4. Rewriting

Sziasztok!
Itt az új rész, remélem tetszeni fog. Annyit mondanék még, hogy sajnálom, hogy nem tudok most senkinek sem komizni, de ettől függetlenül, amikor van időm, akkor azért olvaslak titeket, és majd pótlom az elmaradásom! ;)

09.11-e van, vagyis 10 éve már, hogy New York-ban lerombolták a World Trade Center ikertornyait. A terrortámadásban 2800-an veszítették életük, ezzel a pár sorral szeretnék megemlékezni róluk.

Aki esetleg nem látta Robert Pattinson Remember Me (Emlékezz rám) című filmjét, annak ajánlani tudom, nem igazán a terrortámadásról szól, de egyértelműen fontos szerepet tölt be. Továbbá kiemelném „A Untited 93-as” című dokudrámát (katasztrófafilm), mely a lehető legélethűbben ábrázolja az eseményeket.

Zárom soraim, kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!

Puszi, Ariel

Ronnie szemszög

Az elmúlt nap jókedvével indultam el a forgatásra, hiszen a tegnapi nap, egy kis malőrt leszámítva, jobban sikerült, mint reméltem.
Miután elköszöntem tőlük és Taylor-ral megbeszéltük, hogy átjön értem reggel kilencre, hazamentem, s izgatottan aludtam el, a másnapi hajókázás miatt.
A reggeli ébredés könnyebben ment, mint vártam, s a fürdőszobai teendők elvégzése után előkerestem egy bikinit, s fölé egy laza ruhát vettem, amit könnyen ledobhatok, ha arra kerül a sor, hogy tudunk napozni, vagy még esetleg úszni is, s ezután a konyhába mentem és bekaptam pár falatot, majd eltettem néhány élelmiszert, hogy a kajára ne legyen gondunk, illetve üdítőt is. Mire ezzel végeztem, már hallottam a telefonom búgását, ami csak azt jelezhette, hogy ideje lemennem.

A hajókázást rendkívül élveztem, hiszen nemcsak sokat beszélgettünk a “régi szép időkről”, de még a jelenlegi terveinkről, a mostani életünkről is tudtunk, illetve, hogy mi történt az elmúlt öt és fél évben. Persze volt olyan, amiről kölcsönösen tudtunk, de így a saját szemszögünkből mondhattuk el egymásnak. Ugyan az első pillanatban, amikor felvetettem ezt a “legyünk barátok” dolgot, féltem tőle, hiszen én nem csak a barátságára vágytam, de utólag nem bántam meg, mert így a közelében lehetek. A nap végére mindketten elfáradtunk, az elköszönés sikerült kicsit különösre. A kocsiban ülve egy perc hallgatás után hozzam hajolt, így megöleltem, s hosszú percekig csak öleltük egymást, a szívem hevesen vert, s éreztem, hogy olyat fogok tenni, amit nem kellene. Finoman elhúzódtam tőle, de csak pont annyira, hogy arcunkat egy centi válassza el, s tekintetéből próbáltam kiolvasni, hogy ő mit akar, s érdekes módon, nem húzódott el. Ennek az idilli állapotnak a telefonom csörgése vetett véget, így elhúzódtam, s intettem még neki egyet, majd kiszállva az autójából felvettem a telefonom és felsiettem a lakásomba.

Még mindig nem értettem az egészet, boldog voltam, hogy vele lehettem, de muszáj lesz nagyobb önuralmat gyakorolnom, hogy nehogy ismét ilyen helyzetbe kerüljünk, hiszen elég hülyén venné ki magát, ha megcsókolnám. Egész nap éreztem, hogy bejön neki ez a barátság dolog, s ő nem is akar ennél többet. De ennek így kell lennie ahhoz, hogy boldog lehessen. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, hogy mi lesz akkor, ha ismét barátnője lesz. Nem tudtam elképzelni, hogy hármasban megyünk el valahová, mert még a gondolatától is fájt a szívem.
Mindenesetre jól ereztem magam, már csak a forgatás miatt is. Ugyan az albumra kerülő számok listája még nincs kész, de abban biztos voltam, hogy ez a dal rákerül, már amikor felvettük, akkor imádtam.

Ahogy a megbeszélt stúdióhoz értem, azonnal megkezdtük a munkát, majd a külső forgatási helyszínekre mentünk, s ott folytattuk. Lényegében nem egy kimondottan tartalmas klipnek ígérkezett, de reggel kilenctől este tízig forgattunk, kisebb-nagyobb szünetekkel, s mivel nem sikerült még így sem befejezni, másnap is fel kellett kelnem aránylag korán.

~*~

A tervezettek szerint, ebedre már elkészültünk, így hazafelé vettem az irányt, majd egy gyors zuhany és kaja után a stúdióba mentem, hogy egyeztessünk, illetve folytassuk a felvételeket.

~**~

A reggeli kelés ellenére, ami most tulajdonkeppen hajnali fél hatot jelentett, egészen jó kedvem volt, vártam már, hogy újra a dalokba vessem magam. Rengeteg olyan számot énekeltem fel, melyet nem én írtam, s valószínűleg most ezek közül fogunk választani, ugyanis a legújabb szerzeményeim elég silányak voltak, legalábbis az eddigiekhez képest.
Mikor beértem és egyeztettük, hogy ma melyik dal következik, a reggelimmel leültem a kanapéra, és olvasni kezdtem a szöveget, illetve a demó ment közben. Tetszett a dal, de valahogy a refrénnel nem voltam elégedett, így papírt és tollat fogtam, és elkezdtem átírni a szöveget. A dal amúgy is kissé provokatív volt, de belecsempészve a saját tapasztalataimat immáron elégedett voltam vele, s ahogy a reggelim is befejeztem, azonnal a stúdióterembe mentem, hogy felvegyük. Amikor elkezdődött, minden simán ment, de ahogy a refrén következett, láttam Andrew es Jermaine, vagyis a dal producereinek arcán, hogy vadul ellenőrzik a szöveget, s értetlenül néznek egymásra, majd lekapcsoljak a zenét.
- Ronnie, megmagyaráznád, hogy mi ez?
- Ez az a változat, amit hajlandó vagyok felénekelni, a refrént írtam csak át.
- Csak? Mégis hogy gondoltad? Talán előbb egyeztetnünk kellett volna! - mondta dühösen Andrew.
- Nem gondolom. - feleltem nyugodtan.
- Kijönnél egy percre? - kérdezte, mire csak úgy tettem, ahogy kérte, s megálltam elöttük.
- Ez a mi dalunk, és ha nem tetszik, akkor szólhattál volna. - mondta komolyan Jermaine.
- Ha szólok, mi történik? Azt mondjátok, hogy majd megszeretem. Higgyétek el, tetszik a dal, jó a ritmusa, de a refrén nem az enyém. Ha pedig nem felel meg nektek így, akkor nem éneklem fel. Ennyi. Nyugodtan odaadhatjatok másnak. - vontam vállat, azzal visszavonultam a stúdióba. Nem értettem, hogy miért ne formálhatnám a sajátommá a dalt, mindenesetre annyira nem érdekelt. Mosolyogva figyeltem, ahogy beszélnek, majd Andrew felpattan, s elviharzik. Talan tíz perc telt el, mikor visszajött, s az orrnyergét durván masszírozva visszaül a székébe, s elindítja a zenét. Gondoltam, hogy felmegy árulkodni, de azt is tudtam, hogy nekem nagyobb szavam van már, mintsem, hogy valami gond legyen ebből. Noha utáltam visszaélni ezzel, nem bírtam őket, már az eloző felvételemnél is akadékoskodtak.

A nap további részében meg két dalt sikerült felvennünk, s kilépve a friss levegőre éreztem, hogy megmordul a gyomrom. Elővettem a mobilom, hogy megnézzem, mennyi lehet az idő, de meglepődve figyeltem a kijelzőn, hogy három nem fogadott hívásom van Taylor-tól. Már fél hat is elmúlt, s ő még egy után hívott, így gyorsan rányomtam a hívás gombra, s a kocsimba beülve vártam, hogy felvegye.
- Szia Ron, már vártam, hogy hívj. Jól vagy?
- Szia. - mosolyodtam el. - Persze, semmi bajom, csak melóztam, ott meg le vagyok halkítva, ráadásul még kint is hagytam a mobilom.
- Értem. - nevetett.
- Szóval, miért kerestél?
- Csak gondoltam, hogy átugorhatnál, vagy átmehetnek én. - ajánlotta fel, s kissé meglepődtem ezen, de mivel szörnyen éhes voltam, az utóbbi lehetőség jobban tetszett.
- Gyere te. Körülbelül tizenöt perc múlva otthon vagyok.
- Oké, akkor ott találkozunk. Vigyek valamit?
- Csak magadat hozd.
- Jól van. - kuncogott.
- Várlak! - mondtam még.
- Ha te érsz oda előbb. - mondta zsiványan, így azonnal gyújtást adtam, s letettem a telefont...