24. Jealousy

Hat óra körül ismét csengettek, ami azért volt érdekes, mert azt hittem, hogy már mindenki megérkezett. Ezúttal is Taylor sietett ajtót nyitni, s amikor kijött Sarah-val együtt, majdnem félrenyeltem, de sikeresen megmentettem magam a fulladástól. Vidáman kezdett el köszöngetni, s ahogy odaért az asztalhoz, ahol mi ültünk, felálltam, hogy szívélyesen üdvözöljem.
- Szia, Ronnie! Hát téged is látni? – kérdezte mosolyogva, de kihallottam belőle a valódi kérdést: Téged meg ki a franc hívott meg?
- Szia, Sarah! Úgy látszik... – mosolyogtam továbbra is. – És remélhetőleg most már az összes ilyen bulin itt leszek – mondtam még, miközben ő megölelte a többieket is.
- Ebben biztos lehetsz! – vetette közbe Debi.
- Én azt hittem, hogy már nem is tartjátok a kapcsolatot – nézett először Taylorra, majd rám. Értetlenség is csillogott a szemében, ugyanakkor tisztán láttam, hogy fölényben érzi magát. – Vagy legalábbis nekem sosem mondtad, hogy beszéltetek volna – mondta, miközben leült szándékosan mellém, Taylor pedig így Make és közötte volt kénytelen helyet foglalni. Nem mondhatnám, hogy tetszett a dolog, de ennek jelét sem adtam. – Nem is tudom mikor hallottam felőled utoljára... négy-öt éve? – nézett Taylorra, és a combjára tette a kezét. Tay pedig, mintha észre sem vette volna.
- Hat, és ami azt illeti, Taylorral nem is beszéltünk az elmúlt években, de velük végig tartottam a kapcsolatot – böktem a fejemmel Make és a többiek felé.
- Így van, Ronnie olyan, mintha a családunk tagja lenne – mosolygott Debi. Láttam, amint féltékenység és düh csillan Sarah szemében, de továbbra is mosolygott. Kiütöttelek ribanc! És, ó, ha tudnád, hogy mennyire!
- Köszönöm, ti is olyanok vagytok nekem! – mosolyogtam Debire.
- És mi újság, ha jól hallottam, most jött ki az új albumod.
- Igen, és hát tudod, milyen az ilyen... promóció, próbák, fotózások... zajlik az élet, szóval nagyon örültem, hogy fel tudtam szabadítani magam mára, és még holnap délelőttre is, így itt tudok aludni.
- Ez jó – bólogatott, mintha nem is érdekelné, de szokás szerint a szeméből minden sütött, és most például meg tudott volna ölni vele.
- Na, és? Te még mindig ékszereket készítesz, és adsz el? – kérdeztem, s láttam ahogy megvillan a szeme. A többiek csendben figyeltek, valószínűleg érezték a feszültséget.
- Nem, azt egy éve abbahagytam. Most egy cégnél vagyok recepciós.
- Az jó, tisztességes munka – vigyorogtam kedvesen. Ennyit a fölényeskedéséről.

Ez után nem beszéltünk, mert Sarah minden figyelmét Taylornak szentelte, így ők ketten dumálgattak, míg Debi, Make és még pár nőnemű rokon, közösen. Mindenféle dolog szóba került, s csak akkor hagytuk abba, amikor Dan beinvitált mindenkit, hogy most már ideje a házban hangoskodni. Így míg nagyjából mindenki betódult, én és Make készségesen segítettünk Debinek elpakolni a kint lévő ételeket, és minden mást, ami kint volt.
Amikor végül mindennel megvoltunk, mi is a nappaliba mentünk, ami egy kicsit átrendeződött, hogy a jobbkedvűeknek legyen elég helyük táncolni. Éppen egy lassabb szám ment, s azonnal feltűnt, hogy sem Taylort, sem Sarah-t nem látom. A táncolók felé néztem, akikhez éppen csatlakozott Nick és Make. Aranyosan mutattak egymás mellett, és látszott rajtuk, hogy fülig szerelmesek egymásba.
Ahogy ezt megállapítottam, megláttam a keresett személyeket is, együtt lassúztak. Sarah a fejét Taylor vállán nyugtatta, a szemeit becsukta. Csak ide-oda lépkedtek, egészet meghittnek látszott a pillanat, és nem értettem, hogy Taylor miért nem a lassúzás hagyományos módját választotta. Az eszem azt súgta, hogy nincs okom féltékenykedni, de akkor sem esett jól a dolog. Csak nehezen sikerült elszakítanom a pillantásom tőlük, de nem akartam, hogy bárkinek is feltűnjön a bambulásom, így töltöttem magamnak gyümölcslevet, és leültem.

Tulajdonképpen ez után nem voltam hajlandó tudomást venni róluk, bár a kíváncsiságom néha legyűrt, és rájuk pillantottam. Végig Debivel, Make-kel, Dannel és néhány jobban ismert rokonnal beszélgettem, még a kedvem is egész jó volt, persze, kívülről én tűnhettem a világ legjobban szórakozó nőjének. Olykor azért tényleg szívből nevettem, megpróbáltam magam jól érezni.
Este tíz felé már csak páran maradtunk, ami azt jelentette, hogy Taylor és a családja, Nick, Sarah és én. A többiek pedig éppen akkor távoztak. Jobb híján gyorsan visszarendeztük a nappalit, majd felszaladtam a slusszkulcsomért, hogy közelebb álljak.
- Hát, te? Mégis mész? – kérdezte Sarah, szája sarkában ott bujkált a mosoly.
- Nem, csak közelebb állok – vontam vállat, majd kiviharoztam, és olyan lassan tettem meg a kocsimig az utat, ahogy csak tudtam. Amikor elértem az autóm, beszálltam, és egy darabig csak ültem ott csukott szemmel, próbáltam lenyugtatni magam. Hiába mondogattam magamban, hogy „Veled költözik össze, nem vele!”, meg ehhez hasonlókat, újra meg újra felment bennem a pumpa, pláne, ha arra gondoltam, ahogy összesimulva táncoltak.
Nagy nehezen elindultam, megfordultam, majd megálltam a ház előtt úgy, hogy ne a kocsibehajtó előtt álljak. Aztán kiszálltam, és egy nagyot szippantottam a tiszta, kissé ugyan füllesztő, nyári levegőből.
- Jól vagy? – szólalt meg mögöttem Taylor. Egy kis öröm töltött el emiatt.
- Persze – feleltem közömbösen. – Miért jöttél ki?
- Anyáék aggódtak, mert már tíz perce kint voltál, és szóltak, hogy nézzem meg, minden rendben van-e – vont vállat. Hát persze, nem ő aggódott, hogy is gondoltam?! Az a kis örömöm, ami volt, elsüllyedt, és jó nagyot puffant a tengerfenéken.
- Menjünk be – mondtam, mire bólintott. Ahogy beértünk, láttam, hogy mindenki a nappaliban ült a kanapén. Nem sok kedvem volt tovább maradni egy légtérben Sarah-val... – Ne haragudjatok, de elég fáradt vagyok, én felmegyek, ledőlök pihenni – néztem Debire és Danre bocsánatkérően.
- Semmi baj, menj csak, majd reggel találkozunk! – mosolygott Debi.
- Így van – bólogatott Dan is. Mindkettőjüket megöleltem, majd a másik kanapé felé fordultam, ahol Make, Nick, Sarah és most már Taylor is ült.
- Hát akkor, nektek jó éjszakát, jó volt újra látni titeket – mondtam, de inkább csak Nickre néztem. Sarah-t gyorsan, Nicket hosszabban is megöleltem. – Fent találkozunk – kacsintottam mosolyogva Make-re, mire ő vigyorogni kezdett, és bólintott.

Felmentem, és megnéztem a telefonom. Néhány SMS-re válaszoltam, illetve egyeztettem pár dolgot Kimmel és Karennel, majd összeszedtem a cuccom, és bevonultam a fürdőbe. Lemostam a sminkem, majd felfogtam a hajam és beálltam a zuhany alá. Nagyjából tíz percig csak folyattam magamra a vizet, aztán megmosakodtam, leöblítettem a habot, végül megtörölköztem és kiléptem a zuhany alól. Felvettem a bugyim, majd a hálóingem, a törölközőt a szennyesbe dobtam, megfésülködtem, fogat mostam, s már készen is voltam. Elindultam visszafelé, de Taylor lépett ki elém a szobájából, mintha csak várt volna rám. Végignézett rajtam, s láttam, ahogy a szeme felcsillan.
- Make még lent van? – kérdeztem semlegesen.
- Igen, Nicktől búcsúzkodik. Gyere! – suttogta, s húzott a szobája felé.
- Nem. Ha Make feljön, és én nem vagyok a szobájában, akkor tudni fogja, hogy nálad vagyok.
- Nem jön fel egyhamar, még legalább fél óra – forgatta a szemeit, majd berántott a szobájába, és becsukta az ajtót. Esélyem sem volt tiltakozni. Kérdőn pillantottam rá, miközben a kezemben lévő kis nesszeszeres táskát kivette a kezemből, és a komódjára tette. Elém lépett, és kezeimet a nyaka köré fonta, majd a sajátjait a derekam köré.
- Mit csinálsz? – kérdeztem továbbra is egyhangúan, de a szívem vad kalapálásba kezdett. Magához húzott, annyira, hogy a testünk között szinte a textilt sem lehetett érezni, mindent éreztem, azt ha levegőt vett, de még a szíve dobogását is. Ehhez képest, Sarah és közte tíz méter volt.
- Lassúzom veled. Bár zene nélkül, mert az már tényleg feltűnne mindenkinek. Egész este erre vágytam, de nem lehetett, úgyhogy most be kell pótolnunk – suttogta a fülembe, és óvatosan mozogni kezdtünk. Nem tudtam tovább fenntartani a közömbösségem, elmosolyodtam, és elhúzódtam tőle annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Tudod, hogy sáros vagy.
- Tudom, és sajnálom. De Sarah a barátom, és nem viselkedhettem vele másként, mint ahogy azelőtt, mert az feltűnt volna neki. Legközelebb viszont lehet már másként – mondta komolyan.

Ezen elgondolkodtam. Bár a mai rosszul esett, nem akartam, hogy az a liba azt higgye, hogy feszélyez.
- Nem kell, neked is igazad van. Sarah csak a barátod, ritkán találkozol vele.
- Tényleg? – nézett rám meglepetten.
- Tényleg – mosolyogtam. Ismét magához húzott, és megcsókolt. Ezúttal ajkaink kezdtek lassú táncba, majd a nyelvünk is beszállt. Mindketten egyre mohóbbak lettünk, s a lassú tánc valami sokkal, de sokkal szenvedélyesebbé alakult át. Zihálva váltunk el egymástól, s mivel mindkettőnknek le kellett nyugodnia, eltávolodtam tőle, és felvettem a komódról a cuccom.
- Nem haragszol?
- Egy cseppet sem – ráztam meg a fejem.
- Akkor jó – bólintott, s még mielőtt kimehettem volna, magához rántott egy rövid csókra. Először kinézett, hogy van-e valaki a folyosón, s mivel üres volt, kiengedett.
- Jó éjt! – mondta még gyorsan.
- Neked is! – mosolyogtam vissza rá.
Ahogy mentem, imádkoztam, hogy Make még ne legyen a szobájában, s szerencsém volt, még időben beértem. Elpakoltam a holmim, majd ledőltem az ágyába, és befészkeltem magam a bal oldalra, ugyanis úgy sejtettem, hogy ő a jobb oldalon alszik...

23. A casual day?

Miután én végeztem, Tay váltott a fürdőben, s még pár dolgot elintéztem, többek közt felhívtam Kimet, hogy a hogyléte felől érdeklődjem, illetve megköszönjem neki a dolgot, majd Karent is, hogy mi a helyzet vele, de ő gyorsan letette, címszóval, én most pihenjek. Ez után még pár fontosabb e-mailre válaszoltam.
- Gyere, menjünk aludni – húzott fel Tay a lap-top elől.
- Azonnal – mosolyodtam el, és a küldés gombra kattintottam, majd a kikapcsolásra. Felkaptam a mappát, amit még Adeline adott, majd az ágy felé vettem az irányt. Taylor a hátát az ágytámlának támasztotta, s amikor felmásztam az ágyra, kinyújtotta a karját, hogy átkarolhasson. Odafészkeltem magam hozzá, s mivel már csak az éjjeli lámpa égett, eléggé meghittnek éreztem a pillanatot.
- Átnézzük? – kérdeztem, megrázva előtte a mappát.
- Persze, jó ötlet – felelte, így elővettem a listát. A nappalival kezdődött.
- Kanapé?
- Szerintem maradhat.
- Nekem nem annyira tetszik.
- Szerintem viszont jó, mert se nem nőies, se nem férfias.
- Nincs igazad, ez egy férfias darab.
- Na, jó, talán egy kicsit.
- Szeretnéd?
- Igen.
- Akkor a párnákat lecserélem rajta.
- Megegyeztünk – mosolyodott el.
- Szőnyeg?
- Maradhat.
- Szerintem is.
- Dohányzó asztal?
- Szintúgy. – Erre már csak én is bólintottam.

Így ment ez két órán keresztül, pár dologban ugyan egyezkedtünk, de nagyjából mindenben egyetértettünk. Letettem az én éjjeliszekrényemre a mappát, és visszabújtam Taylorhoz. Lekapcsolta a lámpát, majd a hajamat kezdte el simogatni.
- Taylor? – kérdeztem halkan.
- Igen?
- Szerinted kiengedik?
- Nem tudom. Egy idő után biztosan. De nem egyhamar, ne aggódj.
- Nem aggódom. Csak kissé megrémített a dolog. Arra gondoltam, hogy mi van, ha éppen otthon vagyok, vagy meglátja Kimet, és csinál vele valamit.
- Nem voltál otthon, és valószínűleg erre várt. Nem akart téged bántani, szerintem betegesen imádott téged. Ami Kimet illeti... Kár azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha. Lecsukták, vagy legalábbis le fogják. Ez a lényeg. Most már biztonságban vagy.
- Tudom – nyomtam egy puszit az arcára.
- Akkor nem félsz?
- Nem igazán. Ha pedig veled vagyok, akkor meg egyáltalán nem, és mivel ezentúl mindig melletted szándékozom elaludni, mármint ha itthon vagyok, ezért nem, nem félek. Amikor pedig szállodában vagyok, úgyis ott vannak a testőrök.
- Akkor jó – mondta még, majd elcsendesedtünk.
- Szerinted, ha Karen ennyire kiakadt, akkor a családod és a barátaink mit fognak szólni?
- Örülni fognak. Karen... Ő Karen, tudod milyen.
- Biztos vagy benne? – néztem fel rá.
- Teljesen – mosolyodott el, majd magához húzott egy lágy csókra. Visszahajtottam a fejem a vállára, és hagytam, hogy elnyomjon az álom...

Másnap reggel izgatottan keltem fel, s miután mindketten összekészülődtünk, és megreggeliztünk, Taylor felhívta Karent, aki szabad utat engedett, azt mondta, hogy minden a helyén van, legalábbis a szobámban. Taylor lényegében csak kitett, mivel együtt nem állíthattunk be, és nekem is kellett egy kis idő, hogy elkészüljek. Miután biztosítottam róla, hogy tényleg jól leszek, elindult, én meg bementem a lakásba.
Szerencsére tényleg úgy volt, ahogy Karen mondta, és bár néhány dolgot keresnem kellett, semmi különöset nem láttam, mégis idegennek éreztem magam. Ennek ellenére nem bántam ezt az érzést, hiszen a Taylorral közös otthonom lesz az igazi, és ha erre gondoltam, a kedvem még jobb lett. Kicsit válogattam a gardróbomban, végül elővettem egy rózsaszín, pántos ruhát. Nem voltam oda ezért a színért, viszont úgy gondoltam, hogy ma épp alkalmas. Előkerestem egy ugyanilyen színű magas sarkú szandált, és belebújtam. Még ezzel együtt is Tay magasabb volt nálam pár centivel, szóval pont megfelelt. Betettem még egy szabadidőcipőt, meg a holnapra kikészített dolgokat, no meg, más, elengedhetetlen kelléket. A fürdőben még kicsit felfrissítettem magam, majd a vállamra kaptam a táskám, megfogtam Dan ajándékát, bezártam az ajtót, és a kocsimhoz mentem.
Az út nem volt hosszú, szerencsére a forgalom sem volt vészes, így meglehetősen gyorsan odaértem. A kocsimat leparkoltam az utcán, nem egészen a ház előtt, ugyanis elég sok autó állt már ott. Kényelmes tempóban sétáltam a ház felé, majd amikor odaértem, becsengettem. Taylor nyitott ajtót úgy egy fél perccel később, s rajta kívül senkit sem láttam bent.
- Szia! – köszönt mosolyogva.
- Szia! – mondtam én is, majd arrébb lépett, így bementem. Miután becsukta az ajtót, megöleltük egymást, ezzel fenntartva a látszatot. Bárki megláthatott minket.
- Jól nézel ki – súgta a fülembe gyorsan.
- Köszi – mosolyogtam továbbra is.
- Taylor drágám, ki jött? – hallottam meg Debi hangját valahonnan hátulról.
- Ronnie! – kiabálta Tay, majd elindultunk. A kert felé vezetett, de még út közben összefutottunk Make-kel és Nickkel.
- Hé, sziasztok! – köszöntem rájuk vidáman.
- Szia Ron, jó, hogy itt vagy!
- Ki nem hagytam volna – mondtam, miközben megöleltük egymást.
- Jó újra látni, Nick! – mosolyogtam rá, majd őt is megöleltem.
- Nekem is téged. Make már nagyon várt – kuncogott.
- Nem is igaz! – csapta vállon őt az említett, mire Nick még jobban nevetett. Taylorra pillantottam, aki közömbösen nézett minket. Talán jobb lesz, ha még egyszer beszélek vele... – Na, jó, tényleg vártalak! Már nagyon hiányoztál, rég voltál nálunk!
- Tudom, és sajnálom. De sokat dolgoztam.
- Megértem. Ez a tökfej sincs itthon valami sokat – vágta fejbe Taylort, mire mindannyian nevetni kezdtünk, csak az áldozat nem.

Szemforgatva ment ki a többiekhez, mi meg utána lódultunk.
- Egyébként minden oké?
- Igen, mondhatjuk.
- Mondhatjuk?
- Tegnap betörtek hozzám. Nem voltam otthon, és Kim pont megérkezett, szóval a zsaruk elkapták a fickót – ez a médiának is leadott sztori volt, de még nem akartam az egészet elmondani, talán holnap, vagy legalábbis Taylorral ezt beszéltük meg. Valamit muszáj volt mondanom, ezt mindketten tudtuk, de hogy a teljes igazságot kiterítsük-e, az még bírálat alatt volt.
- Ez a lényeg – mosolyodott el végül Make. – De hihetetlen, hogy ilyen emberek is vannak!
- Nekem mondod?! – mondtam még, majd mivel kiértünk, gyorsan köszöntem mindenkinek. Nem volt egyszerű, mivel végig lábujjhegyen kellett mennem, hogy a cipőm sarka ne süllyedjen el a gyepben. Debit és Dant hagytam utoljára, mert míg másokkal csak pár udvarias szót váltottam, velük azért többet szándékoztam beszélni. Ők a kerti grillnél álltak, és el tudtam képzelni, hogy milyen melegük lehet. A Nap jócskán ránk tűzött, ehhez még a grill melege is... nem mondom, kitartóak.
- Sziasztok! – köszöntem rájuk, majd mindkettőjüket megöleltem. – Boldog szülinapot! – nyújtottam át Dannek az ajándékát, aki a többihez tette az asztalra.
- Köszönöm! – adott két puszit. – Örülök, hogy itt vagy! – mondta még egy mosoly kíséretében.
- Én is, hogy eljöhettem – vigyorogtam.
- Én mondom, ha nem az ötvenhetedik születésnapom lenne, még élvezném is.
- Ugyan, negyvennél nem látszol többnek – kacsintottam rá, mire hangosan nevetni kezdett.
- Köszönöm, de mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.
- Ahogy gondolod... de én komolyan mondtam – mosolyogtam továbbra is.
- Jó, oké, meggyőztél, máris jobban érzem magam! – nevetett tovább. – Ha meg tényleg komolyan mondtad, akkor ez csakis neki köszönhető – húzta magához Debit, és egy puszit nyomott az arcára. – Egy nagyszerű feleségnél nincs is jobb ajándék – mosolygott, mire ezúttal Deb nyomott az ő arcára egy puszit.

Kicsit beszélgettünk, nekik is elmondtam, hogy betörtek hozzám, de ahogy befejeztem, ők is megnyugodtak. Nem sokkal később Taylor érkezett meg mellénk.
- Hát neked senki sem szólt, hogy kerti parti lesz? – kérdezte kissé csípősen, a magas sarkúmra pillantva.
- Jajj, fiam, hagyd már! Ronnie te meg ne is foglalkozz vele, gyönyörű vagy! – mosolygott Debi.
- Semmi baj – mondtam, miközben a bal lábammal fenéken billentettem Taylort, és előhúztam a táskámból a másik cipőmet. – De igen szóltak, csak estére gondoltam ez jobb lesz, arról meg nem is beszélve, hogy mi lett volna, ha ebben kapnak le a fotósok – forgattam a szemeim, s mindenki nevetni kezdett. – Ha nem bánjátok, akkor ez átveszem, meg leteszem a táskám.
- Menj nyugodtan! Make-kel alszol, ha nem baj.
- És Nick?
- Ő nem alszik ma itt – vont vállat Debi.
- Akkor oké, tökéletes lesz – mosolyodtam el, majd elindultam az emeletre. Gyorsan ledobtam a táskám, átvettem a cipőm, majd ismét lementem a kertbe.
Ahogy sejtettem, kötelező volt sokat ennem, de mivel felkészültem rá, nem foglalkoztam különösebben a dologgal. Jól éreztük magunk, beszélgettünk, táncoltunk, illetve tortáztunk, ami után Dan kinyitotta az ajándékait. Tőlem egy új bowling cipőt kapott, mivel Debi megsúgta, hogy a régi már tönkrement, így nagyon örült neki. Taylor egy új órát vett neki, aminek szintúgy örült, különösen, hogy a pántok bőrből voltak. Ilyet keresett már egy ideje, és tessék, most meg is kapta. Miután a többi ajándékot is kibontotta, tovább folytattuk a szórakozást, volt, aki ült és beszélgetett, volt, aki táncolt. Én inkább az előbbibe tartoztam, mivel már nagyon régen beszéltem Make-kel is, meg Debivel is…

Díjak!!! :))

Sziasztok!!

Huhh, hát, mint azt a cím is mutatja, díjakat kaptam. Illetve egy díjat, de háromszor(!!).
NAGYON KÖSZÖNÖM, bár úgy érzem, mostanában nem érdemlem meg. Na, mindegy!
Most ezt nem adnám tovább, mert szétnéztem, és rájöttem, hogy a legtöbb blog, amelyet olvasok, már megkapta a díjat. De még egyszer köszönöm:
P. Sawyer: http://www.jamiescottlife.blogspot.hu/

Krissy: http://neverforgivelove.blogspot.sk/

Naomi S.: http://naomi-londonbaby.blogspot.hu/

A szabályokról:

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.

2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni.

3. 11 kérdést feltenni a jelölteknek.

4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni.

5. Nincs visszaadás/visszajelölés.

11 dolog rólam:

1. Sportmániás vagyok.
2. Nincs olyan nap, hogy ne hallgatnék zenét.
3. Olyan nap sincs, hogy ne olvasnék.
4. 8nap van a suliig: RETTEGEK!
5. Betegesen rá vagyok kattanva az SzJG-re, a dedikáláson is voltam, és az elsők között vehettem a kezembe a 7. kötetet. Utána pedig nem bírtam letenni.
6. Egy új, saját történeten dolgozok, ami nagyon a szívemhez nőtt.
7. Tulajdonképpen állandóan szerelmes vagyok, mert minden egyes alkalommal, hogy új könyvet kaparintok a kezem közé, beleszeretek a főhősbe. No comment.
8. Már több éve ugyanazt kívánom a szülinapomon, és akkor is, ha hullócsillagot látok.
9. Mostanában csak és kizárólag könyveket olvasok, a fanficek közül csak egyet-kettőt.
10. Nem bírok lemondani a gumicukorról. Ez van, én már beletörődtem.
11. Imádok utazni!

P.Sawyer kérdései:

1. Ha mélypontra kerülsz mi az, ami ki tud rángatni belőle?

Ha mélypontra kerülök, magamban dolgozom fel, sosem mondom el senkinek. Saját magamat rángatom ki belőle, de ebben mindig segít a zene, a tánc, és az edzés.

2. Létezik olyan ember, akiben még sosem kellett csalódnod?

Igen! Az anyukám! 

3. Szoktál sorozatot nézni, és ha igen melyik a kedvenced?

Mostanában nem nézek TV-t, de még a neten sem nagyon foglalkozom ilyesmivel. Régen nagy kedvencem volt a Szökés, a Született feleségek, a Dr House, a Dr Csont, a The Secret Circle, a Mentalista, és elkezdtem nézni a Gossip Girlt, de úgy döntöttem, elolvasom a könyvet. 

4. Ha belebújhatnál valamelyik könyv szereplőjének bőrébe, ki lenne az és miért?

Nem bújnék bele senki más bőrébe, elégedett és boldog vagyok a sajátomban. Egyébként pedig: Valójában mindig is úgy gondoltam, hogy amikor olvasok, akkor a szereplők bőrébe bújok.

5. Mi a legrosszabb tulajdonságod?

Ebből van több is, nehéz lenne kiemelni egyet. De nagyon makacs, türelmetlen(dolgozom rajta) és szeszélyes vagyok. Egyesek szerint ez nem feltétlen rossz. Hát nem tudom.

6. Ki az a pasi, aki egyetlen érintésével le tudna venni a lábadról?

Jelenleg nincs ilyen.

7. Kedvenc filmed?

Nincs/Több is van. :D

8. Mit gondolsz az írás egy tartós, esetleg életed végéig tartó szenvedély vagy múlandó akárcsak egy hóbort?

Határozottan az életem végéig tartó szenvedélynek tartom. Amibe belekezdek, sosem hagyom teljesen abba. Még akkor sem, ha hónapok/évek telnek, mire ismét időm lesz rá.

9. Mi az a tulajdonság, amit a legkevésbé tudsz elviselni másokban?

Az előítéletesség. Gyűlölöm, ha valakit első ránézésre beskatulyáznak.

10. Vannak fóbiáid?

Szerencsére nincsenek.

11. Mi alapján vásárolsz általában könyvet?

Van egy listám, amiről szép sorjában kipipálgatom a könyveket. Ezt úgy állítottam össze, hogy elolvastam az ismertetőt az adott könyvről, és ha megfogott benne valami, akkor felírtam. Illetve van egy-két közeli barátom, akik szintén szeretnek olvasni, ha ajánlanak valamit, többnyire azonnal elolvasom az adott könyvet/könyvsorozatot.

Krissy kérdései:

1. Mennyire vagy romantikus?

Szerintem épp annyira, mint egy normális lány. J

2.Hogyan képzeled el az életed tíz év múlva?

Remélhetőleg New Yorkban fogok dolgozni. Vagy valami hasonlóan nagy városban. Imádom a nyüzsgést.

3. Ki a példaképed?

Nem mondanám, hogy van. Sokakra felnézek, egyeseket még csodálok is, de ennyi.

4. Hány éves voltál, mikor elsőnek megcsókoltak?

Nem tudom. Még az oviban történt.

5.Mondj egy hírességet akivel szívesen lefeküdnél :P

Ismeretlenül egyikkel sem.

6.Melyik hírességnek húznál be egyet(vagy akár töbet is :""D) szívesen? :D

Egyiknek sem. Nincs olyan, akit megütnék.

7. Mondj egy férfi vagy női nevet, ami a legjobban tetszik :)

Őőőő… fogalmam sincs. Nincs favoritom.

8.Mi a legféltettebb vágyálmod? :)

Egy jó egyetem után olyan munkát kapni, amit szívesen csinálok.

9.Mi a kedvenc márkád(bármilyen, autó,ruha, mindegy :) )?

Broadway. Minden mennyiségben.

10.Mi a kedvenc állatod?

Fekete párduc.

11.Hol laknál szívesen a jövőben?

Ahogy fentebb említettem, New York. De legalább valamely nagyvárosban.

NaomiS. kérdései:

1. Hogy reagálnál, ha kiderülne, hogy az az ember, akiről írsz, olvasná a blogod?

Valószínűleg megkérdezném, hogy tetszik neki. J

2. A fényképezőgép előtt, vagy mögött állsz szívesebben?

Egyértelműen mögött.

3. Melyik igaz rád inkább? Mosolyogva bájologsz kicsit, hogy az, aki adott vagy készített neked valami olyat, ami nem tetszik jól érezze magát, vagy kerek-perec megmondod a véleményed?

Mosolyogva megmondom az őszinte véleményem, nem köntörfalazok, bár mostanában már megválogatom a szavaim.

4. Mi az, amitől egy pillanat alatt az egekbe szökik a vérnyomásod?

Ha valaki valamelyik szerettemet bántja.

5. Mennyire visel meg a negatív kritika?

Többnyire nem veszem magamra. Átgondolom, és ha valóban van benne igazság, akkor építő jellegű kritikaként fogom fel. Ha nem érzem igaznak, akkor egyszerűen röhögök rajta egy jót. :D

6. Van olyan ember, akiért tűzbe tennéd a kezed?

Természetesen van.

7. Van olyan ember, akitől jobban esnek a dicsérő szavak, és rosszabbul a negatív kritikák, mint mástól?

Nincs. Mind a dicséretet, mind a kritikát egyformán  kezelem, mindegy, kitől származik.

8. Tegyük fel, hogy kiadóknál házalsz a könyved kéziratával, de egy példányt véletlenül a mekiben felejtesz, ahová beruccantál egy kávéért, és egy már befutott író - mondjuk a kedvenc íród - elolvassa, és tetszik neki. Amikor visszamész, hogy visszaszerezd a kéziratot, meglátod hogy épp az író kezében van. Hogy reagálnál? Szerénykedve a hibák kivesézésére kérnéd, vagy hiperventillálva, őrült rajongó módjára vigyorognál mint a tejbetök, miközben autogrammot kérnél, vagy egyszerűen mint író az íróval, vagy mint ember az emberrel leülnél vele beszélgetni?

Nem szoktam leblokkolni. Szerintem megkérdezném, hogy mit szól hozzá, és mint egy normális ember, elbeszélgetnék vele.

9. Van olyan szófordulatod, "mondásod" ami a társaságodban csak rád jellemző, a barátaidnak te jutsz róla eszükbe?

Van egy pár. :D

10. Kutyák vs. macskák. Ki nyer?

Egyértelműen a kutyák.

11. Ha elolvasod a horoszkópod, nagyjából mennyire igaz rád? Találsz olyat, ami abszolút rád illik?

Néha igen, néha nem. Nagyon változó.

22. The calm before the storm

Tay közben elindult, hogy szemrevételezze a lakást, de a szobám ajtajában megállt, hogy hallja, amit Karen mond.
- Ami pedig a lakásod illeti... vagy ami maradt belőle... Kim éppen átjött, hogy felhozza a kajád, amikor is látta, hogy résnyire nyitva van az ajtód. Tudta, hogy nem vagy itthon, és gyorsan benézett. A betörő a szobádban volt, de látta az árnyékát, így leszaladt az őrhöz, közben pedig hívta a rendőrséget. Még itt volt az a félőrült, éppen a szobádat mázolta, amikor a zsaruk megérkeztek. Annál az idiótánál még fegyver is volt! De elkapták, és most a börtönben csücsül, nem kell aggódnod. Bevallott mindent, ő írta a leveleket is. Komolyan mondom, azaz ürge nem százas! – mereven hallgattam végig amit mondott, és bár egy részem fellélegzett, mégis feszült maradtam. Valaki betört hozzám, és a személyes dolgaim között kutatott, felforgatta a lakásom, és... a szobám felé indultam, de Taylor megállított.
- Nem hiszem, hogy be kéne oda menned.
- Miért?
- Mert nem akarod látni, hogy mi van bent – nézett komolyan a szemembe, és bár az első reakcióm az lett volna, hogy berohanok, bíztam benne, így tudtam, hogy az igazat mondja, és valószínűleg tényleg nem akarom látni azt, ami bent van. Lassan bólintottam egyet, mire a mellkasához húzott, nyomott a homlokomra egy puszit, ezzel megadva a tökéletes biztonságérzetet.
- Hétfőn be kell menned a rendőrségre, felveszik a vallomásod a levelekkel kapcsolatban, de azt mondták, hogy a tárgyaláson nem kell megjelenned. A bizonyítékok egyértelműek.
- Ez jó hír – mondtam vontatottan.
- Megpróbálok összepakolni, mert gondolom, nem szeretnéd, hogy idegenek turkáljanak a dolgaid között. – Erre bólintottam, s hálásan pillantottam rá. Imádtam Karent, és nem csak az efféle dolgai miatt. – Ma nála alszol?
- Nemcsak ma. Nem jön ide többet, ebben biztos lehetsz! – mondta Tay kissé ingerülten. Nem ellenkeztem vele, csak szabadulni akartam innen.
- Megtennéd, hogy rendbe hozod nekem a szobám? A többit megcsinálom. De oda nem akarok bemenni, amíg úgy néz ki, ahogy.
- Persze. Összeszedjek neked valamit ma estére, meg holnapra?
- Az jó lenne, köszi – bólintottam, mire Karen eltűnt a szobámban. Továbbra is Taylor karjai között álltam, s elhatároztam, hogy ez nem fogja beárnyékolni a közös otthonunk miatt érzett örömöm.

Amikor Karen visszatért, az egyik nagyobb táskám nyújtotta felém.

- Köszönöm.
- Szívesen. Menjetek haza, reggel indulnotok kell!
- Oké – bólintottunk mindketten, majd elindultunk az ajtó felé, Karen meg utánunk.
- Előre is jó éjt! – kívánta. Még csak úgy hét óra lehetett.
- Neked is, bár azt hiszem, lehetne jobb is – nézett rá hálásan Taylor.
- Nem számít, a lényeg, hogy azaz őrült a rácsok mögött van. Nyugodtabban fogok így aludni – magyarázta, mire mindketten hevesen bólogattunk. Tovább mentünk, s már a lépcsőnél voltunk, amikor visszafordultam.
- Karen?
- Igen?
- Te vagy a legjobb! – mondtam neki, mire elmosolyodott, és visszament a lakásba.
Taylorral csendben tettük meg a hozzá vezető utat, ő a gondolataiba mélyedt, nekem meg nem volt kedvem beszélni. A lakásába érve gyorsan ledobtam a táskám, és a hűtő felé indultam. Kivettem az ásványvizet, és óriási kortyokkal leküldtem nagyjából fél litert.
A szemem sarkából láttam, hogy Tay a pultnak támaszkodik és engem figyel.
- Akarsz róla beszélni?
- Még nem – feleltem, mire odajött, és a derekamat átkarolva hátulról nyomott az arcomra egy puszit.
- Szólj, ha igen – mondta még, majd magamra hagyott, és bement a szobájába. 

Elővettem húst és zöldségeket, hogy valami vacsit csináljak. Úgy gondoltam, hogy a párolt hús megfelel mindkettőnknek, a zöldség nekem jó köretnek, Taylornak meg főzök ki mellé még rizst, ugyanis azt is találtam. Megmostam a zöldségeket, majd megpucoltam és felvágtam őket. A húst is átmostam, majd egy nagyon kicsit fűszereztem is, hogy jó íze legyen. Elővettem egy serpenyőt, beletettem a húst, mellé a zöldségeket, letakartam egy fedővel, és úgy hagytam.
Feltettem vizet forrni, s mikor végre hallottam a bugyogó hangot, beletettem a gyorsrizst, és kivártam a dobozon lévő időt. Mivel gondolkozni nem akartam, így jobb dolgom nem lévén úgy döntöttem, hogy Tay biztos örülne egy kis mézes szósznak is, szóval azzal kezdtem pepecselni, s már a hús és a zöldségek is elkészültek, és félrehúztam a tűzhelyen, amikor tökéletesnek véltem.
Elővéve két tányért, kiszedtem Taylornak két szelet húst, magamnak egyet, majd az övé mellé rizst és zöldséget tettem, amit leöntöttem a szósszal, az enyém mellé pedig zöldséget.
- Jó illata van – ölelte át hátulról a derekam Taylor, s suttogott a fülembe.
- Remélem, az íze is jó lesz.
- Biztosan – nyomott egy puszit az arcomra. – Viszont nagyon remélem, hogy a te tányérodra is kerül még valami – mondta, s kihallottam belőle a rosszallást.
- Egy kis rizs – feleltem gyorsan, és kotortam a tányéromra egy kicsit, hogy elégedett legyen. Ennyitől biztos nem fogok még elhízni, de a következő két napra tekintettel nem túlzottan örültem még ennek a kis adagnak sem. Debi nagyon mérges lenne, ha nem ennék náluk rendesen, így tudtam, hogy a következő héten több időt kell majd az edzőteremben töltenem, de Taylor volt most a fontosabb, így nem akadékoskodtam.
- Helyes – vette el előlem a tányérokat. Elővettem villát, kést, szalvétát, illetve vizet, és az asztalra tettem őket, mindent a megfelelő helyre. Tay hozott poharakat is, így leültünk enni.
- Jó étvágyat!
- Köszi, neked is! – kívánta ő is, így tényleg enni kezdtünk. – Ez nagyon finom! – mondta mosolyogva, miután lenyelte az első falatot. – Ez a szósz! Sosem ettem ilyet!
- Ami azt illeti én sem, csak a mézes alapot tudtam, utána meg beletettem, amit jónak véltem – vontam vállat. – De köszi, örülök, ha ízlik.
- Remélem megjegyezted, hogy csináltad.
- Nagyjából.
- Akkor jó – kacsintott. Tovább ettünk, s miután már mindketten befejeztük, elégedetten kortyoltunk párat a vizünkből, hátradőlve a széken.  Csak néztük egymást az asztal felett, nem mondtunk semmit sem. Pár perc elteltével azonban Tay felállt, felkapta mindkét tányért, majd egy puszi erejéig még lehajolt hozzám, de ezúttal a számra kaptam.
- Köszönöm, ez mennyei volt – mosolygott.
- Nagyon szívesen – mosolyogtam vissza rá.
- Ha gondolod, menj, és zuhanyozz, vagy fürödj le nyugodtan.
- Oké, az jól esne – álltam én is fel, majd felkaptam a táskám, és a fürdőbe vonultam…

21. Or does it?

Hazafelé vettük az irányt, s mivel még mindig nagyon izgatott voltam, elkezdtem átlapozni a bútorok teljes listáját, amikhez szerencsére kisebb képek is társultak. Bár Taylor nélkül nem akartam dönteni, kiválasztottam pár dolgot, amit mindenképpen meg szeretnék tartani.
- A bútorokat nézed?
- Igen. Gondoltam átfutom őket...
- Szóval már azt tervezgeted, hogy vegyél rá, hogy bizonyos dolgokat megtartsunk? – lebuktam.
- Nem, dehogy! – mosolyodtam el angyalian. – De ha mégis így lenne, akkor van valami tipped, ami beválna? – pillantottam rá a szemem sarkából, így láttam, ahogy felnevet.
- Majd megbeszéljük. Most inkább azt találjuk ki, hogy mikor mondjuk el a családnak a nagy hírt?
- Hát... arra gondoltam, hogy ugye holnap van Dan szülinapja. Ezt a napot hagyjuk meg neki, ez legyen csak az övé. Talán másnap reggel, még mielőtt elindulnánk.
- Nekem megfelel. Anyu örülni fog, és Make is odalesz. Meg mindenki.
- Apukád viszont nem annyira.
- Lehet, hogy egyetértett a döntéseddel, de már rájöhetett, hogy ez egyikünknek sem volt túlságosan boldog időszak. Úgy értem, egyikünk sem tette túl magát a másikon.
- Igazad van. Jut eszembe, Nick is jön.
- Mi?
- Csak gondoltam előre szólok. Make említette valamelyik nap, szóval szeretném, ha nem lógnál a nyakukon.
- A húgomnak elment az esze!
- Inkább neked – mutattam rá, mire egy óriási vigyort kaptam válaszul.
- Csak miattad. – Oké, hát ott helyben el tudtam volna olvadni. Folyamatosan bombázott az ehhez hasonló bókjaival, amiket nem tudtam hová tenni. A semmiből jött, de hatalmassá fejlődött. Odahajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Nekem pedig miattad – súgtam a fülébe, majd visszaültem a helyemre, és az ölemben heverő kupacra meredtem. – Mi legyen a szerződéssel? Közös ügyvédet keressünk, vagy tartsuk meg a sajátjaink?
- Hát, nem tudom. Szerintem egy közös ügyvéd jó lenne, de valamelyikünkét kellene kiválasztani, őket már ismerjük. Nem akarok egy teljesen ismeretlenhez menni, ráadásul azzal is biztosan lesz macera, hogy mindkettőnk nevére legyen íratva.
- Hát, nem lesz egyszerű, az biztos. Viszont minél hamarabb meg kéne ejteni a találkozót, mert szeptember közepétől már semmi időm sem lesz, nemhogy költözni.
- Akkor mi lenne, ha felhívnánk az ügyvédem, és megkérdeznénk, hogy szabad-e ma. Ha pedig nem, akkor felhívjuk a tiéd.
- Nekem megfelel – vontam vállat. Taylor a kezembe nyomta a telefonját, feltette a fülére a head-setet, én pedig kikerestem a megfelelő számot. Beszélt egy ideig, de aránylag gyorsan letette. – Na?
- Fél óra múlva vár az irodájában minket. Diszkrét hely, mélygarázzsal – kacsintott rám.
- Oké – bólintottam, de a szívem heves vágtába kezdett.  Ez a hívás még közelebb vitt minket a közös élet felé, s nagyon reméltem, hogy minden rendben fog menni.

Három órával később elégedetten léptünk ki az ügyvéd irodájából. Néhány kisebb zökkenőt leszámítva a szerződés tökéletes volt, s Taylorral alá is írtuk. Az ügyvéd azt mondta, hogy már csak az a lista kell, illetve a pénz átutalása, a többit intézi ő. Ez nemcsak megkönnyítette a dolgunkat, de valamilyen szinten biztonságérzetet is nyújtott.
Amikor visszaültünk a kocsiba, Taylor mosolyogva fordult felém, amit viszonoztam. Nem szóltunk egy szót sem, nem volt rá szükség, hiszen láttam a szemeiben, hogy ugyanazt érzi, amit én.
Lassan felém hajolt, s a néma kérésre én is úgy helyezkedtem, hogy közelebb kerüljek hozzá. Az arcomat a két keze közé fogta, s előbb mélyen a szemembe nézett, majd megcsókolt. Ajkai puhán becézgették az enyémet, s ahogy egyre hevesebbek lettünk, tudtam, lassan átlépjük azt a határt, amikor már nem tudunk megállni, így óvatosan eltoltam magamtól.
- Menjünk hozzám – utasítottam. Látszólag tetszett neki az, amit mondtam, hiszen szándékosan nem a haza szót használtam. A közös otthonunk még vár ránk, de már kétség kívül a miénk lesz.
- Igazad van – mosolygott tovább.
Ahogy megálltunk, kényelmes tempóban mentünk fel, de az ajtómhoz érve megtorpantam. Nyitva volt az ajtó, sőt, nemcsak nyitva, tárva-nyitva. Úrrá lett rajtam a félelem, minden, amit eddig csak elképzelni tudtam, lejátszódott a szemem előtt, a fenyegetőlevelek felelevenedtek, s a tüdőmben rekedt a levegő. Taylor azonnal a háta mögé lökött.
- Maradj itt! – parancsolta.
- De... – kezdtem ellenkezni, de a számra tette a kezét, és olyan határozottan nézett rám, hogy megértettem. Semmi szüksége arra, hogy még miattam is aggódjon. A háta megfeszült, halk léptekkel a lakásomhoz ment, majd óvatosan benézett. Szinte azonnal ellazult, így mellé sétáltam, és bár a látvány sokkolt, valamelyest megnyugodtam. Beljebb sétáltunk, s megálltunk a felfordulás kellős közepén.

Karen állt a feldúlt nappalim közepén, és értetlenül meredt kettősünkre, végül egy nagyot sóhajtott, és elindult felénk, hogy megöleljen minket. Fogalmam sem volt, hogy mi történt, bár azt azonnal tudtam, hogy betörtek hozzám.
- Mi a franc történt itt? – tört ki belőlem, mire elengedett.
- Betörtek.
- Azt látom!
- Ha felvetted volna a telefonod, már tudnál róla. De most már értem, hogy miért nem tetted – pillantott Taylorra majd rám mindentudóan.
- Mi csak... szórakoztunk egy kicsit – hazudtam, bár némi igazság volt benne. Egész nap csodásan éreztem magam... vagy legalábbis mostanáig.
- Házat néztünk – felelte nyugodtan Tay. Mérgesen néztem fel rá, mire csak egy mosolyt kaptam.
- Házat? Hogy? – meredt ránk Karen.
- Összeköltözünk.
- Atya világ, le kell ülnöm! – kapkodott levegő után, majd lerogyott a kanapémra, ami nem éppen a helyén volt. – Oké, magyarázzátok el! – nézett mindkettőnkre megrovón, s egy beletörődő sóhaj kíséretében oldalba böktem Tay-t, majd az ajtóhoz mentem, hogy legalább behajtsam.
- Összejöttünk – kezdett bele kissé sután.
- Azt mindjárt gondoltam! De mégis mikor? És miért nem szóltatok?!
- Mert még senki sem tudja. Próbaidőn voltunk, a családom is csak holnapután tudja meg – nézett rá csúnyán Tay.
- Ne nézz rá így, te mondtad meg neki az igazat! – tettem keresztbe magam előtt a karom.
- Jó, ez igaz. De úgyis kiszedte volna belőlünk, ismered! – Erre csak elfintorodtam.
- Hé, még várok valamire!
- Oké. Még júniusban döntöttünk úgy, hogy újrakezdjük, vagy sokkal inkább folytatjuk. De mivel nem tudtuk, hogy mi lesz a vége, ezért még nem akartuk senkinek elmondani.
- És ez lett a vége! Egy közös ház.
- Nem lehetne, hogy örülj nekünk?
- Nem! Mármint a fracba, persze, hogy örülök. De te hazudtál nekem két teljes hónapig! Te pedig... – fordult felém gyilkos pillantással – nemcsak ebben hazudtál, de a levéllel kapcsolatban is. Azt mondtad, hogy nem tudod, kire gondol ez a féreg, amikor a levélben a titokzatosnak hitt valakit emlegeti!
- Tudom, és sajnálom! Erről jut eszembe! Te is megmagyarázhatnád, hogy mi a fészkes fene történt itt. – Eleinte még dühösen méregetett, majd tekintete megenyhült, s egy sóhajjal kísérve feállt.
- Ne haragudjatok, tényleg örülök nektek, csak haragszom, amiért nem szóltatok – mosolyodott el...

20. No problems

Tovább indultunk, és annak ellenére is csak követtük az ingatlanos nőt, hogy tudtuk a címet. Amíg ő nem ér oda, addig felesleges sietnünk. Míg oda nem értünk, Tay telefonon beszélt valamit a munkájával kapcsolatban, de amikor megérkeztünk, letette, így egy hálás mosolyt küldtem felé. Sokat számított számomra, hogy száz százalékosan itt legyen velem, és ne csak kényszerszerűen jöjjön, de ebből leszűrtem, hogy neki is fontos ez az egész.
 - Minden oké? – kérdeztem meg azért.
 - Persze, csak pontosítani kell egy-két dolgot, semmi komoly – kacsintott rám, majd még nyomott egy puszit az arcomra, aztán mindketten kiszálltunk.
Ez a ház már egész közel volt a parthoz, és a szomszédokkal sem volt gond, ugyanis elég nagy birtok tartozott a házhoz. Már az is tetszett, hogy elektromos vezérlésű a kapu, de ahogy a házat is megnéztem egy kicsit jobban, megragadott az egésznek a hangulata. Modern volt, és annak ellenére is mosolyogva sétáltam beljebb, hogy a garázskapu zöld volt. Nem olyan csúnya, de azért nem a legszebb.
 - Mit gondolsz? – néztem Tayre.
 - Eddig jónak tűnik. Tetszik. Neked?
 - Nekem is – feleltem mosolyogva. Ahogy beléptünk a házba, nem csalódtam. Egy kis előszoba vezetett a hatalmas nappaliba, ami csupa ablak volt, így az egész fényárban úszott.
 - Ezt a házat kilencvenkilencben építették, felújítva legutóbb két évvel ezelőtt lett. A birtok százötven hektár, de ebben benne van a medence és minden egyéb is. A part nagyjából másfél mérföldre van innen – magyarázta Adeline, de míg Taylor odafigyelt rá, én leszakadtam tőlük és saját magam jártam be a házat. A nappali tulajdonképpen egybe volt az ebédlővel is csak egy fallal volt elválasztva, de azon is volt egy lyuk, amin ki lehetett látni, illetve pár dísznövény volt rajta, így hasznosítani is lehetett.  Az ebédlőt és a konyhát csak egy pult határolta, de így mégis megvolt az az érzete az embernek, hogy két helyiség, nem csak egy. Pedig ez is amerikai konyhának volt mondható. Visszafordultam, és az ellenkező irányba mentem, hogy megnézzem a szobákat, illetve a fürdőt.

Amikor elértem, Taylor ölelte át a derekam hátulról, aztán az oldalához húzott, és ismét együtt folytattuk a felderítést. Két szoba volt, amihez két fürdő is tartozott, de kissé elkámpicsorodtam, ugyanis azt reméltem, hogy a szobák nagyobbak, és talán az egyiket ketté tudjuk választani. De ha ezt megtesszük, akkor inkább hasonlított volna már mindkét helyiség egy sufnira, mintsem egy hálóra. Ettől függetlenül megnéztük a kertet is, ami nagyon szép volt, a medence is tetszett, főleg, hogy egy része jakuzzis volt.
 - Szerinted? – néztem Taylorra. Láttam, hogy gondolkozik egy kicsit, aztán egy sóhajjal kísérve beszélni kezdett.
 - Szerintem túl kicsi. Mármint a ház. Nagyon tetszik, de a két szoba kevés lesz nekünk, legalábbis remélem, hogy nemcsak egy gyereket szeretnél, és akkor vendégszobánk nincs is. Nem tudjuk átépíteni úgy, hogy elég legyen a szobák száma, de a nagysága is. – rázta meg a fejét. Meglepett, hogy ennyire egyetértünk, az meg különösen tetszett, hogy már előre gondolkozik, és a gyerek dolgot is számításba veszi.
 - Mintha csak az én gondolataimat mondtad volna ki. – mosolyogtam rá, mire egy olyan édes csókot kaptam válaszul, amitől a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett dobogni.
 - Ezt miért kaptam?
 - Mert elismerted, hogy gyereket akarsz, és nem is csak egyet. – felelte magabiztosan. Csak a szememet forgattam miatta, de örültem, hogy ennyire tetszett neki, és így be van zsongva.
 - Erre azért majd visszatérünk. – fordultam meg, s együtt indultunk vissza Adeline-hoz.
 - Alig várom. – suttogta még a fülembe.
 - Döntöttetek?
 - Igen. Ez a ház nagyon tetszett mindkettőnknek, de túl kicsi.
 - Sejtettem, hogy ezt fogjátok mondani. – mosolyodott el kedvesen a nő, aztán előre engedve minket kimentünk, hogy folytassuk a keresgélést.

A hatodik ház után kezdtem kissé reményvesztett lenni, ugyanis mindig volt valami gond. Vagy a kert volt kicsi, vagy maga a ház, túl giccses, vagy túl régimódi volt.
 - Nagyon remélem, hogy még ma megtaláljuk a megfelelő házat. – mondtam Taylornak a kocsiban ülve, a hetedik ház felé tartva.
 - Én is. Jó lenne még a nyár vége előtt beköltözni.
 - Szerintem is. – mosolyogtam rá, aztán nyomtam egy puszit az arcára. Ellenőriztem a mobilom, hogy volt-e valami fontos hívás, és láttam, hogy Karen kétszer is keresett. Mivel nem többször, tudtam, hogy nem lehet olyan fontos a dolog, mert akkor megállás nélkül hívott volna, illetve vagy ezer SMS-t is kaptam volna már nagy S.O.S. szöveggel.
Ezúttal szinte végig a part mentén haladtunk, a házak egyre ritkábbak lettek, mígnem az útnak vége nem lett, és egy kicsi leágazáson feljebb nem mentünk. Amikor az előttünk lévő autó lassított, sejtettem, hogy nemsokára ott vagyunk, s ahogy megállt, hogy megvárja, amíg a kapu ki nem nyílik, majdnem elájultam ültömben is. Nemcsak a kapu és a kerítés, de ahogy beljebb mentünk a fákkal szegélyezett úton, az előttünk lévő ház is hatalmasnak hatott. Azonban csak akkor jöttem rá, hogy nemcsak annak hatott, hanem az is, amikor ott álltam előtte, és immáron teljes valójában mértem végig. Tulajdonképpen egy épületegyüttes volt, mert több épületből állt, amit mintha folyosók kötöttek volna össze.
 - Látom, eddig tetszik. – mosolyodott el Adeline. – Gyertek. – bíztatott minket, így bementünk, és amikor beléptem a lélegzetem is elállt. Az előtérből – merthogy szobának nem volt nevezhető, akkora volt – egy gardrób is nyílt, amiben rengeteg fogas, akasztó, cipőtartó és miegymás volt, majd ahogy tovább mentünk egy tolóajtón keresztül, megérkeztünk a nappaliba, ami ugyancsak óriási volt, nem beszélve az ablakokról. Ki lehetett látni a medencére, ami hasonló méretekkel rendelkezett, de eldöntöttem, hogy előbb idebent nézek szét, az után ámuldozom odakint.
 - Kétezer-tízben építették a házat, tavaly végeztek rajta egy kisebb felújítást, de nem voltak nagy munkálatok. Összesen hat hálószoba van, kettő-négy megosztásban, - mutatott előbb le, majd fel. – nyolc fürdő, vagyis mindegyik szobához tartozik egy, de a konditeremhez is van, plusz még egy nyílik itt a folyosón – mutatott ezúttal jobbra. – van továbbá odalent egy mozi terem, egy mondhatni borospince. Fent kapott helyet a dolgozószoba is. A billiárdtér ott van, - mutatott ismét jobbra. – az amerikai konyha, mint látjátok, balra. Kint van egy játszótér is, illetve medence, grillező. A kosár és teniszpályát pedig láthattátok már. Az üvegek és ajtók hangszigeteltek, a falak úgyszintén. Nézzetek körül, itt megvárlak titeket. – fejezte be végül. Tay megszorította a kezem, mire visszaszorítottam.

Hagytam, hogy ő vezessen, és előbb a nappalit jártuk be, majd jobbra indultunk, így megnézhettük a billiárdteret, amiben egy kis bár is helyet kapott. Aztán visszafordultunk, és a folyosón, a lépcső mellett megnéztük a különálló fürdőt, majd ismét vissza jobbra, végig egy kis folyosón, amiből két szoba nyílt, azokból meg egy-egy fürdő. Úgy gondoltam, hogy ezeket vendégszobáknak szánhatták, legalábbis a berendezésből ítélve. Visszamentünk a nappaliba, és kicsit megnéztük a konyhát is, majd elmentünk balra, le egy lépcsőn, ami egy folyosóra vezetett. Itt az első ajtó egy mozi terembe nyílt, ami nagyon-nagyon tetszett, a második pedig egy borospince szerűséghez. Volt még egy ajtó, ami egy újabb folyosót leplezett, s ezen is végigsétálva eljutottunk a konditeremhez, de ehhez egy fel kellett mennünk egy pár lépcsőn, gondolom ez is összeköttető volt az egyik épülethez, aztán még tovább sétálva a folyosón, eljutottunk egy nagy garázsba. Ennek örültem, mivel a főépülethez tartózó csak két férőhelyes volt. Visszamentünk, továbbra is szótlanul, és nem mertem Taylorra nézni, mert féltem, hogy neki nem tetszik. Megszólalni pedig azért nem akartam, hogy nehogy befolyásoljam.
Amikor visszaértünk a nappaliba, felmentünk a lépcsőn, s rájöttem, hogy innen is remek a kilátás, aztán előbb balra indultunk, mert ott kétfelé ágazott a folyosó. Az egyik szobába belépve rájöttem, hogy ez lehet az egyik háló, mert volt benne kandalló meg egy csomó kényelmi berendezés, illetve az ágy is, meg az egész valami fantasztikus volt. Rögtön mellettünk volt az ágy – amire le is huppantam, hogy megnézzem milyen, és elsőre nagyon jónak tűnt – amivel szemben a falon egy hatalmas tévé kapott helyet, de jobbra volt a kandalló is, illetve a fürdő. Ahogy oda is bementünk előbb egy dupla mosdót láttunk, majd balra fordulva elértünk a kádhoz, ahol egy üvegfal is volt. Csak ekkor jöttem rá, hogy ki lehet látni a hálóba, mert ott hevertek a farönkök az üveg előtt. De még tovább mentünk, így elértük a zuhanyzót is, aminek a fala és ajtaja is szintén üvegből volt. Mellőle nyílt a gardrób, amit egy kicsit sötétnek találtam az előzőek után, de azért tetszett. Végül visszamentünk a hálóba, és kimentünk az erkélyre. A kilátás fenomenális volt, le lehetett látni a medencére illetve a tengerpart felé nézett, ami csak emelte az összképet.

Kimentünk ebből a szobából, és kicsit arrébb tőle, egy gyerekszoba kapott helyet, ami valami rózsaszínes színben pompázott, de alapvetően tetszett. Bár a gyerek nemét sohasem lehet előre tudni, hiszen ez nem rendelésre ment, azért tetszett a dolog. Éreztem, hogy Taylor figyel, így felé fordultam, s amikor a szemébe néztem, olyan sokatmondó volt a tekintete, hogy szavak nélkül is megértettem, mire céloz. Rákacsintottam, aztán a fürdő felé húztam, aminek a kialakítása megfelelt egy baba számára, vagyis annak anyukája számára, illetve egy lánynak is. Ez szintén tetszett.

Kimentünk a szobából, és tovább sétáltunk, ami egy újabb gyerekszobához vezetett, az elrendezése is hasonló volt, csak ez kék volt, így csak gyorsan körbejártuk, aztán elindultunk a folyosó jobb szárnya felé, de előbb megnéztük a dolgozószobát, ami még egy szinttel feljebb volt, s ami nekem annyira nem tetszett a sötét bútorok miatt, de nem volt vészes, mivel rengeteg fény szűrődött be. Innen ki lehetett menni a tetőteraszra, de a folyosóról is nyílt egy ajtó, amin keresztül megtehettük ezt, és ott pár szék, illetve asztal is helyet kapott, ami nagyon jó ötletnek tűnt.
Végül az utolsó szobába is eljutottunk, ami szintén hálóként funkcionált, és itt a kandalló az ággyal szemben, a tévé alatt volt, illetve az erkély oldalán nyílt a fürdő és a gardrób.
Amikor leértünk, Adeline épp pötyögött valamit a telefonján, így nem zavartattuk magunk, kimentünk a kertbe is. Előttünk rögtön a méretes medence volt jakuzzis résszel, attól balra a kerti grill, vagy inkább konyha, egy hatalmas kerti asztallal. Jobbra volt egy kis játszótér szerűség, ami egyszerűen lenyűgözött. Ha nekem lett volna egy ilyenem kiskoromban…
A keretet egy kis ösvény szelte át, s vezetett egyre lejjebb, majd egy kis dombra, ahonnan csodás volt a kilátás, és ahol egy pad is volt. Innen pedig egy kis kapuval volt elzárva egy nagyon meredek lépcső, ami a partra vezetett, oda ezúttal nem mentünk le. Leültem a padra, és lehúztam magam mellé Taylort is.
 - Tetszik? – kérdezte mosolyogva.
 - Nagyon! Én… csak ámultam és bámultam. Ez valami fantasztikus. Minden van, amiről csak álmodhatunk. És neked? Tetszik? De őszintén! – hadartam.
 - Hááát… - húzta el a szót, a szemeit pedig összehúzta. – Azt hiszem… talán…
 - Jajj, mondd már!
 - Azt hiszem, hogy megtaláltuk a közös házunk! – nevetett fel. Előbb fejbe vágtam, aztán nyomtam a szájára egy puszit, amin szintén csak nevetett. – De túl jónak tűnik minden, jobb lenne megkérdezni Adeline-t, hogy mi a bökkenő.
 - Oké… ha te mondod. Menjünk vissza. – álltunk fel, s kényelmes tempóban visszasétáltunk.

 - Hogy tetszik? – kérdezte azonnal a nő, ahogy beléptünk.
 - Nagyon jó, de valami bibi biztosan van, különben már rég megvette volna valaki. – magyarázta Tay.
 - Az ára… egy kicsit drága.
 - Mennyi az a kicsit? – néztem rá kíváncsian.
 - Tizenhétmillió-nyolcszázezer dollár a bútorokkal és a rendszerrel együtt, ez kedvezményes ár, benne van a névre íratás, illetve minden egyéb költség is. Tizenhétmillió szimplán a ház, természetesen a telekkel és saját partszakasszal együtt. – majdnem seggre ültem ennek hallatán. Azért erre nem számítottam.
 - Magunkra hagynál minket egy pillanatra? – kérdezte Tay a nőt, mire az készségesen kiment a kertbe, és behúzta a tolóajtót.
 - Ez túl drága. – fordultam Taylor felé, és jelentettem ki azonnal, ahogy kettesben maradtunk.
 - De mindkettőnknek tetszik, és jó helyen is van, továbbá a szomszédok sincsenek a nyakunkon.
 - De ez akkor is sok! – ellenkeztem.
 - Ron, ennél olcsóbban nem igazán fogunk házat kapni, vagy legalábbis nem ilyet.
 - De… nem tudom. Hadd gondolkodjak egy kicsit. – kértem őt, így csendben maradt. Tudtam, hogy igaza van, de valahogy akkor is soknak tűnt ez a pénz. Nem arról volt szó, hogy nem tudtam volna kifizetni, csak… ez akkor is baromi sok. Viszont igaza volt, ha nem is teljesen, de megéri az árát. – Oké. De ahogy megbeszéltük, felezünk, kettőnk nevére íratjuk, és én szeretném a bútorokat is. Nem az összest, de van néhány, ami tetszik.
 - Egyetértek. – csókolt meg, majd ahogy szétváltunk, vigyorogva ment az ajtóhoz, hogy szóljon Adeline-nak. Elmondta neki, hogy mire jutottunk, így kiment az aktatáskájáért, aztán visszaérve ismét magyarázni kezdett, de ezúttal már az ebédlőasztalhoz is leültünk.
 - Szóval az árban benne van a biztonsági, a locsoló, illetve mindenféle elektronikai rendszer, gondolok itt a hőfok, vagy zuhany beállításra satöbbi, az előszerződésben is benne van, amit máris oda is adok.  – nyújtotta oda nekünk, így olvasni kezdtünk, de folytatta. – Ez még nem kötelez semmire, csak amolyan foglalás. Gondolom, az ügyvédeitekkel át akarjátok nézni a rendes szerződést, ami tessék itt is van. – tolt elénk egy mappát, amiben gondolom minden szükséges papír benne volt.
Pár perccel később végeztünk az előszerződéssel, és előbb én, majd Taylor is kitöltötte a megfelelő részeket, aztán aláírtuk. Ez után Adeline feltett néhány általános kérdést, mint például készpénzzel vagy átutalással fizetünk-e, meg ilyenek. Ez már nem igazán érdekelt, csak boldog voltam, hogy végre valahára összeköltözhetek Taylor-ral, és most már tényleg együtt leszünk, a szó minden értelmében. Vagy legalábbis majdnem minden…


A házat ITT tudjátok megnézni.

19. Some problems are...

Valamivel több, mint egy héttel később izgatottan vártam, hogy Taylor megérkezzen. Alapvetően gyorsan eltelt az idő, mivel meglehetősen eseménydúsak voltak a napjaim, de nem felhőtlenek. Az albumom kiválóan teljesített az eladási listákon, a kritikák is jók voltak, a közönség pedig majd’ megőrült tőle. A maradék szabadidőmben, hogy lekössem a figyelmem, keresgélni kezdtem. Házakat. Nem tudtam, hogy Taylor mennyire gondolta komolyan a dolgot, de reméltem, hogy igen, és mivel a promóció és egyéb munkálatokon kívül is maradt időm, ezt csináltam. Rengeteg címet kiírtam, s amikor pár nappal ezelőtt beszéltem róla Tay-nek, azt mondta hívjam fel az ingatlanosokat. Így hát telefonáltam, és készen voltam arra, hogy egy egész napot nézelődéssel töltsek, Taylor-ral karöltve. Mindenkitől diszkréciót kértem, nem alacsony prémium összeget ajánlva érte, már amennyiben nem tudódik ki semmi. Ezt az egészet újabb, három fenyegetőlevél árnyékolta be, és akármennyire is igyekeztem erősnek mutatni magam, a harmadik már hatással volt rám. Nem mondanám, hogy féltem kimenni az utcára, de a szavak, melyekkel leírta, hogy miként fog elkapni, és jobb belátásra bírni azaz őrült, megrémített. Próbáltam kizárni a gondolataimból a dolgot, csak hát nem éppen sikerült, és feszültebb voltam, mint kellett volna, ami a kapcsolatunkra is kihatott. Bár csak telefonon beszéltünk Tay-el, gyakran összekaptunk minden hülyeségen, és ugyan utána kibékültünk, és megbeszéltük a dolgot, majdnem minden hívás veszekedésbe torkollott. Kétségeim támadtak az összeköltözést illetően, de tudtam, hogy csak azon múlik az egész, hogy képesek vagyunk-e megoldani a problémáinkat, vagy sem. És mivel szerettem őt, hittem benne, hogy sikerülni fog, ha igazán akarjuk. Ettől függetlenül türelmetlenül nézegettem a mobilom kijelzőjét, hogy ellenőrizzem az időt. 

Már éppen azon voltam, hogy megcsörgetem Tay-t, amikor kopogást hallottam az ajtómon, s egy gyors ellenőrzés után kinyitottam, és berántottam őt magamhoz, hogy a lehető leggyorsabban tapasszam a számat az övére. Nem volt rest, szorosan magához húzott, s olyan hevesen csókolt, hogy abban a percben még a nevemet is elfelejtettem.
- Szia! – mosolyogtam fel rá, amikor szétváltunk.
- Szia, szépségem! – nyomott egy puszit a számra, majd csak egy picit, de arrébb tolt magától, hogy végigmérjen. Ahogy a szeme az arcomról a mellkasomra siklott, lefejtette magáról a kezeimet és egy lépést hátrálva, dühös képet vágva fejezte be a kémlelést. Nem tudtam, hogy mi nem tetszik neki, így gyorsan magamra néztem. A felsőm se átlátszó nem volt, még csak túlzottan rám sem tapadt és melltartó is volt rajtam, a sort pedig, amit viseltem, ugyancsak egy egyszerűbb darab volt. Értetlenül kaptam fel a fejem, hogy mogorva tekintetét álljam. Már szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mi baja van, amikor megszólalt.
- Megint fogytál! – mondta valamivel hangosabban, mint a normál hangerő lett volna, a hangja pedig méreggel telt meg.
- Csak egy kicsit, nem olyan vészes. – próbáltam megbékíteni, oda is léptem hozzá, de ellépett mellőlem.
- Nem vészes? Ron, néztél tükörbe? Csont és bőr vagy!
- Ez nem igaz! – mondtam ingerülten. Elegem volt, hogy minden ismerősöm ezzel jön. Hol a francban élnek ezek?! Pontosan tudhatnák, hogy a tökéletes megjelenés kötelező a szakmámban, nem engedhetem meg magamnak, hogy elhízzak.
- Ne ellenkezz. A lapockád majdnem átszúrta a kezem, amikor megöleltelek! Össze foglak törni, ha így folytatod! – immáron az aggodalom is kicsendült a szavaiból, s nem tudtam rá tovább haragudni.
- Tay, csak… sok az edzésem érted? Ez most egy kemény időszak, de ennek is vége lesz, oké?
- Nem Ronnie! Nem oké! Egyáltalán nem az! Ne mondd, hogy az edzések miatt van, mert ez nem igaz! A francba is, eszed azokat a vackokat, már ha eszedbe jut ugye, mert van, hogy elfelejted! Ez nem normális értsd meg! Ahogy az sem igaz, hogy vége lesz, mert a próbák után jön a turné, az ugye még keményebb lesz. Szóval nem, marhára nem oké.
- Befejezted?
- Nem! – csattant fel, már majdnem kiabált.
- Nagyon gyorsan halkítsd le magad, vagy húzz a fenébe! Azért jöttél, hogy kritizálj? Mert én ebből nem kérek! – indultam el a nappaliba, de elkapta a kezem, és visszafordított magához.
- Én… nem akartam veszekedni veled. De kiborít a gondolat, hogy a legközelebbi találkozónk alkalmával már azzal is eltöröm valamid, hogy megölellek, érted? – bár nyugtatólag mondta, sikerült még jobban felhúznia.
- Összetörsz? Hol hagytad az eszed? Nem porcelánból vagyok, ha nem tűnt volna fel! – húzódtam el tőle, s végül a konyhába mentem, hogy igyak pár korty vizet, talán az egy kicsit lehűt.
- Hány kiló vagy?
- Hogy?
- Hány kiló vagy? – ismételte meg a kérdését. Elsőre is hallottam, csak hát nem akartam válaszolni, mert tudtam, hogy kiakasztaná a dolog.
- Ötvennyolc. – mondtam végül.
- Ne hazudj! – kiabált rám. Sokáig habozhattam, mert ezt azonnal rávágta.
- Ötvennégy, most boldog vagy?!
- Nem, egyáltalán nem vagyok az. Ron, az ég szerelmére! – kezdett bele, a hangja kérlelő volt, mire a szívem összefacsarodott. Az arcára szomorúság és aggodalom ült ki, amit egyszerűen nem tudtam elviselni. – Te is tudod, hogy imádlak, nem kritizálni akarlak, de aggódom érted. Egy hete még ötvenhat voltál, és ez… kiborít érted? Lassan izomból kezdesz majd fogyni, mert más nem maradt. Én…
- Jó, megígérem, hogy oda fogok figyelni, hogy többet egyek, így jó lesz? – sétáltam oda hozzá, a kezeimet pedig a dereka köré fontam, mire magához húzott, és a hajamba fúrta az arcát. – Tudom, hogy vészesen néz ki, de egészséges vagyok, és jól érzem magam. Csak… mostanában sokat stresszelek, vagy nem is tudom. Nem akarok veled veszekedni.
- Ahogy én sem. De el sem tudod képzelni, hogy milyen ezt látnom. Amikor… amikor tavaly megtaláltalak a táncteremben… majd’ beleőrültem abba, hogy elveszíthetlek, pedig akkoriban nem voltunk együtt igazán.
- Igazán? Miért máshogy igen? – néztem fel rá immáron mosolyogva.
- Te elfelejtettél egy percre is? Mert én nem. – mondta őszintén.
- Nem, soha nem feledkeztem meg rólad. Rengetegszer előfordult, hogy arra gondoltam, de jó lenne felhívni téged, és elmondani mi történt, vagy megmutatni, hogy mit vettem, vagy csak jó éjszakát kívánni, hogy a te hangod legyen az utolsó, amit hallok. Ez nagyon nyálas?
- Nem, nem az. – nevetett fel. – Pláne így, hogy megkérdezted.
- Akkor jó. – nyomtam az ajkaira egy puszit. – Mit gondolsz, indulhatunk?
- Igen, már alig várom. – vigyorgott, és a derekamnál fogva átölelve tartott, míg leértünk az autóhoz. 

Bár nem haragudtam már rá, mert megértettem, hogy aggódik, azért nem estek jól a lelkemnek a szavai, és kissé lelombozódtam. Annak viszont nagyon örültem, hogy sikerült megbeszélnünk a dolgot, és őszinték voltunk egymáshoz.
- Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen, és ahogy feleszméltem, rájöttem, hogy már majdnem ott vagyunk az első helyen, vagyis jó’ harmincöt perce csendben voltunk.
- Semmire.
- Semmire? Szerintem biztos gondolsz valamire az okos fejeddel, nem vagy üresfejű.
- Jó, ha tudni akarod, akkor kettőnkre gondoltam. Hogy jól esett, hogy sikerült megbeszélnünk a dolgokat, és hogy őszintén el tudjuk egymásnak mondani az érzéseink. Meg hogy nagyon remélem, ezen az sem fog változtatni, hogy összeköltözünk.
- Nem fog. – simított végig a karomon. – Megérkeztünk. – állt be egy ház elé. A környék jó volt, de kissé közelinek éreztem a többi házat, illetve nem a tengerparton volt, de a hirdetés alapján elég jónak ígérkezett, így kiszálltunk, majd kézen fogva a felé az ingatlanos felé vettük az irányt, aki az első pár házat meg fogja mutatni.
- Jó napot! Ha jól sejtem mi beszéltünk telefonon. Adeline Wilmer. – fogott velem kezet mosolyogva. Azonnal feltűnt, hogy nem jött zavarba, de még csak nagyon meg sem nézett minket, ugyan azt mondtam neki, hogy a barátom elkísér, de azt nem, hogy ez Taylor lesz.
- Veronica Harris. – mosolyogtam rá én is, mire mintha egy kicsit felengedett volna. Lehet, hogy hozzászokott a híresebb emberekhez, de az aggodalmát meg tudtam érteni. Sosem lehetett tudni, hogy az ügyfél egy hárpia, vagy egy aránylag normális ember. Úgy sejtettem könnyen együtt tudunk majd működni.
- Taylor Lautner, örvendek. – nyújtott kezet Tay is, mire a nő szélesebben mosolygott, mint eddig. Nem pocsékoltam tovább rájuk a figyelmem, a házat kezdtem szemrevételezni, és elég mulatságos dolgokat vettem észre.
- Úgyszintén. Készen állnak? Bemehetünk? Veronica? – nézett rám Adeline, mire megembereltem magam, és bólintottam.
- Ha nem veszi sértésnek, tegeződjünk. Csak Ronnie.
- Rendben, ez nekem is jobban tetszik. – indult el befelé, majd magyarázni kezdett. – A házat, ahogy a hirdetésben is szerepelt, még kettőezer-kettőben építették, aztán a múlt évben újították fel. Az orosz vonások meglehetősen feltűnőek, az első tulajdonos ugyanis ilyen nemzetiségű volt.
- Már értem mi ez a rengeteg szín meg…
- Giccs? – fejezte be helyettem Tay, mire mosolyogva bólintottam egyet. Még csak az ajtóig jutottunk, de már az sem tetszett, ugyanis a fa ajtó kék elemekkel volt tűzdelve, ami szép szín, csak nem ebben az esetben. Ennek ellenére bementünk, de azonnal tudtam, hogy ez bizony nem az a ház, amit mi keresünk. Kezdetben kőpadló volt, aztán ezt fa váltotta fel, de a lépcső mellett, a nappali résznél megint kő volt letéve, valami istenverte sárga színben, így olyan volt, mintha egy kutyasereg vizelte volna le. A fal tört fehér volt, de az ajtókeretek illetve az ablak kialakítása is… furcsán hatott.
- Tay?
- Hmm?
- Szerintem ne is menjünk tovább. Nem tetszik. Túl habos az egész. – magyaráztam neki, mire Adeline is megállt. – Persze, ha te meg…
- Egyetértek. – nyomott egy puszit az arcomra. – Menjünk a következőhöz. – fordult meg velem, majd előrementünk, és míg a nő bezárta az ajtót és bekapcsolta a riasztót, mi beültünk a kocsiba.
- Biztos, hogy neked sem tetszett? – kérdeztem azért.
- Egész biztos. De ha tetszett volna sem számít, mert csak olyan házat veszünk meg, ami mindkettőnknek megfelel. – jelentette ki, mire csak hülyén vigyorogni kezdtem…