13. Thoughts

Sziasztok!!
Végre valahára meghoztam az új részt, ami elég hosszú lett. Remélem tetszeni fog! J Ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!!

Puszi, Ariel

07.10.

A hazajövetelünket követő pár nap meglehetősen zsúfolt volt. Interjúk, fotózások, és fellépések hada volt tervbe véve, s a folyamatos munka és edzés kissé lefárasztott. Ugyan élveztem minden pillanatát, de a nap végére semmi mást sem kívántam, minthogy ágyba kerüljek, és aludjak. Kétségkívül, hiányzott Taylor, de mivel ő is a munkájával volt elfoglalva, és valahol Salt Lake City környékén forgatott, nem igazán maradt más választásunk, mint a telefonbeszélgetések. Igyekeztünk mindennap beszélni, és mivel neki is hasonlóképp zsúfolt napjai voltak, ez az esti órákra tolódott, vagyis az alvásra maradt idő lényegesen lecsökkent. Nem bántam. Sőt, minden egyes nap izgatott voltam emiatt, úgy éreztem, hogy ez méltó lezárása egy fárasztó napnak. Most viszont, mégsem az izgalom, hanem a félelem lett úrrá rajtam. Bár, talán mégsem a félelem, inkább az aggodalom a megfelelő szó rá. Aggódtam, hogy mit szól az ötletemhez, miszerint elmegyek Matt szülinapjára, ami másnap esedékes. Nem akartam őt megbántani, bár nem tudtam elképzelni, hogy nemet mondana, sosem próbált meg teljesen irányítani. De ha nem mondja, hogy ne menjek, és elmegyek, akkor fájdalmat okozok neki. Nem tudtam tovább rágódni ezen, ugyanis megcsörrent a telefonom.
- Szia kicsim! – köszönt bele vidáman a telefonba, s ettől minden aggodalmam elszállt. Még mindig nem értettem, hogy pusztán a hangjától hogyan vagyok képes elfelejteni mindent, de most jól jött.
- Szia! Mi a helyzet? Minden jól megy a forgatáson?
- Igen, minden rendben van, bár ma az egyik kamera bedöglött, emiatt le kellett állnunk egy kis időre, és újra fel kellett venni pár jelenetet.
- Az nem olyan vészes. Sok idő volt?
- Talán két óra. Igazából nem látszott, hogy baj van, de mikor visszanéztük, valahogy szemcsés lett a kép. Úgyhogy kezdhettük előröl. Csak az idegesített, hogy állati meleg volt. Nem győztem inni, hogy ne száradjak ki. De egyébként tényleg nem volt vészes, bár remélem, hogy holnap szerencsésebbek leszünk. No, de te mi jót csináltál ma? Voltál a fotózáson?
- Ó, igen! El sem tudod képzelni, mennyire tetszenek a fotók. Nagyon elégedett voltam, és a legdurvább, hogy még nincs is retusálva. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki belőle. Mindenesetre, azt hiszem, a képek tükrözik az albumot, szóval annyira nem tudják elrontani.
- A rólad készült képeket képtelenség elrontani. – kuncogott.
- Ne mondj ilyet, ez nem igaz.
- De, nagyon is igaz. Minden képen gyönyörű vagy.
- Köszönöm. De ez akkor sem igaz. – motyogtam.
- Na, és? Mit terveztél holnapra? – kérdezte, mire a rettegés újult erővel visszatért, s hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene mondanom.
- Hát… napközben be kell mennem egy-két dolgot elintézni az albummal kapcsolatban, illetve táncpróbám lesz. Este pedig…
- Este pedig? – kérdezte néhány másodperc elteltével, miután nem folytattam a mondatot.
- Este lesz Matt szülinapi bulija, és szeretné, ha elmennék.
- Az a Matt? – kérdezte, s kihallottam a feszültséget a hangjából.
- Igen, az a Matt. Mondtam, hogy tartom vele a kapcsolatot, és mostanában beszéltünk.
- Nem repesek az örömtől…
- Tudom. De sokat változott. Már nem olyan hirtelen haragú.
- Akkor sem bízom benne. Nem tudom elfelejteni, hogy mi volt…
- Nem is kell elfelejtened. De sokat köszönhetek Matt-nek.
- Tudom. Tudod, hogy te döntesz, nem fogom megtiltani, hogy elmenj, nem is tudnám megakadályozni. Csak azt mondom, hogy nem örülök neki.
- Akkor nem fogsz haragudni, ha elmegyek?
- Nem, nem fogok. – kuncogott.
- Örülök neki. – mondtam mosolyogva.
- Elkísér valaki?
- Hát, ha minden igaz, akkor Gabe is jön, bár nem együtt megyünk. Csak nem le akarsz ellenőrizni?
- Tudod, hogy nem erről van szó, mindössze örülnék neki, ha nem egyedül mennél ennyi.
- Biztos lesz ott pár ismerős.
- Igen, ez valószínű. Mindenesetre vigyázz magadra! Viszont most le kell tennem, mert holnap korán kelünk.
- Jól van aludj jól! Hiányzol!
- Te is hiányzol nekem. Jó legyél!
- Mint mindig.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. – azzal letettük. Jobban reagált, mint vártam, ám ez a bűntudatomon egy kicsit sem könnyített, ugyanolyan nehéznek éreztem a szívem, mint ezelőtt. Az, hogy Taylor rábólintott a dologra, tényleg csak annak volt köszönhető, hogy nem döntöttünk egymás helyett, csak segítettünk egymásnak ebben. Kezdtem rájönni, hogy nem is amiatt aggódtam a beszélgetésünk előtt, hogy mit fog mondani. Sokkal inkább amiatt, hogy az, amit mond, milyen hatással van rám. Tényleg rábólintott a dologra, vagy inkább burkoltan, de már kész tények elé állítottam? Ha azt mondta volna, hogy nem szeretné, hogy elmenjek, és megkért volna erre, akkor hagytam volna az egészet, vagy ugyanúgy elmentem volna? Bizonytalan voltam a válaszban, és nem csak azért, mert mindig is makacs voltam, sokkal inkább azért, mert egyáltalán nem tudtam, hogy miért agyalok ezen. Szeretem Taylor-t, sőt. De azt nem igazán tudtam elviselni, ha valaki irányítani akart. Igaz, nem próbálkozott ezzel, de ez azért van, mert sosem adtam a véleményére? Aggasztott a dolog, hiszen ha így van, akkor azzal neki is fájdalmat okozhattam.
Mivel nem akartam tovább rágódni ezen, bekapcsoltam a TV-t, és értelmes műsor után kezdtem kutakodni, végül egy sportcsatornánál állapodtam meg. Nem néztem sokáig, éreztem, hogy a egyre hosszabban pislogok, mígnem teljesen kikapcsoltam…

Reggel minden gond nélkül felkeltem, s mivel ismét eszembe jutottak a tegnap feltett kérdéseim, inkább lekötöttem magam, s miután megittam gyorsan egy teát, felöltöztem és bementem a kiadóhoz. Igazából már csak pár megbeszélni való volt, apróságok, mégsem akartam őket halogatni, majd ahogy ezzel is végeztem, a táncterembe hajtottam…

Mikor hazaértem, kellemes fáradtságot éreztem. Imádtam a próbákat, s most különösképp tetszett, mivel ez már a turnéra való felkészülés része volt. Minden egyes nappal, ahogy közelebb kerültünk hozzá, egyre nagyobb izgalom fogott el, s ez már önmagában is elég lett volna, de az érzés, amit a tánc nyújtott… Leírhatatlan. A lelkem mélyén tudtam, hogy nem kellene ennyire beleélnem magam, hiszen mint megtanultam, bármikor rosszul léphet az ember, és akkor csúnyán orra bukik.
Amint lezuhanyoztam, már inkább frissnek éreztem magam, s félre tettem minden aggodalmam a bulival kapcsolatban, egyszerűen bekapcsoltam a rádiót, és elkezdtem készülődni. Mivel a ruhámat már előre kiválasztottam – Tessék, újabb bizonyíték arra, hogy ezt már előre eldöntötted! Egyedül. – mondtam magamnak. Azon már nem lepődtem meg, hogy magamba beszélek, de a hangsúlyom kissé hisztérikusra sikeredett, amitől megtorpantam. Mindenesetre folytattam a szépítkezést, s nem sokkal fél tíz előtt el is készültem. Ahogy kiértem a házból, hogy beszálljak az autóba, amit még napközben rendeltem, hogy ne kelljen vezetnem, nem meglepő módon a paparazzik villogó fényképezőgépeivel találtam szembe magam. Már többször megfordult a fejemben egy testőr lehetősége, de egyszerűen nem tudtam magam rászánni, hogy felvegyek valakit, aki folyamatosan a nyomomban van, ezenkívül elég nagy luxusnak tartottam. Bővel elég, hogy a turné alatt, és a fellépések alkalmával kirendelnek hozzám párat. Bár Ryan-t egészen kedveltem, ez sem könnyítette meg a dolgot.
A klub elé érve gyorsan pattantam ki az autóból, s amilyen gyorsan csak tudtam, be is mentem. Nem meglepő módon bent is volt pár fotós, bár közel sem annyi, mint odakint, s inkább sunyi módon fényképezgettek.

Amikor bejutottam, találkoztam pár ismerőssel és Gabe-bel, s mivel Matt-et nem láttam sehol sem, így velük beszélgettem és iszogattam. A szavaikból kivettem, hogy a köszöntés már lezajlott, pont ahogy terveztem. Utáltam végighallgatni a hülye beszédeket, még akkor is, ha egy olyan emberről szólt, aki valaha nagyon közel állt hozzám.
Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mennyi volt az idő, amikor kiszúrtam az ünnepeltet a tömegben, de úgy saccoltam, hogy már két óra körül lehet. Egy gyors elnézést kérve keresztül vágtam a tömegen az ajándékkal a kezemben, s még egészen el sem értem, amikor megállt, s határozottan felém lépett.
- Szia, hát eljöttél? – ölelt magához.
- Szia. Mondtam, hogy megteszem, amit lehet. – kacsintottam rá.
- Gyere! – azzal megfogta a kezem, s a terem hátsó felébe kezdett húzni. Nem tiltakoztam, kétségkívül szükségünk volt egy csendesebb helyre ahhoz, hogy ne kelljen ordítanunk egymásnak. Amikor kiértünk, csak pár ember lézengett ott, akik valószínűleg dohányozni jöttek ki. Leültünk egy bőrkanapéra, ami elég kényelmes volt. Körülöttünk olyan fényűzés uralkodott, amit nem vártam volna, de kinézve az egyik gigantikus ablakon, láthattam, hogy a klub egy szálloda közelében van, vagyis valószínűleg összetartozik. Azt is sikerült kivennem kis idő múltán, hogy egy keskeny ösvény össze is köti őket, ami egy mesésen berendezett kerten át vezetett.
- Tessék, boldog szülinapot! – nyújtottam át neki a kis ajándékot, amint ő is leült.
- Köszi, de igazán nem kellett volna! – mosolygott, majd belenézett a kis zacskóba. Az arcát figyeltem, amire egy hatalmas vigyor kúszott, s a szemeiből is csak az öröm áradt, ahogy rám pillantott, s nem tudtam megállni, hogy nem mosolyogjak. – Köszönöm, de hogy sikerült…
- Az legyen az én titkom. – intettem le. Az ajándéka lényegében elég egyszerű dolog volt, egy japán édesség, bár tényleg nem volt egyszerű megszerezni, és ezt Matt is jól tudta, hiszen neki nem sikerült.
- Tudod, ennek most nagyon örülök! – mondta, miközben magához húzott, hogy megöleljen. Először kicsit feszengtem, de végül én is megöleltem. 

Jól esett, hogy így viszonyult hozzám, ez az a Matt volt, akit régen szerettem, és arra az időkre emlékeztetett, amikor még együtt voltunk, ahogy egy-egy kellemes, örömteli esemény, vagy szerelmes éjszaka után egymás karjaiban aludtunk el, úgy ölelve egymást, mintha sohasem akarnánk elengedni a másikat. Akkor tényleg ezt hittem. Volt idő, amikor az egyetlen biztos pont és személy az életemben ő volt. Ez az emlék jó érzéssel töltött el, s jó volt visszagondolni erre, ezekre az érzésekre. De most, teljesen más volt. Csak barátságot éreztem iránta, s amikor elhúzódott, csak egy kicsit hosszabb puszit nyomott az arcomra. Kíváncsi voltam, hogy vajon ő is ezekre gondolt-e, vagy valami egészen másra.
- Tudod, nem hittem, hogy eljössz. Úgy értem, nagyon örülök neked, tényleg, de azt hittem… nem is tudom, mit gondoltam.
- Mindegy mit gondoltál, a lényeg, hogy itt vagyok, nem?
- De. – mosolyodott el.
- Na, és? Mi a terv?
- Milyen terv?
- Biztos vagyok benne, hogy a bulid csak egy része a tervednek.
- Miből gondolod, hogy van egy tervem? – kérdezte olyan zsivány mosollyal, hogy ha nem ismertem volna jobban, még akkor is rájöttem volna az igazságra.
- Ismerlek Matt, ezt ne felejtsd el. Szóval?
- Jó, igazad van. Holnap elutazom Kelet-Európába. Mindent elintéztem már, és előre szólok, ne is próbálj hívni, mert csak végszükség esetén leszek elérhető. Egyedül Amanda fogja tudni, hogy melyik szállodában vagyok.
- Jól van, eszem ágában sincs megzavarni. Van sejtésem arról, hogy mi mindent fogsz művelni, és eszemben sincs megállítani ebben. – kacsintottam rá ismét.
- Te tényleg ismersz. Azért ez furcsa, nem?
- Mi?
- Hogy még ennyi idő után sem felejtettük el egymás szokásait és őrültségeit. Bár azt hiszem, ez inkább csak rád vonatkozik?
- Miért? Szenilis lettél, tata? – kuncogtam.
- Ez nem volt szép! Még nem vagyok olyan öreg. De egyébként nem erre céloztam. Inkább arra, hogy te milyen sokat változtál. Ez a Ronnie, aki velem szemben ül, nem az akivel együtt voltam. Vagyis nem teljesen. Nem mintha panasz lenne, mindkettő képes lehengerelni egy szempillantás alatt. – mosolygott.
- Hát kösz. Azt hiszem. Tényleg szívesen beszélgetnék még veled, de későre jár, nekem meg korán be kell mennem a próbára. – álltam fel, hogy távozhassak.
- Jól van, én is nem sokára lelépek. Vigyázz magadra! – mondta, majd ismét megöleltük egymást. Tényleg szívesen maradtam volna még, de reggel hétre volt beállítva az ébresztőm, és mindenképpen szükségem van pár óra alvásra, hogy hasznos munkát végezzek. Hazafelé vettem az irányt, s nem bajlódtam a zuhanyzással, csak lemostam a sminkem, és bedőltem az ágyba…

Reggel nehezen keltem fel, de egy gyors zuhany magamhoz térített, s miután ittam egy kis energiaitalt, már tűrhető állapotba kerültem a próbához. Talán két órája nyomhattuk, amikor megszólalt a telefonom, s a kijelzőre pillantva meglepődtem, hogy Taylor az, bár örültem neki, hiszen tegnap nem beszéltünk, így vidáman vettem fel, kilépve a teremből.
- Szia drágám, ho..
- Ezért kellett elmenned annak a szemétnek a bulijára? - kérdezte dühösen, ezzel megszakítva engem…