Miután én végeztem, Tay váltott a fürdőben, s még pár dolgot
elintéztem, többek közt felhívtam Kimet, hogy a hogyléte felől érdeklődjem,
illetve megköszönjem neki a dolgot, majd Karent is, hogy mi a helyzet vele, de
ő gyorsan letette, címszóval, én most pihenjek. Ez után még pár fontosabb
e-mailre válaszoltam.
- Gyere, menjünk aludni – húzott fel Tay a lap-top elől.
- Azonnal – mosolyodtam el, és a küldés gombra kattintottam, majd a kikapcsolásra. Felkaptam a mappát, amit még Adeline adott, majd az ágy felé vettem az irányt. Taylor a hátát az ágytámlának támasztotta, s amikor felmásztam az ágyra, kinyújtotta a karját, hogy átkarolhasson. Odafészkeltem magam hozzá, s mivel már csak az éjjeli lámpa égett, eléggé meghittnek éreztem a pillanatot.
- Átnézzük? – kérdeztem, megrázva előtte a mappát.
- Persze, jó ötlet – felelte, így elővettem a listát. A nappalival kezdődött.
- Kanapé?
- Szerintem maradhat.
- Nekem nem annyira tetszik.
- Szerintem viszont jó, mert se nem nőies, se nem férfias.
- Nincs igazad, ez egy férfias darab.
- Na, jó, talán egy kicsit.
- Szeretnéd?
- Igen.
- Akkor a párnákat lecserélem rajta.
- Megegyeztünk – mosolyodott el.
- Szőnyeg?
- Maradhat.
- Szerintem is.
- Dohányzó asztal?
- Szintúgy. – Erre már csak én is bólintottam.
- Gyere, menjünk aludni – húzott fel Tay a lap-top elől.
- Azonnal – mosolyodtam el, és a küldés gombra kattintottam, majd a kikapcsolásra. Felkaptam a mappát, amit még Adeline adott, majd az ágy felé vettem az irányt. Taylor a hátát az ágytámlának támasztotta, s amikor felmásztam az ágyra, kinyújtotta a karját, hogy átkarolhasson. Odafészkeltem magam hozzá, s mivel már csak az éjjeli lámpa égett, eléggé meghittnek éreztem a pillanatot.
- Átnézzük? – kérdeztem, megrázva előtte a mappát.
- Persze, jó ötlet – felelte, így elővettem a listát. A nappalival kezdődött.
- Kanapé?
- Szerintem maradhat.
- Nekem nem annyira tetszik.
- Szerintem viszont jó, mert se nem nőies, se nem férfias.
- Nincs igazad, ez egy férfias darab.
- Na, jó, talán egy kicsit.
- Szeretnéd?
- Igen.
- Akkor a párnákat lecserélem rajta.
- Megegyeztünk – mosolyodott el.
- Szőnyeg?
- Maradhat.
- Szerintem is.
- Dohányzó asztal?
- Szintúgy. – Erre már csak én is bólintottam.
Így ment ez két órán keresztül, pár dologban ugyan
egyezkedtünk, de nagyjából mindenben egyetértettünk. Letettem az én
éjjeliszekrényemre a mappát, és visszabújtam Taylorhoz. Lekapcsolta a lámpát,
majd a hajamat kezdte el simogatni.
- Taylor? – kérdeztem halkan.
- Igen?
- Szerinted kiengedik?
- Nem tudom. Egy idő után biztosan. De nem egyhamar, ne aggódj.
- Nem aggódom. Csak kissé megrémített a dolog. Arra gondoltam, hogy mi van, ha éppen otthon vagyok, vagy meglátja Kimet, és csinál vele valamit.
- Nem voltál otthon, és valószínűleg erre várt. Nem akart téged bántani, szerintem betegesen imádott téged. Ami Kimet illeti... Kár azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha. Lecsukták, vagy legalábbis le fogják. Ez a lényeg. Most már biztonságban vagy.
- Tudom – nyomtam egy puszit az arcára.
- Akkor nem félsz?
- Nem igazán. Ha pedig veled vagyok, akkor meg egyáltalán nem, és mivel ezentúl mindig melletted szándékozom elaludni, mármint ha itthon vagyok, ezért nem, nem félek. Amikor pedig szállodában vagyok, úgyis ott vannak a testőrök.
- Akkor jó – mondta még, majd elcsendesedtünk.
- Szerinted, ha Karen ennyire kiakadt, akkor a családod és a barátaink mit fognak szólni?
- Örülni fognak. Karen... Ő Karen, tudod milyen.
- Biztos vagy benne? – néztem fel rá.
- Teljesen – mosolyodott el, majd magához húzott egy lágy csókra. Visszahajtottam a fejem a vállára, és hagytam, hogy elnyomjon az álom...
- Taylor? – kérdeztem halkan.
- Igen?
- Szerinted kiengedik?
- Nem tudom. Egy idő után biztosan. De nem egyhamar, ne aggódj.
- Nem aggódom. Csak kissé megrémített a dolog. Arra gondoltam, hogy mi van, ha éppen otthon vagyok, vagy meglátja Kimet, és csinál vele valamit.
- Nem voltál otthon, és valószínűleg erre várt. Nem akart téged bántani, szerintem betegesen imádott téged. Ami Kimet illeti... Kár azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha. Lecsukták, vagy legalábbis le fogják. Ez a lényeg. Most már biztonságban vagy.
- Tudom – nyomtam egy puszit az arcára.
- Akkor nem félsz?
- Nem igazán. Ha pedig veled vagyok, akkor meg egyáltalán nem, és mivel ezentúl mindig melletted szándékozom elaludni, mármint ha itthon vagyok, ezért nem, nem félek. Amikor pedig szállodában vagyok, úgyis ott vannak a testőrök.
- Akkor jó – mondta még, majd elcsendesedtünk.
- Szerinted, ha Karen ennyire kiakadt, akkor a családod és a barátaink mit fognak szólni?
- Örülni fognak. Karen... Ő Karen, tudod milyen.
- Biztos vagy benne? – néztem fel rá.
- Teljesen – mosolyodott el, majd magához húzott egy lágy csókra. Visszahajtottam a fejem a vállára, és hagytam, hogy elnyomjon az álom...
Másnap reggel izgatottan keltem fel, s miután mindketten
összekészülődtünk, és megreggeliztünk, Taylor felhívta Karent, aki szabad utat
engedett, azt mondta, hogy minden a helyén van, legalábbis a szobámban. Taylor
lényegében csak kitett, mivel együtt nem állíthattunk be, és nekem is kellett
egy kis idő, hogy elkészüljek. Miután biztosítottam róla, hogy tényleg jól
leszek, elindult, én meg bementem a lakásba.
Szerencsére tényleg úgy volt, ahogy Karen mondta, és bár néhány dolgot keresnem kellett, semmi különöset nem láttam, mégis idegennek éreztem magam. Ennek ellenére nem bántam ezt az érzést, hiszen a Taylorral közös otthonom lesz az igazi, és ha erre gondoltam, a kedvem még jobb lett. Kicsit válogattam a gardróbomban, végül elővettem egy rózsaszín, pántos ruhát. Nem voltam oda ezért a színért, viszont úgy gondoltam, hogy ma épp alkalmas. Előkerestem egy ugyanilyen színű magas sarkú szandált, és belebújtam. Még ezzel együtt is Tay magasabb volt nálam pár centivel, szóval pont megfelelt. Betettem még egy szabadidőcipőt, meg a holnapra kikészített dolgokat, no meg, más, elengedhetetlen kelléket. A fürdőben még kicsit felfrissítettem magam, majd a vállamra kaptam a táskám, megfogtam Dan ajándékát, bezártam az ajtót, és a kocsimhoz mentem.
Az út nem volt hosszú, szerencsére a forgalom sem volt vészes, így meglehetősen gyorsan odaértem. A kocsimat leparkoltam az utcán, nem egészen a ház előtt, ugyanis elég sok autó állt már ott. Kényelmes tempóban sétáltam a ház felé, majd amikor odaértem, becsengettem. Taylor nyitott ajtót úgy egy fél perccel később, s rajta kívül senkit sem láttam bent.
- Szia! – köszönt mosolyogva.
- Szia! – mondtam én is, majd arrébb lépett, így bementem. Miután becsukta az ajtót, megöleltük egymást, ezzel fenntartva a látszatot. Bárki megláthatott minket.
- Jól nézel ki – súgta a fülembe gyorsan.
- Köszi – mosolyogtam továbbra is.
- Taylor drágám, ki jött? – hallottam meg Debi hangját valahonnan hátulról.
- Ronnie! – kiabálta Tay, majd elindultunk. A kert felé vezetett, de még út közben összefutottunk Make-kel és Nickkel.
- Hé, sziasztok! – köszöntem rájuk vidáman.
- Szia Ron, jó, hogy itt vagy!
- Ki nem hagytam volna – mondtam, miközben megöleltük egymást.
- Jó újra látni, Nick! – mosolyogtam rá, majd őt is megöleltem.
- Nekem is téged. Make már nagyon várt – kuncogott.
- Nem is igaz! – csapta vállon őt az említett, mire Nick még jobban nevetett. Taylorra pillantottam, aki közömbösen nézett minket. Talán jobb lesz, ha még egyszer beszélek vele... – Na, jó, tényleg vártalak! Már nagyon hiányoztál, rég voltál nálunk!
- Tudom, és sajnálom. De sokat dolgoztam.
- Megértem. Ez a tökfej sincs itthon valami sokat – vágta fejbe Taylort, mire mindannyian nevetni kezdtünk, csak az áldozat nem.
Szerencsére tényleg úgy volt, ahogy Karen mondta, és bár néhány dolgot keresnem kellett, semmi különöset nem láttam, mégis idegennek éreztem magam. Ennek ellenére nem bántam ezt az érzést, hiszen a Taylorral közös otthonom lesz az igazi, és ha erre gondoltam, a kedvem még jobb lett. Kicsit válogattam a gardróbomban, végül elővettem egy rózsaszín, pántos ruhát. Nem voltam oda ezért a színért, viszont úgy gondoltam, hogy ma épp alkalmas. Előkerestem egy ugyanilyen színű magas sarkú szandált, és belebújtam. Még ezzel együtt is Tay magasabb volt nálam pár centivel, szóval pont megfelelt. Betettem még egy szabadidőcipőt, meg a holnapra kikészített dolgokat, no meg, más, elengedhetetlen kelléket. A fürdőben még kicsit felfrissítettem magam, majd a vállamra kaptam a táskám, megfogtam Dan ajándékát, bezártam az ajtót, és a kocsimhoz mentem.
Az út nem volt hosszú, szerencsére a forgalom sem volt vészes, így meglehetősen gyorsan odaértem. A kocsimat leparkoltam az utcán, nem egészen a ház előtt, ugyanis elég sok autó állt már ott. Kényelmes tempóban sétáltam a ház felé, majd amikor odaértem, becsengettem. Taylor nyitott ajtót úgy egy fél perccel később, s rajta kívül senkit sem láttam bent.
- Szia! – köszönt mosolyogva.
- Szia! – mondtam én is, majd arrébb lépett, így bementem. Miután becsukta az ajtót, megöleltük egymást, ezzel fenntartva a látszatot. Bárki megláthatott minket.
- Jól nézel ki – súgta a fülembe gyorsan.
- Köszi – mosolyogtam továbbra is.
- Taylor drágám, ki jött? – hallottam meg Debi hangját valahonnan hátulról.
- Ronnie! – kiabálta Tay, majd elindultunk. A kert felé vezetett, de még út közben összefutottunk Make-kel és Nickkel.
- Hé, sziasztok! – köszöntem rájuk vidáman.
- Szia Ron, jó, hogy itt vagy!
- Ki nem hagytam volna – mondtam, miközben megöleltük egymást.
- Jó újra látni, Nick! – mosolyogtam rá, majd őt is megöleltem.
- Nekem is téged. Make már nagyon várt – kuncogott.
- Nem is igaz! – csapta vállon őt az említett, mire Nick még jobban nevetett. Taylorra pillantottam, aki közömbösen nézett minket. Talán jobb lesz, ha még egyszer beszélek vele... – Na, jó, tényleg vártalak! Már nagyon hiányoztál, rég voltál nálunk!
- Tudom, és sajnálom. De sokat dolgoztam.
- Megértem. Ez a tökfej sincs itthon valami sokat – vágta fejbe Taylort, mire mindannyian nevetni kezdtünk, csak az áldozat nem.
Szemforgatva ment ki a többiekhez, mi meg utána lódultunk.
- Egyébként minden oké?
- Igen, mondhatjuk.
- Mondhatjuk?
- Tegnap betörtek hozzám. Nem voltam otthon, és Kim pont megérkezett, szóval a zsaruk elkapták a fickót – ez a médiának is leadott sztori volt, de még nem akartam az egészet elmondani, talán holnap, vagy legalábbis Taylorral ezt beszéltük meg. Valamit muszáj volt mondanom, ezt mindketten tudtuk, de hogy a teljes igazságot kiterítsük-e, az még bírálat alatt volt.
- Ez a lényeg – mosolyodott el végül Make. – De hihetetlen, hogy ilyen emberek is vannak!
- Nekem mondod?! – mondtam még, majd mivel kiértünk, gyorsan köszöntem mindenkinek. Nem volt egyszerű, mivel végig lábujjhegyen kellett mennem, hogy a cipőm sarka ne süllyedjen el a gyepben. Debit és Dant hagytam utoljára, mert míg másokkal csak pár udvarias szót váltottam, velük azért többet szándékoztam beszélni. Ők a kerti grillnél álltak, és el tudtam képzelni, hogy milyen melegük lehet. A Nap jócskán ránk tűzött, ehhez még a grill melege is... nem mondom, kitartóak.
- Sziasztok! – köszöntem rájuk, majd mindkettőjüket megöleltem. – Boldog szülinapot! – nyújtottam át Dannek az ajándékát, aki a többihez tette az asztalra.
- Köszönöm! – adott két puszit. – Örülök, hogy itt vagy! – mondta még egy mosoly kíséretében.
- Én is, hogy eljöhettem – vigyorogtam.
- Én mondom, ha nem az ötvenhetedik születésnapom lenne, még élvezném is.
- Ugyan, negyvennél nem látszol többnek – kacsintottam rá, mire hangosan nevetni kezdett.
- Köszönöm, de mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.
- Ahogy gondolod... de én komolyan mondtam – mosolyogtam továbbra is.
- Jó, oké, meggyőztél, máris jobban érzem magam! – nevetett tovább. – Ha meg tényleg komolyan mondtad, akkor ez csakis neki köszönhető – húzta magához Debit, és egy puszit nyomott az arcára. – Egy nagyszerű feleségnél nincs is jobb ajándék – mosolygott, mire ezúttal Deb nyomott az ő arcára egy puszit.
- Egyébként minden oké?
- Igen, mondhatjuk.
- Mondhatjuk?
- Tegnap betörtek hozzám. Nem voltam otthon, és Kim pont megérkezett, szóval a zsaruk elkapták a fickót – ez a médiának is leadott sztori volt, de még nem akartam az egészet elmondani, talán holnap, vagy legalábbis Taylorral ezt beszéltük meg. Valamit muszáj volt mondanom, ezt mindketten tudtuk, de hogy a teljes igazságot kiterítsük-e, az még bírálat alatt volt.
- Ez a lényeg – mosolyodott el végül Make. – De hihetetlen, hogy ilyen emberek is vannak!
- Nekem mondod?! – mondtam még, majd mivel kiértünk, gyorsan köszöntem mindenkinek. Nem volt egyszerű, mivel végig lábujjhegyen kellett mennem, hogy a cipőm sarka ne süllyedjen el a gyepben. Debit és Dant hagytam utoljára, mert míg másokkal csak pár udvarias szót váltottam, velük azért többet szándékoztam beszélni. Ők a kerti grillnél álltak, és el tudtam képzelni, hogy milyen melegük lehet. A Nap jócskán ránk tűzött, ehhez még a grill melege is... nem mondom, kitartóak.
- Sziasztok! – köszöntem rájuk, majd mindkettőjüket megöleltem. – Boldog szülinapot! – nyújtottam át Dannek az ajándékát, aki a többihez tette az asztalra.
- Köszönöm! – adott két puszit. – Örülök, hogy itt vagy! – mondta még egy mosoly kíséretében.
- Én is, hogy eljöhettem – vigyorogtam.
- Én mondom, ha nem az ötvenhetedik születésnapom lenne, még élvezném is.
- Ugyan, negyvennél nem látszol többnek – kacsintottam rá, mire hangosan nevetni kezdett.
- Köszönöm, de mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.
- Ahogy gondolod... de én komolyan mondtam – mosolyogtam továbbra is.
- Jó, oké, meggyőztél, máris jobban érzem magam! – nevetett tovább. – Ha meg tényleg komolyan mondtad, akkor ez csakis neki köszönhető – húzta magához Debit, és egy puszit nyomott az arcára. – Egy nagyszerű feleségnél nincs is jobb ajándék – mosolygott, mire ezúttal Deb nyomott az ő arcára egy puszit.
Kicsit beszélgettünk, nekik is elmondtam, hogy betörtek hozzám, de ahogy befejeztem, ők is megnyugodtak. Nem sokkal később Taylor érkezett meg mellénk.
- Hát neked senki sem szólt, hogy kerti parti lesz? – kérdezte kissé csípősen, a magas sarkúmra pillantva.
- Jajj, fiam, hagyd már! Ronnie te meg ne is foglalkozz vele, gyönyörű vagy! – mosolygott Debi.
- Semmi baj – mondtam, miközben a bal lábammal fenéken billentettem Taylort, és előhúztam a táskámból a másik cipőmet. – De igen szóltak, csak estére gondoltam ez jobb lesz, arról meg nem is beszélve, hogy mi lett volna, ha ebben kapnak le a fotósok – forgattam a szemeim, s mindenki nevetni kezdett. – Ha nem bánjátok, akkor ez átveszem, meg leteszem a táskám.
- Menj nyugodtan! Make-kel alszol, ha nem baj.
- És Nick?
- Ő nem alszik ma itt – vont vállat Debi.
- Akkor oké, tökéletes lesz – mosolyodtam el, majd elindultam az emeletre. Gyorsan ledobtam a táskám, átvettem a cipőm, majd ismét lementem a kertbe.
Ahogy sejtettem, kötelező volt sokat ennem, de mivel felkészültem rá, nem foglalkoztam különösebben a dologgal. Jól éreztük magunk, beszélgettünk, táncoltunk, illetve tortáztunk, ami után Dan kinyitotta az ajándékait. Tőlem egy új bowling cipőt kapott, mivel Debi megsúgta, hogy a régi már tönkrement, így nagyon örült neki. Taylor egy új órát vett neki, aminek szintúgy örült, különösen, hogy a pántok bőrből voltak. Ilyet keresett már egy ideje, és tessék, most meg is kapta. Miután a többi ajándékot is kibontotta, tovább folytattuk a szórakozást, volt, aki ült és beszélgetett, volt, aki táncolt. Én inkább az előbbibe tartoztam, mivel már nagyon régen beszéltem Make-kel is, meg Debivel is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése