Sziasztok!!
Megérkezett az új rész, igaz kicsit késve. Azt hiszem nem is fűzök hozzá mást, kellemes olvasást, ha van kedvetek, komizzatok!!
Megérkezett az új rész, igaz kicsit késve. Azt hiszem nem is fűzök hozzá mást, kellemes olvasást, ha van kedvetek, komizzatok!!
Puszi, Ariel
Azonnal felpattantam, s a kanapé támlájához hátráltam.
A szívem még mindig vadul kalapált, s mikor szomorú arcára néztem,
megszólaltam.
- Ne játssz velem! - mondtam kissé mérgesen, mire felállt, s közelebb lépett.
- Szerinted azt teszem?
- Barátok nem csókolóznak! Én elhiszem, hogy most éled ki magad, és az egyéjszakás kalandok jelentik neked a boldogságot, de én... nem tudom, hogy gondolhattad, hogy belemegyek ebbe.
- Hülye voltam, hogy azt hittem, te is...
- Én... – vágtunk egymás szavába.
- Sosem tudnék veled játszani... - lépett még közelebb, így már alig pár centi volt köztünk. - És... megértem, ha te nem szeret...
- Hát nem érted, miről beszélek?! Én nem tudok csak a barátod lenni! - bukott ki belőlem, s ahogy felnéztem a szemébe, elvesztem. Teljesen másra számítottam, de ismertem ezt a csillogást, tudtam mit jelent. A gyomrom megremegett, a lábam majd' összecsuklott alattam, ugyanakkor nem értettem az egészet, hiszen ez idáig azt hittem, ő már tovább lépett. Arca fokozatosan közeledett felém, de ismét megfagytam, noha gondolataim száguldoztak, a testemet nem voltam képes irányítani. Mikor lágyan hozzám érintette a száját, én még mindig csak álltam, s csak akkor tértem magamhoz igazán, amikor valószínűleg megunta tétlenségem, s nyelvével is immáron beszállva a táncba, finoman masszírozni kezdte az enyémet.
Nem gondolkoztam tovább, átadtam magam a pillanatnak, s hagytam, hogy a testemben végigáramoljon a jóleső érzés, melytől madarat is lehetett volna velem fogatni. Az időérzékem elhagyott, így nem tudom hány perc telhetett el, mikor szétváltunk, s én még mindig behunyt szemmel álltam.
- Én sem tudok, csak a barátod lenni. - suttogta a fülembe, s ölelt magához szorosan, mintha sosem akarna elengedni. Egy hosszú perc után azonban elhúzódtam tőle (már amennyire az sikerült a kanapénak dőlve) és a szemébe néztem, mely még mindig ugyanúgy csillogott.
- Nem tehetjük ezt. Mármint... nem tehetem ezt veled. - nyögtem ki a fájdalmas szavakat.
- Ne gyere nekem azzal, hogy a házasság, vagy a gyerek miatt. Még mindig szeretlek, és ezen semmi sem változtat. Nem sürgős nekem a családalapítás, ráadásul te is elismerted, hogy egyszer akarsz majd gyereket. Nekem te kellesz, nem más! - mondta lágyan, ugyanakkor láttam a hevességet is az arcán.
- Honnan tudod, hogy így fogod gondolni ezt később is? Mi a garancia arra, hogy nem változik meg a véleményed?
- Honnan tudod, hogy nem fogom így gondolni? Ugyan, értsd meg, hogy én akkor leszek a legboldogabb, ha velem vagy. Láthatod, hogy nem tudunk szimplán barátok lenni, és... talán ha megpróbálnánk megint, akkor ugyanúgy szeretnél, mint...
- Öt és fél év távlatából sem szeretlek kevésbé. De...
- Ron, nincs de! Csak... hagyjuk, hogy megtörténjenek a dolgok, oké?
- Ez nem olyan egyszerű!
- De az. Az lesz, mert szeretjük egymást még mindig. - hajolt közelebb, pontosan tudta, hogy el fogom veszíteni a józan gondolkodási képességem, ha ezt csinálja.
- Kérlek, ne csináld ezt. Csak... jobb lenne, ha nem találkoznánk inkább. - nyöszörögtem.
- Én pedig azt mondom, ne kínozzuk tovább egymást... - suttogta, s ismét lecsapott az ajkaimra, de ezúttal azonnal partnerre talált. Nem tiltakoztam, kíméletlenül visszacsókoltam, s kezeimet a nyaka köré fontam, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Vágytam rá, s az elhatározásom eddig tartott, mostmár nem tudtam ellenkezni ellene, hiszen eddig az adott reményt, hogy boldog lehet nélkülem, mással jobb élete lesz. De be kellett látnom, ez nem így van. Egymás nélkül nem tudtunk boldogok lenni, ez egyértelműen kiderült. Finoman a derekamra csúsztatta a kezét, s kipréselte a köztünk lévő maradék távolságot, aminek most rendkívül örültem, mindeközben egyik kezemmel a hajába túrtam, míg a másikkal még mindig szorosan öleltem. A vágy egyre csak nőt bennem, csókunk is egyre forróbb lett.
Elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni, s tekintete jóformán perzselt.
- Akarlak! - mondta hatarozottan. - Most! - tette még hozzá, s feleletem egy újabb szenvedélyes tánc kezdete volt. Jóleső csókjaival a nyakamat is elhalmozta, ajkai oda-vissza jártak a kulcscsontom és a szám széle között, kínzott ezzel, de édes kínzás volt, ám pár perc múltán nem bírtam tovább, s két kezemmel megfogva az arcát, magamhoz húztam. Belemosolygott a csókunkba, de ismét akcióba lendült, kezét végighúzta az oldalamon, egészen le a combomig, s először finoman simogatta, majd belemarkolt, s felrántotta a csípőjéhez, így körülfontam a lábaimmal. Lassan indult el a szoba felé, miközben csókunkat csak akkor szakítottuk meg, amikor levette rólam a felsőm. Az ajtót a lábával rúgta be maga mögött, így kellemes félhomály volt a szobában, s az ágyhoz érve óvatosan tett le, majd még térdelve lekapta magáról a pólót, s ledobta a földre. Ismét egy csókban forrtunk össze, kezével finoman masszírozni kezdte a mellem, majd felfedező útra indult, s lágy csókokkal hintette be a nyakam, lejjebb haladva a mellem, s a hasam. Itt elidőzött egy kicsit, majd kicsatolta az övem, kigombolta a nadrágom s a zoknimmal együtt lerántotta rólam. Még mindig nem elégelte meg a csókokat, egészen a bokámtól a combomig elhalmozott velük, majd ismét a felsőtestem. Ahogy a számhoz ért, kigomboltam a nadrágját, ami már egyre szűkösebbé vált, s a lábammal toltam le, de mivel teljesen nem tudtam levenni róla, besegített. Egy könnyű mozdulattal kipattintotta a melltartóm kapcsát, így azt gyorsan levette rólam, s miközben a nyakamnál időzött el, belemarkolt az immáron csupasz halmokba, ami egy sóhajt váltott ki belőlem. Ezután a keze alsóbb régiókhoz kalandozott, először csak egy ujjal, majd kettővel kényeztetett, már-már akadozva vettem a levegőt, így megszabadítottam őt az utolsó anyagtól is, ami takarta a testét, s ő sem teketóriázott, finoman lehúzta rólam a textilt ami közénk állt, s először a belsőcombom, majd kicsit feljebb haladva nőiességem legfőbb pontját kezdte kényeztetni a nyelvével. Éreztem, hogy a vágy nőttön-nő iránta, a jóleső érzés miatt a légzésem felgyorsult s csak akadozva jutott a tüdőmbe oxigén, egész testemben remegtem. Feljebb haladt, s mikor teljesen nekem feszült éreztem, hogy már ő is ugyanannyira vágyik rám, mint én rá.
- Várj! - nyögtem bele csókunkba, mire a nyakamat kezdte kényeztetni.
- Mi a baj? - kérdezte két csók között.
- Kell óvszer. - mondtam ki végül.
- Nem szeded a gyógyszert? - kíváncsiskodott, de az éjjeliszekrénye fiókjába nyúlt, s felhúzott egyet.
- Már nem. De most nem ez a lényeg. - néztem fel rá, mire pajzán mosoly terült szét arcán, s visszasimult hozzám, majd egy perc után belém hatolt. Először lágyan ringatózott, majd egyre gyorsabban, s éreztem, hogy hamarosan elönt a mámor, így csípőjéhez nyúltam, s óvatosan megfékeztem, ezzel kinyújtva a gyönyörig tartó édes utat. Megpróbáltam fordítani a helyzeten, de nem hagyta, továbbra is ő irányított, ami rendkívül tetszett.
Nem sokkal később azonban ismét rákapcsolt, s immáron hagytam, hogy a mámor kapuját átlépve elöntsön előbb engem, majd pár másodperccel később, érezhetően őt is az extázis. Pihegve gördült mellém, magunkra húztam a plédet, s először felfelé nézett, majd felém fordult, s boldogan mosolygott.
- Félre ne értsd, de ez is hiányzott. Mármint senkivel sem volt ilyen jó.
- Félre ne értsd, de nekem is hiányzott.
- Azt mondják, a szerelem megspékeli a dolgot. - húzódott hozzám, s adott a számra egy apró puszit.
- Aki ezt mondja, igaza lehet. - mosolyogtam, s csak egy perc múltán szólaltam meg újra. - Még mindig szeretesz irányítani. - somolyogtam még mindig.
- Te meg még mindig szereted, hogy szeretek irányítani. - kuncogott.
- Hát, egy férfit szeretnék az ágyban, nem egy kislányt. - nevettem fel.
- Elég furcsa lenne... de... miért nem szeded a gyógyszert? Mármint, nem zavar, csak kérdezem.
- Miután Liam-mel szétmentünk, még két hónapig szedtem, de rájöttem, hogy felesleges. Tudod... nekem az egyéjszakás kalandok nem fekszenek, no meg időm sem lett volna rá, amennyit eljárok mostanaban bulizni.
- Értem.
- És ha nem bánod, akkor nem is kezdeném el újra. Teljesen felborítja még az alacsony hormontartalmú is a szervezetem. - hazudtam.
- Nekem így is megfelel. - kacsintott, majd kikelt mellőlem, felkapcsolta az éjjeli világítást és kiment a fürdőbe. Már én is ki akartam menni, de mivel beszelgetni kezdtünk, elmaradt. Ahogy visszaért, magam köré csavartam a plédet, és én is kimentem, ám amikor kiléptem a fürdőből, az ágyon fekve nevetett. Végignéztem magamon, hogy miért röhöghet, de semmit sem láttam.
- Mi az? - sétáltam vissza, s feküdtem le mellé.
- Te komolyan szégyenlős lettél előttem? - húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Én csak... tudom, hogy szerinted túl vékony vagyok, nem akartam, hogy...
- Hát akkor jól figyelj! - gördült ismét fölém. - Imádom ezt a gyönyörű szempárt, ami ismét úgy csillog, ahogy én szeretem. - adott mindkét szememre egy apró csókot. - A fejed, amivel gondolkozol, és nem csak egy liba vagy. - adott puszit a homlokomra. - A telt ajkaid, amivel úgy csókolsz, mint senki és... még sok minden jó dolgot csinálsz úgy, mint senki más. - kuncogott.
- Hé! - csaptam a hátára, de ide is kaptam egy csókot.
- A kecses nyakad, amit úgy tudsz nyújtogatni, ha valamire kíváncsi vagy. - ismét egy csók, majd lejjebb húzta a plédet rólam.
- A csontos vallaid, ami mostantól mindig itt lesz nekem, ha szükségem van rá. - mondta, majd mindkét vállamra egy csókot adott, s már nem bírtam ki mosolygás nélkül.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha bizonyos részeket kihagyok az elemzésből, különben még nagyobb baleset ér... - nevetett fel, de csak somolyogva vállat vontam. - A vékony, ám izmos karod, amivel olyan szorosan ölelsz magadhoz. - csókolgatta végig az egyik karom. - A kezed, amivel simogatsz. - újabb csók. - A kockás hasad, ami nagyon kis girnya, de dolgozhatunk rajta, ám így is imádom. - puszilta körül a köldököm.
- A hosszú lábaid, melyekkel körülölelsz, s amit éjjel mindig rám teszel, mintegy birtoklásképp. - vigyorgott föl, s valóban tetszhetett neki a dolog, majd egy csókot hintett arra is, s mellem feküdt, de alkarján támaszkodott, így arca rendkívül közel volt. - De legfőképp imádlak téged, már nagyon hosszú ideje. - csókolt meg hosszan, s mikor elváltunk, csak néztünk egymásra, de nem tudtuk abbahagyni a mosolygást. Éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, így mellkasára hajtottam a fejem, a lábam keresztülvetettem rajta pont úgy, ahogy mondta, egyik kezemet a hasara tettem, visszahúztam magunkra a plédet, s hagytam, hogy a hajammal játsszon. Valószínűleg ő is kómás lehetett, mert kis idő múlva abba is hagyta, s teste kezdett elernyedni, kezét a hátamon pihentette.
- Tay. - suttogtam, s néztem fel az arcára.
- Hmm? - kérdezte csukott szemmel.
- Valamit kihagytal.
- Igen?
- Igen. A szívem... a szívem, ami… ami azt hiszem mindig is nálad volt. - mondtam még mindig halkan, ekkor szemét kinyitotta, s egy rövid, ám annál édesebb csókra lehajolt hozzám.
- Én is szeretlek. Tiszta szívemből. - mosolyodott el, majd párpercnyi szemezés után ismét lehajtottam a fejem, s hagytam, hogy elnyomjon az álom...
- Ne játssz velem! - mondtam kissé mérgesen, mire felállt, s közelebb lépett.
- Szerinted azt teszem?
- Barátok nem csókolóznak! Én elhiszem, hogy most éled ki magad, és az egyéjszakás kalandok jelentik neked a boldogságot, de én... nem tudom, hogy gondolhattad, hogy belemegyek ebbe.
- Hülye voltam, hogy azt hittem, te is...
- Én... – vágtunk egymás szavába.
- Sosem tudnék veled játszani... - lépett még közelebb, így már alig pár centi volt köztünk. - És... megértem, ha te nem szeret...
- Hát nem érted, miről beszélek?! Én nem tudok csak a barátod lenni! - bukott ki belőlem, s ahogy felnéztem a szemébe, elvesztem. Teljesen másra számítottam, de ismertem ezt a csillogást, tudtam mit jelent. A gyomrom megremegett, a lábam majd' összecsuklott alattam, ugyanakkor nem értettem az egészet, hiszen ez idáig azt hittem, ő már tovább lépett. Arca fokozatosan közeledett felém, de ismét megfagytam, noha gondolataim száguldoztak, a testemet nem voltam képes irányítani. Mikor lágyan hozzám érintette a száját, én még mindig csak álltam, s csak akkor tértem magamhoz igazán, amikor valószínűleg megunta tétlenségem, s nyelvével is immáron beszállva a táncba, finoman masszírozni kezdte az enyémet.
Nem gondolkoztam tovább, átadtam magam a pillanatnak, s hagytam, hogy a testemben végigáramoljon a jóleső érzés, melytől madarat is lehetett volna velem fogatni. Az időérzékem elhagyott, így nem tudom hány perc telhetett el, mikor szétváltunk, s én még mindig behunyt szemmel álltam.
- Én sem tudok, csak a barátod lenni. - suttogta a fülembe, s ölelt magához szorosan, mintha sosem akarna elengedni. Egy hosszú perc után azonban elhúzódtam tőle (már amennyire az sikerült a kanapénak dőlve) és a szemébe néztem, mely még mindig ugyanúgy csillogott.
- Nem tehetjük ezt. Mármint... nem tehetem ezt veled. - nyögtem ki a fájdalmas szavakat.
- Ne gyere nekem azzal, hogy a házasság, vagy a gyerek miatt. Még mindig szeretlek, és ezen semmi sem változtat. Nem sürgős nekem a családalapítás, ráadásul te is elismerted, hogy egyszer akarsz majd gyereket. Nekem te kellesz, nem más! - mondta lágyan, ugyanakkor láttam a hevességet is az arcán.
- Honnan tudod, hogy így fogod gondolni ezt később is? Mi a garancia arra, hogy nem változik meg a véleményed?
- Honnan tudod, hogy nem fogom így gondolni? Ugyan, értsd meg, hogy én akkor leszek a legboldogabb, ha velem vagy. Láthatod, hogy nem tudunk szimplán barátok lenni, és... talán ha megpróbálnánk megint, akkor ugyanúgy szeretnél, mint...
- Öt és fél év távlatából sem szeretlek kevésbé. De...
- Ron, nincs de! Csak... hagyjuk, hogy megtörténjenek a dolgok, oké?
- Ez nem olyan egyszerű!
- De az. Az lesz, mert szeretjük egymást még mindig. - hajolt közelebb, pontosan tudta, hogy el fogom veszíteni a józan gondolkodási képességem, ha ezt csinálja.
- Kérlek, ne csináld ezt. Csak... jobb lenne, ha nem találkoznánk inkább. - nyöszörögtem.
- Én pedig azt mondom, ne kínozzuk tovább egymást... - suttogta, s ismét lecsapott az ajkaimra, de ezúttal azonnal partnerre talált. Nem tiltakoztam, kíméletlenül visszacsókoltam, s kezeimet a nyaka köré fontam, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Vágytam rá, s az elhatározásom eddig tartott, mostmár nem tudtam ellenkezni ellene, hiszen eddig az adott reményt, hogy boldog lehet nélkülem, mással jobb élete lesz. De be kellett látnom, ez nem így van. Egymás nélkül nem tudtunk boldogok lenni, ez egyértelműen kiderült. Finoman a derekamra csúsztatta a kezét, s kipréselte a köztünk lévő maradék távolságot, aminek most rendkívül örültem, mindeközben egyik kezemmel a hajába túrtam, míg a másikkal még mindig szorosan öleltem. A vágy egyre csak nőt bennem, csókunk is egyre forróbb lett.
Elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni, s tekintete jóformán perzselt.
- Akarlak! - mondta hatarozottan. - Most! - tette még hozzá, s feleletem egy újabb szenvedélyes tánc kezdete volt. Jóleső csókjaival a nyakamat is elhalmozta, ajkai oda-vissza jártak a kulcscsontom és a szám széle között, kínzott ezzel, de édes kínzás volt, ám pár perc múltán nem bírtam tovább, s két kezemmel megfogva az arcát, magamhoz húztam. Belemosolygott a csókunkba, de ismét akcióba lendült, kezét végighúzta az oldalamon, egészen le a combomig, s először finoman simogatta, majd belemarkolt, s felrántotta a csípőjéhez, így körülfontam a lábaimmal. Lassan indult el a szoba felé, miközben csókunkat csak akkor szakítottuk meg, amikor levette rólam a felsőm. Az ajtót a lábával rúgta be maga mögött, így kellemes félhomály volt a szobában, s az ágyhoz érve óvatosan tett le, majd még térdelve lekapta magáról a pólót, s ledobta a földre. Ismét egy csókban forrtunk össze, kezével finoman masszírozni kezdte a mellem, majd felfedező útra indult, s lágy csókokkal hintette be a nyakam, lejjebb haladva a mellem, s a hasam. Itt elidőzött egy kicsit, majd kicsatolta az övem, kigombolta a nadrágom s a zoknimmal együtt lerántotta rólam. Még mindig nem elégelte meg a csókokat, egészen a bokámtól a combomig elhalmozott velük, majd ismét a felsőtestem. Ahogy a számhoz ért, kigomboltam a nadrágját, ami már egyre szűkösebbé vált, s a lábammal toltam le, de mivel teljesen nem tudtam levenni róla, besegített. Egy könnyű mozdulattal kipattintotta a melltartóm kapcsát, így azt gyorsan levette rólam, s miközben a nyakamnál időzött el, belemarkolt az immáron csupasz halmokba, ami egy sóhajt váltott ki belőlem. Ezután a keze alsóbb régiókhoz kalandozott, először csak egy ujjal, majd kettővel kényeztetett, már-már akadozva vettem a levegőt, így megszabadítottam őt az utolsó anyagtól is, ami takarta a testét, s ő sem teketóriázott, finoman lehúzta rólam a textilt ami közénk állt, s először a belsőcombom, majd kicsit feljebb haladva nőiességem legfőbb pontját kezdte kényeztetni a nyelvével. Éreztem, hogy a vágy nőttön-nő iránta, a jóleső érzés miatt a légzésem felgyorsult s csak akadozva jutott a tüdőmbe oxigén, egész testemben remegtem. Feljebb haladt, s mikor teljesen nekem feszült éreztem, hogy már ő is ugyanannyira vágyik rám, mint én rá.
- Várj! - nyögtem bele csókunkba, mire a nyakamat kezdte kényeztetni.
- Mi a baj? - kérdezte két csók között.
- Kell óvszer. - mondtam ki végül.
- Nem szeded a gyógyszert? - kíváncsiskodott, de az éjjeliszekrénye fiókjába nyúlt, s felhúzott egyet.
- Már nem. De most nem ez a lényeg. - néztem fel rá, mire pajzán mosoly terült szét arcán, s visszasimult hozzám, majd egy perc után belém hatolt. Először lágyan ringatózott, majd egyre gyorsabban, s éreztem, hogy hamarosan elönt a mámor, így csípőjéhez nyúltam, s óvatosan megfékeztem, ezzel kinyújtva a gyönyörig tartó édes utat. Megpróbáltam fordítani a helyzeten, de nem hagyta, továbbra is ő irányított, ami rendkívül tetszett.
Nem sokkal később azonban ismét rákapcsolt, s immáron hagytam, hogy a mámor kapuját átlépve elöntsön előbb engem, majd pár másodperccel később, érezhetően őt is az extázis. Pihegve gördült mellém, magunkra húztam a plédet, s először felfelé nézett, majd felém fordult, s boldogan mosolygott.
- Félre ne értsd, de ez is hiányzott. Mármint senkivel sem volt ilyen jó.
- Félre ne értsd, de nekem is hiányzott.
- Azt mondják, a szerelem megspékeli a dolgot. - húzódott hozzám, s adott a számra egy apró puszit.
- Aki ezt mondja, igaza lehet. - mosolyogtam, s csak egy perc múltán szólaltam meg újra. - Még mindig szeretesz irányítani. - somolyogtam még mindig.
- Te meg még mindig szereted, hogy szeretek irányítani. - kuncogott.
- Hát, egy férfit szeretnék az ágyban, nem egy kislányt. - nevettem fel.
- Elég furcsa lenne... de... miért nem szeded a gyógyszert? Mármint, nem zavar, csak kérdezem.
- Miután Liam-mel szétmentünk, még két hónapig szedtem, de rájöttem, hogy felesleges. Tudod... nekem az egyéjszakás kalandok nem fekszenek, no meg időm sem lett volna rá, amennyit eljárok mostanaban bulizni.
- Értem.
- És ha nem bánod, akkor nem is kezdeném el újra. Teljesen felborítja még az alacsony hormontartalmú is a szervezetem. - hazudtam.
- Nekem így is megfelel. - kacsintott, majd kikelt mellőlem, felkapcsolta az éjjeli világítást és kiment a fürdőbe. Már én is ki akartam menni, de mivel beszelgetni kezdtünk, elmaradt. Ahogy visszaért, magam köré csavartam a plédet, és én is kimentem, ám amikor kiléptem a fürdőből, az ágyon fekve nevetett. Végignéztem magamon, hogy miért röhöghet, de semmit sem láttam.
- Mi az? - sétáltam vissza, s feküdtem le mellé.
- Te komolyan szégyenlős lettél előttem? - húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Én csak... tudom, hogy szerinted túl vékony vagyok, nem akartam, hogy...
- Hát akkor jól figyelj! - gördült ismét fölém. - Imádom ezt a gyönyörű szempárt, ami ismét úgy csillog, ahogy én szeretem. - adott mindkét szememre egy apró csókot. - A fejed, amivel gondolkozol, és nem csak egy liba vagy. - adott puszit a homlokomra. - A telt ajkaid, amivel úgy csókolsz, mint senki és... még sok minden jó dolgot csinálsz úgy, mint senki más. - kuncogott.
- Hé! - csaptam a hátára, de ide is kaptam egy csókot.
- A kecses nyakad, amit úgy tudsz nyújtogatni, ha valamire kíváncsi vagy. - ismét egy csók, majd lejjebb húzta a plédet rólam.
- A csontos vallaid, ami mostantól mindig itt lesz nekem, ha szükségem van rá. - mondta, majd mindkét vállamra egy csókot adott, s már nem bírtam ki mosolygás nélkül.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha bizonyos részeket kihagyok az elemzésből, különben még nagyobb baleset ér... - nevetett fel, de csak somolyogva vállat vontam. - A vékony, ám izmos karod, amivel olyan szorosan ölelsz magadhoz. - csókolgatta végig az egyik karom. - A kezed, amivel simogatsz. - újabb csók. - A kockás hasad, ami nagyon kis girnya, de dolgozhatunk rajta, ám így is imádom. - puszilta körül a köldököm.
- A hosszú lábaid, melyekkel körülölelsz, s amit éjjel mindig rám teszel, mintegy birtoklásképp. - vigyorgott föl, s valóban tetszhetett neki a dolog, majd egy csókot hintett arra is, s mellem feküdt, de alkarján támaszkodott, így arca rendkívül közel volt. - De legfőképp imádlak téged, már nagyon hosszú ideje. - csókolt meg hosszan, s mikor elváltunk, csak néztünk egymásra, de nem tudtuk abbahagyni a mosolygást. Éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, így mellkasára hajtottam a fejem, a lábam keresztülvetettem rajta pont úgy, ahogy mondta, egyik kezemet a hasara tettem, visszahúztam magunkra a plédet, s hagytam, hogy a hajammal játsszon. Valószínűleg ő is kómás lehetett, mert kis idő múlva abba is hagyta, s teste kezdett elernyedni, kezét a hátamon pihentette.
- Tay. - suttogtam, s néztem fel az arcára.
- Hmm? - kérdezte csukott szemmel.
- Valamit kihagytal.
- Igen?
- Igen. A szívem... a szívem, ami… ami azt hiszem mindig is nálad volt. - mondtam még mindig halkan, ekkor szemét kinyitotta, s egy rövid, ám annál édesebb csókra lehajolt hozzám.
- Én is szeretlek. Tiszta szívemből. - mosolyodott el, majd párpercnyi szemezés után ismét lehajtottam a fejem, s hagytam, hogy elnyomjon az álom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése