- Szia, Ronnie! Hát téged is látni? – kérdezte mosolyogva, de kihallottam belőle a valódi kérdést: Téged meg ki a franc hívott meg?
- Szia, Sarah! Úgy látszik... – mosolyogtam továbbra is. – És remélhetőleg most már az összes ilyen bulin itt leszek – mondtam még, miközben ő megölelte a többieket is.
- Ebben biztos lehetsz! – vetette közbe Debi.
- Én azt hittem, hogy már nem is tartjátok a kapcsolatot – nézett először Taylorra, majd rám. Értetlenség is csillogott a szemében, ugyanakkor tisztán láttam, hogy fölényben érzi magát. – Vagy legalábbis nekem sosem mondtad, hogy beszéltetek volna – mondta, miközben leült szándékosan mellém, Taylor pedig így Make és közötte volt kénytelen helyet foglalni. Nem mondhatnám, hogy tetszett a dolog, de ennek jelét sem adtam. – Nem is tudom mikor hallottam felőled utoljára... négy-öt éve? – nézett Taylorra, és a combjára tette a kezét. Tay pedig, mintha észre sem vette volna.
- Hat, és ami azt illeti, Taylorral nem is beszéltünk az elmúlt években, de velük végig tartottam a kapcsolatot – böktem a fejemmel Make és a többiek felé.
- Így van, Ronnie olyan, mintha a családunk tagja lenne – mosolygott Debi. Láttam, amint féltékenység és düh csillan Sarah szemében, de továbbra is mosolygott. Kiütöttelek ribanc! És, ó, ha tudnád, hogy mennyire!
- Köszönöm, ti is olyanok vagytok nekem! – mosolyogtam Debire.
- És mi újság, ha jól hallottam, most jött ki az új albumod.
- Igen, és hát tudod, milyen az ilyen... promóció, próbák, fotózások... zajlik az élet, szóval nagyon örültem, hogy fel tudtam szabadítani magam mára, és még holnap délelőttre is, így itt tudok aludni.
- Ez jó – bólogatott, mintha nem is érdekelné, de szokás szerint a szeméből minden sütött, és most például meg tudott volna ölni vele.
- Na, és? Te még mindig ékszereket készítesz, és adsz el? – kérdeztem, s láttam ahogy megvillan a szeme. A többiek csendben figyeltek, valószínűleg érezték a feszültséget.
- Nem, azt egy éve abbahagytam. Most egy cégnél vagyok recepciós.
- Az jó, tisztességes munka – vigyorogtam kedvesen. Ennyit a fölényeskedéséről.
Ez után nem beszéltünk, mert Sarah minden figyelmét Taylornak szentelte, így ők ketten dumálgattak, míg Debi, Make és még pár nőnemű rokon, közösen. Mindenféle dolog szóba került, s csak akkor hagytuk abba, amikor Dan beinvitált mindenkit, hogy most már ideje a házban hangoskodni. Így míg nagyjából mindenki betódult, én és Make készségesen segítettünk Debinek elpakolni a kint lévő ételeket, és minden mást, ami kint volt.
Amikor végül mindennel megvoltunk, mi is a nappaliba mentünk, ami egy kicsit átrendeződött, hogy a jobbkedvűeknek legyen elég helyük táncolni. Éppen egy lassabb szám ment, s azonnal feltűnt, hogy sem Taylort, sem Sarah-t nem látom. A táncolók felé néztem, akikhez éppen csatlakozott Nick és Make. Aranyosan mutattak egymás mellett, és látszott rajtuk, hogy fülig szerelmesek egymásba.
Ahogy ezt megállapítottam, megláttam a keresett személyeket is, együtt lassúztak. Sarah a fejét Taylor vállán nyugtatta, a szemeit becsukta. Csak ide-oda lépkedtek, egészet meghittnek látszott a pillanat, és nem értettem, hogy Taylor miért nem a lassúzás hagyományos módját választotta. Az eszem azt súgta, hogy nincs okom féltékenykedni, de akkor sem esett jól a dolog. Csak nehezen sikerült elszakítanom a pillantásom tőlük, de nem akartam, hogy bárkinek is feltűnjön a bambulásom, így töltöttem magamnak gyümölcslevet, és leültem.
Tulajdonképpen ez után nem voltam hajlandó tudomást venni róluk, bár a kíváncsiságom néha legyűrt, és rájuk pillantottam. Végig Debivel, Make-kel, Dannel és néhány jobban ismert rokonnal beszélgettem, még a kedvem is egész jó volt, persze, kívülről én tűnhettem a világ legjobban szórakozó nőjének. Olykor azért tényleg szívből nevettem, megpróbáltam magam jól érezni.
Este tíz felé már csak páran maradtunk, ami azt jelentette, hogy Taylor és a családja, Nick, Sarah és én. A többiek pedig éppen akkor távoztak. Jobb híján gyorsan visszarendeztük a nappalit, majd felszaladtam a slusszkulcsomért, hogy közelebb álljak.
- Hát, te? Mégis mész? – kérdezte Sarah, szája sarkában ott bujkált a mosoly.
- Nem, csak közelebb állok – vontam vállat, majd kiviharoztam, és olyan lassan tettem meg a kocsimig az utat, ahogy csak tudtam. Amikor elértem az autóm, beszálltam, és egy darabig csak ültem ott csukott szemmel, próbáltam lenyugtatni magam. Hiába mondogattam magamban, hogy „Veled költözik össze, nem vele!”, meg ehhez hasonlókat, újra meg újra felment bennem a pumpa, pláne, ha arra gondoltam, ahogy összesimulva táncoltak.
Nagy nehezen elindultam, megfordultam, majd megálltam a ház előtt úgy, hogy ne a kocsibehajtó előtt álljak. Aztán kiszálltam, és egy nagyot szippantottam a tiszta, kissé ugyan füllesztő, nyári levegőből.
- Jól vagy? – szólalt meg mögöttem Taylor. Egy kis öröm töltött el emiatt.
- Persze – feleltem közömbösen. – Miért jöttél ki?
- Anyáék aggódtak, mert már tíz perce kint voltál, és szóltak, hogy nézzem meg, minden rendben van-e – vont vállat. Hát persze, nem ő aggódott, hogy is gondoltam?! Az a kis örömöm, ami volt, elsüllyedt, és jó nagyot puffant a tengerfenéken.
- Menjünk be – mondtam, mire bólintott. Ahogy beértünk, láttam, hogy mindenki a nappaliban ült a kanapén. Nem sok kedvem volt tovább maradni egy légtérben Sarah-val... – Ne haragudjatok, de elég fáradt vagyok, én felmegyek, ledőlök pihenni – néztem Debire és Danre bocsánatkérően.
- Semmi baj, menj csak, majd reggel találkozunk! – mosolygott Debi.
- Így van – bólogatott Dan is. Mindkettőjüket megöleltem, majd a másik kanapé felé fordultam, ahol Make, Nick, Sarah és most már Taylor is ült.
- Hát akkor, nektek jó éjszakát, jó volt újra látni titeket – mondtam, de inkább csak Nickre néztem. Sarah-t gyorsan, Nicket hosszabban is megöleltem. – Fent találkozunk – kacsintottam mosolyogva Make-re, mire ő vigyorogni kezdett, és bólintott.
Felmentem, és megnéztem a telefonom. Néhány SMS-re válaszoltam, illetve egyeztettem pár dolgot Kimmel és Karennel, majd összeszedtem a cuccom, és bevonultam a fürdőbe. Lemostam a sminkem, majd felfogtam a hajam és beálltam a zuhany alá. Nagyjából tíz percig csak folyattam magamra a vizet, aztán megmosakodtam, leöblítettem a habot, végül megtörölköztem és kiléptem a zuhany alól. Felvettem a bugyim, majd a hálóingem, a törölközőt a szennyesbe dobtam, megfésülködtem, fogat mostam, s már készen is voltam. Elindultam visszafelé, de Taylor lépett ki elém a szobájából, mintha csak várt volna rám. Végignézett rajtam, s láttam, ahogy a szeme felcsillan.
- Make még lent van? – kérdeztem semlegesen.
- Igen, Nicktől búcsúzkodik. Gyere! – suttogta, s húzott a szobája felé.
- Nem. Ha Make feljön, és én nem vagyok a szobájában, akkor tudni fogja, hogy nálad vagyok.
- Nem jön fel egyhamar, még legalább fél óra – forgatta a szemeit, majd berántott a szobájába, és becsukta az ajtót. Esélyem sem volt tiltakozni. Kérdőn pillantottam rá, miközben a kezemben lévő kis nesszeszeres táskát kivette a kezemből, és a komódjára tette. Elém lépett, és kezeimet a nyaka köré fonta, majd a sajátjait a derekam köré.
- Mit csinálsz? – kérdeztem továbbra is egyhangúan, de a szívem vad kalapálásba kezdett. Magához húzott, annyira, hogy a testünk között szinte a textilt sem lehetett érezni, mindent éreztem, azt ha levegőt vett, de még a szíve dobogását is. Ehhez képest, Sarah és közte tíz méter volt.
- Lassúzom veled. Bár zene nélkül, mert az már tényleg feltűnne mindenkinek. Egész este erre vágytam, de nem lehetett, úgyhogy most be kell pótolnunk – suttogta a fülembe, és óvatosan mozogni kezdtünk. Nem tudtam tovább fenntartani a közömbösségem, elmosolyodtam, és elhúzódtam tőle annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Tudod, hogy sáros vagy.
- Tudom, és sajnálom. De Sarah a barátom, és nem viselkedhettem vele másként, mint ahogy azelőtt, mert az feltűnt volna neki. Legközelebb viszont lehet már másként – mondta komolyan.
Ezen elgondolkodtam. Bár a mai rosszul esett, nem akartam, hogy az a liba azt higgye, hogy feszélyez.
- Nem kell, neked is igazad van. Sarah csak a barátod, ritkán találkozol vele.
- Tényleg? – nézett rám meglepetten.
- Tényleg – mosolyogtam. Ismét magához húzott, és megcsókolt. Ezúttal ajkaink kezdtek lassú táncba, majd a nyelvünk is beszállt. Mindketten egyre mohóbbak lettünk, s a lassú tánc valami sokkal, de sokkal szenvedélyesebbé alakult át. Zihálva váltunk el egymástól, s mivel mindkettőnknek le kellett nyugodnia, eltávolodtam tőle, és felvettem a komódról a cuccom.
- Nem haragszol?
- Egy cseppet sem – ráztam meg a fejem.
- Akkor jó – bólintott, s még mielőtt kimehettem volna, magához rántott egy rövid csókra. Először kinézett, hogy van-e valaki a folyosón, s mivel üres volt, kiengedett.
- Jó éjt! – mondta még gyorsan.
- Neked is! – mosolyogtam vissza rá.
Ahogy mentem, imádkoztam, hogy Make még ne legyen a szobájában, s szerencsém volt, még időben beértem. Elpakoltam a holmim, majd ledőltem az ágyába, és befészkeltem magam a bal oldalra, ugyanis úgy sejtettem, hogy ő a jobb oldalon alszik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése