod, nem tudjuk megbeszélni. – nézett rám kissé dühösen.
- Most hagyd abba! Ne próbáld úgy beállítani, mintha miattam lenne az egész!
- Én nem próbálom, csak nem tudom, hogy mit csináltam. Egyik pillanatról a másikra elviharzol, majd amikor hazaérsz, akkor haragszol rám.
- Hogy nem tudod? Látod ez a baj! Egyszerűen nem figyelsz rám. Bambulod azt a szaros tévét, én meg mintha a falnak beszélnék.
- A fal nem válaszol a kérdéseidre. – váltott át durcásra.
- Talán még az is jobb lett volna, ha nem válaszolsz!
- Ezentúl meccset sem nézhetek?
- Te is tudod, hogy én is megnézném veled. De amikor fontosabb dolgunk van, akkor szeretném, ha nem így viselkednél. De nem akarok veszekedni, jó?
- Én sem akarok veszekedni, bár nem értek egyet veled… - vonult be a fürdőbe. Szarul éreztem magam. Nagyon. Ha valakinek sértődésre lett volna oka, az én vagyok, nem ő. Ilyenkor tényleg igaz a mondás, hogy a pasik olyanok, mint a nagy gyerekek… Legalábbis van ebben valami igazság, az biztos! Míg bent volt, rendeltem két taxit, az egyik öt perc múlva érkezik, míg a másik csak huszonöt perc múlva.
- Én öt perc múlva indulok, a te taxid huszonöt perc múlva érkezik. – mondtam, amikor kijött.
- Oké…
- De most megyek is, ha leszálltunk, találkozunk. – nyomtam a szájára egy puszit, majd megfogtam a bőröndöm, s még gyorsan magamra kaptam a cipőm.
- Szia, merre jártál? – húzott magához a derekamnál fogva, amint levettem a cipőm.
- Szia, sokfelé. – bontakoztam ki a karjaiból, s indultam el a szoba felé.
- Most miért vagy ilyen? – jött utánam.
- Milyen?
- Ilyen!
- Nem tudom, mire gondolsz. – vontam vállat, s a fürdőbe érve összeszedtem az elöl hagyott holmim, s betettem a bőröndömbe.
- Ha ezt csinálod, nem tudjuk megbeszélni. – nézett rám kissé dühösen.
- Most hagyd abba! Ne próbáld úgy beállítani, mintha miattam lenne az egész!
- Én nem próbálom, csak nem tudom, hogy mit csináltam. Egyik pillanatról a másikra elviharzol, majd amikor hazaérsz, akkor haragszol rám.
- Hogy nem tudod? Látod ez a baj! Egyszerűen nem figyelsz rám. Bambulod azt a szaros tévét, én meg mintha a falnak beszélnék.
- A fal nem válaszol a kérdéseidre. – váltott át durcásra.
- Talán még az is jobb lett volna, ha nem válaszolsz!
- Ezentúl meccset sem nézhetek?
- Te is tudod, hogy én is megnézném veled. De amikor fontosabb dolgunk van, akkor szeretném, ha nem így viselkednél. De nem akarok veszekedni, jó?
- Én sem akarok veszekedni, bár nem értek egyet veled… - vonult be a fürdőbe. Szarul éreztem magam. Nagyon. Ha valakinek sértődésre lett volna oka, az én vagyok, nem ő. Ilyenkor tényleg igaz a mondás, hogy a pasik olyanok, mint a nagy gyerekek… Legalábbis van ebben valami igazság, az biztos! Míg bent volt, rendeltem két taxit, az egyik öt perc múlva érkezik, míg a másik csak huszonöt perc múlva.
- Én öt perc múlva indulok, a te taxid huszonöt perc múlva érkezik. – mondtam, amikor kijött.
- Oké…
- De most megyek is, ha leszálltunk, találkozunk. – nyomtam a szájára egy puszit, majd megfogtam a bőröndöm, s még gyorsan magamra kaptam a cipőm.
Az utazás remek volt,
nem volt semmi gond, s még paparazzikat sem láttam a reptéren, így remélhetőleg
senkinek sem fog feltűnni, hogy ugyanakkor utaztunk. Amikor leszálltunk, én
elszötyörögtem az időt, hogy ő valamivel hamarabb üljön taxiba, s amikor úgy
éreztem, hogy már elég időt hagytam neki, kimentem.
Odaérve kifizettem a taxit bőséges jattal, majd kiszállva kissé félve és fáradtan emelgettem a lábam a lépcsőkön, mely a házhoz vezetett. Ami először feltűnt, az a japán cseresznyefa, mely teljes pompájában állt a veranda előtt, s rózsaszín virágai és vörös levelei harmonizáltak az ablakok spalettájával, melyek közül csak kettő volt nyitva, a többit már becsukták, ami fél egy körül nem is olyan meglepő. A verandára érve nem bámészkodtam tovább, hiszen nappal biztosan szebb az egész, mint most, így gyorsan bekopogtam, s pár másodperc múltán Dan nyitott ajtót.
- Szia Ronnie, örülök, hogy rendben megérkeztél. – tessékelt beljebb halkan.
- Szia Dan. – mosolyogtam rá, majd gyorsan megöleltem, amint becsukta az ajtót. – Örülök, hogy itt lehetek.
- Nem vagy éhes, szomjas?
- Valami innivalót elfogadnék, köszönöm! – feleltem, s követtem a konyha felé. A házban is kellemes hangulat uralkodott, az egész nagyon otthonos volt, családias.
- Mit kérsz? Van minden.
- A sima víz tökéletes.
- Ne haragudj, hogy csak én fogadtalak, de a többiek már alszanak. – mondta, miközben a kezembe adta a poharat.
- Ugyan! Késő van már, és holnap, vagyis ma szükség lesz az energiára.
- Az biztos! Ha nem baj, Make-kel leszel egy szobában.
- Dehogy, tökéletes lesz. – biztosítottam.
- Mehetünk?
- Persze. – azzal elindultunk, s miközben haladtunk megmutatta, hogy mit merre találok. Amikor lent végeztünk, megfogta a bőröndöm, s felmentünk az emeletre, ahol négy szoba és két fürdőszoba volt, s az egyik szoba előtt megállt.
- Ez volna az. Lehet, hogy Make fent van még, mert meg akart várni, bár amennyit rohangált ma, nem csodálnám, ha már aludna.
- Oké, köszönöm. Jó éjt Dan! – öleltem meg.
- Neked is Ron, aludj jól! – mondta még, majd bement a sajátjukba, s én is ugyanígy tettem. Halkan nyitottam be, s szerencse, hogy nem voltam hangosabb, ugyanis Make már aludt, meglehetősen vicces látványt nyújtva. A hasára fordult, s míg bal keze a fejénél nyugodott, addig jobbja az ágyról lelógva éktelenkedett, jobb lába teljesen nyújtva, a bal pedig a csípőjéig felhúzva. A másik ágyhoz mentem, s a bőröndömből előkerestem pár szükséges holmit, amit a telefonom fényének köszönhetően pár perc alatt sikerült megoldanom, majd olyan halkan, ahogy bejöttem, kimentem a fürdőszobába.
Odaérve kifizettem a taxit bőséges jattal, majd kiszállva kissé félve és fáradtan emelgettem a lábam a lépcsőkön, mely a házhoz vezetett. Ami először feltűnt, az a japán cseresznyefa, mely teljes pompájában állt a veranda előtt, s rózsaszín virágai és vörös levelei harmonizáltak az ablakok spalettájával, melyek közül csak kettő volt nyitva, a többit már becsukták, ami fél egy körül nem is olyan meglepő. A verandára érve nem bámészkodtam tovább, hiszen nappal biztosan szebb az egész, mint most, így gyorsan bekopogtam, s pár másodperc múltán Dan nyitott ajtót.
- Szia Ronnie, örülök, hogy rendben megérkeztél. – tessékelt beljebb halkan.
- Szia Dan. – mosolyogtam rá, majd gyorsan megöleltem, amint becsukta az ajtót. – Örülök, hogy itt lehetek.
- Nem vagy éhes, szomjas?
- Valami innivalót elfogadnék, köszönöm! – feleltem, s követtem a konyha felé. A házban is kellemes hangulat uralkodott, az egész nagyon otthonos volt, családias.
- Mit kérsz? Van minden.
- A sima víz tökéletes.
- Ne haragudj, hogy csak én fogadtalak, de a többiek már alszanak. – mondta, miközben a kezembe adta a poharat.
- Ugyan! Késő van már, és holnap, vagyis ma szükség lesz az energiára.
- Az biztos! Ha nem baj, Make-kel leszel egy szobában.
- Dehogy, tökéletes lesz. – biztosítottam.
- Mehetünk?
- Persze. – azzal elindultunk, s miközben haladtunk megmutatta, hogy mit merre találok. Amikor lent végeztünk, megfogta a bőröndöm, s felmentünk az emeletre, ahol négy szoba és két fürdőszoba volt, s az egyik szoba előtt megállt.
- Ez volna az. Lehet, hogy Make fent van még, mert meg akart várni, bár amennyit rohangált ma, nem csodálnám, ha már aludna.
- Oké, köszönöm. Jó éjt Dan! – öleltem meg.
- Neked is Ron, aludj jól! – mondta még, majd bement a sajátjukba, s én is ugyanígy tettem. Halkan nyitottam be, s szerencse, hogy nem voltam hangosabb, ugyanis Make már aludt, meglehetősen vicces látványt nyújtva. A hasára fordult, s míg bal keze a fejénél nyugodott, addig jobbja az ágyról lelógva éktelenkedett, jobb lába teljesen nyújtva, a bal pedig a csípőjéig felhúzva. A másik ágyhoz mentem, s a bőröndömből előkerestem pár szükséges holmit, amit a telefonom fényének köszönhetően pár perc alatt sikerült megoldanom, majd olyan halkan, ahogy bejöttem, kimentem a fürdőszobába.
Amint becsuktam magam mögött
az ajtót, s be akartam zárni, meglepődtem, hogy nincs kulcs, sem semmi más záró
eszköz az ajtón, bár ahogy jobban belegondoltam, nekik teljesen fölösleges is
volna, és remélhetőleg senki sem fog rám nyitni. Gyorsan levetkőztem, felfogtam
a hajam, majd a zuhanykabinba léptem, s hagytam, hogy a meleg víz ellazítson
egy kicsit, aztán megmosakodtam, s még pár percig folyattam magamra a vizet.
Kilépve a zuhanytálcából, magam köré csavartam a törülközőm, majd a maradék
sminket is lemostam az arcomról, s csak ezután kezdtem fogat mosni. Már
meglehetősen fáradt voltam, lehunytam a szemeim, ráadásul a Taylor-ral való
veszekedés miatt is rosszul éreztem magam, s eldöntöttem, hogy ezt másnap
(illetve már aznap) mindenképpen megbeszélem vele valahogy, mert nem akartam,
hogy feszült legyek. Az ajtó jellegzetes hangjára nagy lendülettel fordultam ijedtemben
hátra, s automatikusan tettem egy lépést előre, mikor felfogtam, hogy Taylor
jött be.
- A frászt hoztad rám! – korholtam le.
- Ne haragudj! – mondta olyan érzékenyen, hogy egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez csak az ijedelmemnek szól.
- Nem haragszom… te is tudod, hogy nem tudnék sokáig haragudni rád… és azt hiszem, én is túlreagáltam egy kicsit és… - kezdtem bele, de az egyik ujját a számra tette, ezzel belém fojtva a szót.
- Nem, tényleg… igazad volt. – mondta ki, s a szívem olyan vad kalapálásba kezdett, hogy kételkedtem benne, hogy a helyén marad. Nem igazán értettem a reakcióm, de éreztem, hogy a boldogság végigjárja a testem.
- Köszönöm! – feleltem, s egy lágy csókra húztam magamhoz. Amint ajkai a sajátoméhoz értek, rájöttem, hogy már milyen régen csókoltam meg, s nem értem be egy egyszerű, de kellemes csókkal, sokkal szenvedélyesebbre váltottam, de hamar észrevettem, hogy ő is hasonlóképpen reagált. Egy pillanatra elvesztettem a fejem, de amint megéreztem, hogy elkezdi lazítani a törülközőt körülöttem, észhez tértem. – Ne! Ne most!
- Miért? – kérdezte, miközben a nyakammal volt elfoglalva.
- Mi van, ha valaki meghallja?
- Majd halkak leszünk. – mosolygott fel rám zsiványan. Igen, tudom ez gyenge volt még tőlem is.
- És mi van, ha ránk nyitnak?
- Mindenki alszik már, különben is látják, hogy van bent valaki, majd a másikhoz mennek. – felelte, és ismét visszatért a nyakam kényeztetéséhez. – Egyéb?
- Nem, nincs több ellenvetésem. – mosolyodtam el, s húztam magamhoz.
- A frászt hoztad rám! – korholtam le.
- Ne haragudj! – mondta olyan érzékenyen, hogy egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez csak az ijedelmemnek szól.
- Nem haragszom… te is tudod, hogy nem tudnék sokáig haragudni rád… és azt hiszem, én is túlreagáltam egy kicsit és… - kezdtem bele, de az egyik ujját a számra tette, ezzel belém fojtva a szót.
- Nem, tényleg… igazad volt. – mondta ki, s a szívem olyan vad kalapálásba kezdett, hogy kételkedtem benne, hogy a helyén marad. Nem igazán értettem a reakcióm, de éreztem, hogy a boldogság végigjárja a testem.
- Köszönöm! – feleltem, s egy lágy csókra húztam magamhoz. Amint ajkai a sajátoméhoz értek, rájöttem, hogy már milyen régen csókoltam meg, s nem értem be egy egyszerű, de kellemes csókkal, sokkal szenvedélyesebbre váltottam, de hamar észrevettem, hogy ő is hasonlóképpen reagált. Egy pillanatra elvesztettem a fejem, de amint megéreztem, hogy elkezdi lazítani a törülközőt körülöttem, észhez tértem. – Ne! Ne most!
- Miért? – kérdezte, miközben a nyakammal volt elfoglalva.
- Mi van, ha valaki meghallja?
- Majd halkak leszünk. – mosolygott fel rám zsiványan. Igen, tudom ez gyenge volt még tőlem is.
- És mi van, ha ránk nyitnak?
- Mindenki alszik már, különben is látják, hogy van bent valaki, majd a másikhoz mennek. – felelte, és ismét visszatért a nyakam kényeztetéséhez. – Egyéb?
- Nem, nincs több ellenvetésem. – mosolyodtam el, s húztam magamhoz.
Az ágyban fekve még
mindig nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, s nemcsak boldog, hanem
izgatott is voltam. No, persze a tény, hogy mindent megbeszéltünk, alapból elégedettséggel
töltött el, de olyan tulajdonságát mutatta meg, ami roppantmód tetszett. Régen
nem mert ekkora kockázatot vállalni, s most nemhogy vállalta, még ő vett rá a
dologra. Ez tetszett. Méghozzá nagyon, bár egy apró, ám nem elhanyagolható
dolog még az ő fejéből is kiment, s ha nincs bent a neszesszeres táskám, akkor
fuccsa az egésznek, akármennyire is egymásra hangolódtunk. Megpróbáltam
elterelni a gondolataimat az együtt töltött percekről, mert olyannyira
pezsegtem még mindig, hogy csak a szobában alvó Make tartott vissza attól, hogy
felpattanjak, és átmenjek Taylor-hoz. Inkább a holnapra gondoltam. Vártam a
reggelt, bár kissé féltem, hogy le fogunk bukni a család előtt, s ez nem tett
volna jót a kapcsolatunknak, az biztos. Ezen elmélkedve sikerült elaludnom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése